Az örök határsértő

19. fejezet - Anyegin válasza

– Azt hallottam, hogy jó az étterem – csicsergett Emma, miközben letelepedtünk egy padra, letette a szatyrot maga mellé. – Május elsején már tartottak is valami fogadást.

– Anya szerint jó helyszín lenne a lagzinak – dünnyögtem kedvetlenül.

– Itthon tartanátok? – csodálkozott Emma.

– Ha megtartjuk – vontam vállat.

– Min vesztetek össze? – kérdezte Emma együttérzően.

– Nem fontos – legyintettem. – Mesélj inkább te valamit – tereltem el a szót. – Olyan jó látni, hogy jobban vagy – mosolyodtam el.

– Mióta tudom, hogy Palika nincs a környéken, nyugodtabb vagyok – dőlt hátra. – Nem kell folyton hátranéznem a vállam felett, hogy nem ólálkodik valahol mögöttem. Utólag belegondolva, nem is tudom, hova tettem az eszem – csóválta fejét.

– Rossz helyen kerested a szerelmet, ennyi az egész.

– Lehet. Anya is ugyanezt mondta, miután elmeséltem neki, mi történt.

– Nem haragudott?

– Nem. Azt mondta, hogy jó, hogy nem történt nagyobb baj – pillantott rám jelentőségteljesen.

– Ebben igaza van – értettem egyet. – Hazafelé egyébként találkoztam Lillával – jutott eszembe. – Most ő is itthon van.

– Tényleg? – kerekedtek el szemei. – És hogy van? Mondott valamit Palikáról?

– Lilla jól van – nyugtattam meg. – Nem, nem beszélt Palikáról, és szerintem ne is háborgasd vele – tanácsoltam. – Éli az életét Budapesten.

– Nem fogom háborgatni – ígérte Emma. – Örülök, hogy jól van. Sokat gondolok rá még mostanában is, biztosan az ő szívét is összetörte, ami Palival történt.

– Ha így is volt, úgy látszik, túltette magát rajta. Felesleges felhánytorgatni a múltat – mondtam kicsit élesebben, mint azt szerettem volna.

Karba tett kézzel ücsörögtem Emma mellett, cipőm sarkával egy fűcsomót kapirgáltam.

– Most te vagy feszült – jegyezte meg barátnőm.

– A vizsgaidőszak miatt – hazudtam gondolkodás nélkül.

– Na, meg Vaszilij miatt? – kíváncsiskodott óvatosan.

Ingerülten szusszantottam.

– Nem Vaszilij miatt, igazából – ismertem be. – Valaki más...

– Megcsalod? – hüledezett fojtott hangon Emma.

– Te jó ég, nem! – csattantam fel. – Nem az én hibám, hogy kéretlen figyelmet kapok! – háborogtam.

– Az egyetemről valaki?

– Nem.

Megdörzsöltem homlokom, nem akartam egyáltalán Pokornyijovról beszélni.

– Mesélj inkább valami itthoni pletykát vagy mit tudom én...

Emma tétovázott, de végül is nem kérdezősködött tovább, helyette elújságolta, hogy megkapta május elsején a beutalót*, és nyáron elmehet az édesanyjával nyaralni a Balatonra. Lelkesedése rám is átragadt, örültem a sikerének, bár egy kicsit irigykedtem is, hiszen még sosem jártam a Balatonnál.

Sötétedés előtt értem haza. A fejem tele volt mindenfélével, sokat és sok mindenről beszélgettünk Emmával, a gondolataim viszont egy pillanatra sem hallgattak el. Ott voltak velem, amíg vacsoráztam, és anyával beszélgettem. Még hangosabban suttogtak, amikor magamra maradtam a szobámban, és leültem az asztalhoz tanulni.