Bad | minsung ✓

19

- De, kicsim?

- Hmm?

- Mire gondoltál?! - kérdezte Jisung kissé felemelt hangon, majd elnézést kért, mert túl hangos volt. - Miért mentél el apámhoz? Tudod, hogy őrült ember.

- Megkért, hogy menjek. De nem baj, Chan hyung ott volt velem. - válaszolta Minho.

- Miért ilyen későn hoztak csak be a kórházba? Tudod, mennyi vért veszítettél?!

- Tudom, tudom, de most már rendben van, kérlek, ne stresszelj miattam, bébi.

Jisung felsóhajtott válaszul. - Oké.

- Ó, igen, hol van Chan? Jól van? Nincs börtönben, igaz?

- Nincs, és jól van. - válaszolta Jisung, és köröket rajzolt Minho tenyerére.

Az idősebb mosolygott, és a barátját nézte.

- Úgy tűnik nagyon tetszik.

- Ó igen. - Jisung elpirult, majd összefonta az ujjaikat.  – Csak… nagyon szeretem a kezed.

- A kezem? Miért? El van cseszve. Annyi heg és karc van a csuklómon attól, hogy folyton verekedtem és...

- Shh, maradj csendben. Nem érdekel. Ha fogod a kezem és a karjaidban vagyok, úgy érzem magam, mint a legbiztonságosabb, legszerencsésebb és legszeretettebb ember a világon. - mondta Jisung, és ekkor már vörös volt az arca.

Minho elmosolyodott, amin Jisung mondott, és mindketten szeretettel néztek egymásra.

- Fúj, az itteni légkörtől hányni tudnék.

A két férfi megszakította a szemkontaktust, és az ajtóra néztek, és azt látták, hogy Hyunjin hamisan öklendez.

- Hyunjin, kérlek, mintha te sem néznél volna még így rám. - mondta Changbin, amitől Hyunjin elpirult.

- Egyébként... Minho már ébren van! Mikor ébredtél? - kérdezte Chan, miközben odébbb húzott egy széket, hogy leüljön az ágya mellé.

- Még 10 perce sem.

- Jól érzed magad?

- Igen, a varratok fájnak egy kicsit, és nagyon kevésnek tűnik az energiám, de ezt leszámítva jól vagyok.

- Akkor jó.

- Jisung itt az kajád. - mondta Changbin, és átnyújtott neki egy McDonald's táskát.

Nagyon örült, hogy átadták neki azt a zacskó ételt.  Minho míg aludt, túl ideges volt ahhoz, hogy egyen.  De most már, hogy ébren van, úgy érezi, meg tudna enni egy egész büfét is.

- Miért nem mentél velük enni? Miért maradtál itt éhezni? - kérdezte Minho, miközben a fiatalabbat figyelte, amint a szájába tömi a reggelit.

- Veled akartam maradni! - Jisung teli szájjal válaszolt,  kuncogást kapott az idősebbtől.

•

Eltelt egy óra, és mindenki hazament, de Jisung ragaszkodott hozzá, hogy Minhoval maradjon.

- Jisung, tényleg nem kell egész idő alatt itt maradnod, holnap kiengednek, csak egyet alszol nélkülem.

- De hyunggg az túl hosszú idő még! Az ágy olyan üresnek tűnik nélküled! - Jisung tréfásan nyafogott.

- Oké, oké te baba.

- De én csak a te babád vagyok. - Jisung elmosolyodott és megcsókolta.

Jisung telefonja csörögni kezdett a hátsó zsebéből.

- Haló?

- Jisung jól vagy? Láttuk a híreket, és nem jöttél iskolába, ezért kíváncsiak voltunk, hogy jól vagy-e. - mondta Felix a másik vonalból.

" Ó, igen, egy hete kezdődött az iskola." - Igen, igen, jól vagyok.

- Merre vagy? - kérdezte Seungmin.

- A kórházban.

- A kórházban? Miért? Mi a baj?!

- Velem semmi, Minhot apám leszúrta.

- Mi..-

- Később találkozunk, és elmagyarázom. Viszlát! - mondta Jisung, és letette a telefont.  Most igazán nem volt kedve erről beszélni.

- Tervezed, hogy visszamész az iskolába? - kérdezte Minho.

- Nem, hogyan tehetném? Egy drága magániskolába jártam, most ki fizetné? - kérdezte Jisung, és az ágyra dőlt.

- Szóval otthagyod?

- Igen, szerintem.

- Jisung, ne légy olyan, mint a rossz hyungod, hogy abba hagyod az évfolyamot, mint én. - mondta Minho.

- Kérlek, annyi rossz dologra tanítottál már meg, mit jelentene már ez. - válaszolta Jisung, és elmosolyodott.