8. fejezet - Pletykás férfiak

834 34 20
                                    

A vekker csörgésére ébredtem, mellettem Vaszilij felült, a fülsértő berregés megszűnt. Pislogtam párat, aztán ismét lehunytam szemem, nyöszörögve az oldalamra fordultam. Úgy éreztem, mintha alig pár percet aludtam volna.

Vaszilij átölelt hátulról.

– Ébresztő, Magda – dörmögte.

– Nem akarok – nyafogtam.

– Óráid lesznek – emlékeztetett.

– Akkor főleg nem.

Néma nevetés rázta meg vállait, a hátamra fordított, kábán pislogtam fel rá. Vaszilij a korai ébresztő ellenére egészen ébernek tűnt.

– Bármennyire örülnék neki, ha velem töltenéd a napot, az óráid fontosak. – Orrom hegyéhez érintette mutatóujját. – Ráadásul nekem is akad egy-két elintéznivalóm, jobb, ha az órákon ücsörögsz, mint itt egyedül. Vagy a másnapos Averkijjel összezárva.

– Ó, te jó ég – sóhajtottam –, inkább bemegyek az egyetemre.

– Mindjárt gondoltam. Öltözz fel – paskolta meg combomat a takarón keresztül –, én addig megnézem, találok-e valami ehetőt a konyhában. Remélem, Averkij hozatott valamit reggelire.

– Mosakodnék egyet előtte – ásítottam.

– Ahogy tetszik, Magda.

Sietve lezuhanyoztam, aztán egy törölközőbe bugyolálva leültem a kád sarkára, és nekiláttam kibontani hajamat az összetapadó gubancokból.

Vaszilij ekkor nyitott be.

– Készítettem reggelit – közölte.

Becsukta az ajtót, és nemes egyszerűséggel ledobta magáról az alsónadrágot, amit viselt. Megakadt a fésű a kezemben, hiába láttam Vaszilijt már rengetegszer meztelenül, a látvány még mindig ugyanolyan hatással volt rám, mint amikor először vetkőzött le előttem. Lehajolt hozzám, és megcsókolt, mohón kaptam ajkai után. Ügyetlenül tettem le a csap szélére a fésűt, az halkan koppanva esett a padlóra. Vaszilij keze tarkómra csúszott, szelíden húzott fel a kád széléről, szorosan simultam hozzá, éreztem férfiasságát a hasamnak nyomódni a törölközőn át.

– Esetleg csatlakozhatok hozzád – vetettem fel, amikor elváltunk egymástól.

– Elkésel – tiltakozott Vaszilij.

A józan eszem is ezt sugallta, de egyáltalán nem akartam józanul gondolkodni.

– Nem érdekel – feleltem őszintén, és meglazítottam a törölközőt, a puha anyag könnyű redőkbe gyűlve hullott a csempére.

Meggyőztem Vaszilijt.

– Gyorsak leszünk – mormolta, mielőtt szenvedélyes hévvel ismét ajkaimba kóstolt.

Eszembe juthatott volna, hogy felelőtlenség, amit teszünk, nemcsak azért, mert egy röpke együttlétért hajlandó voltam késni az egyetemről, hanem mert ismét nem védekeztünk. Türelmetlenek voltunk, minden percben, minden érintéssel pótolni akartuk a kihagyott időt, egy kicsit egyikünk sem gondolt a következményekre. Semmi nem számított, mindössze az izgató csókjai, megfeszülő izmai tenyerem alatt, combomba markoló ujjai, a forró vízből felszálló párában fülledt sóhajaim. Miután az utolsó kéjes remegés is átszaladt testemen, kinyitottam szemem, pillantásom Vaszilij élettelien csillogó tekintetével találkozott, szőke pilláin vízcseppek ültek meg. Egy kába csókba vontam, mert úgy éreztem, szavakkal képtelen lennék kifejezni, mennyire szerettem őt.

Kezdtem lemondani az első óráról, ugyanis a hajam teljesen elázott, és amíg nem száradt meg, nem tudtam kibogozni. Az idő szorított, engem pedig egyre kevésbé foglalkoztatott. Egy törölközőbe csavartam hajam, hogy ne lógjon blúzomra, ráérősen majszoltam egy vajas kiflit a konyhában az asztalnál ücsörögve, mellettem Vaszilij, immár egyenruhában, valamiféle dokumentumot olvasott, teáját kavargatta.

Az örök határsértőWhere stories live. Discover now