Térj vissza hozzám [Befejezett]

9.2. Vágyak, terhek, félelmek II.

"Érezte, hogy már nincs messze, hogy mindjárt sikerül neki elérnie, így kinyújtotta karját, amit megragadtak, majd hirtelen, erőteljes rántást érzett, aztán néma csend lett. Kinyitotta szemeit és belebámult, a számára oly csodálatos aranybarna szempárba. - Stiles? - Kérdezte suttogva, de választ sem várva rántotta közelebb magához a fiút és vonta szoros ölelésbe. - Minden rendben van, Derek, most már minden rendben van - mondta suttogva neki, s félszegen bár, de viszonozta az ölelését, miközben a víz felszínén feküdtek."

- Derek, nem a valóságot láttad - mondta halkan, Stiles. - Az elménk, ahogy összekapcsolódott, a benned lévő gáttal és mind a kettőnk félelmével bennragadtunk egy álomszerűségben. - Nagy levegőt vett, majd folytatta. - Nem tudom, te pontosan mit éltél át, de van egy sejtésem - fejezte be, miközben elengedte Dereket, hogy szemébe tudjon nézni. - Az nem a valóság volt, érted? - Kérdezte komolyan, s magában ígéretet tett, hogy nem fogja engedni bármi is megtörténjen abból, amit az imént átéltek. - Értem, nem volt igazi, de az érzéseket, a lenyomatokat még mindig - nem fejezte be, csak kissé megmarkolta Stiles karját, mintha biztosra menne, ott van még. - Többek között, ezért is veszélyes az elménkben tartózkodni, főleg akkor, ha megosztottuk a másikkal, ha olyannal jöttél volna be, aki tapasztalatlan ebben, benn ragadtunk volna- mondta, majd felállt és segített a másik alfának is. - Most koncentrálj arra, hogy visszatérj, engedd el az elménket - suttogta, Stiles. - Utánad megyek én is, de neked kell elsőnek, hogy ne ragadj be ide, rendben? - Kérdezte, amire a másik bólintott, majd tette, amit mondott neki a fiatalabb. Pár perc után, Derek eltűnt mellőle, aztán Stiles is koncentrált a visszatérésre. Amikor újra kinyitotta szemét, már a szobájában ült az ágyán, Derekkel szemben. Mielőtt megszólalhattak volna, kopogtattak az ajtón, aztán válaszra sem várva benyitott Alan. - Stiles, Derek lassan visszaérnek a többiek és készülünk a vacsorához - mondta, miközben keze még mindig a kilincsen volt. - Becses személyemre hárult a felelősség, mivel a bétáitok nem vállalták, hogy megzavarjalak titeket és szóljak. - Halvány mosollyal arcán nézett a két fiatalabbra és nem értette, Derek miért ráncolja a szemöldökét. - Még nem végeztetek az edzéssel, gátfeloldással? - Kérdezte kíváncsian, mire Stiles kissé ingatta a fejét. - A lényeges dologgal végeztünk mára, de még át kell beszélnünk - felelte a fiatalabb alfa. - Rendben, a sheriff kérte, kérdezzem meg tőletek, hogy teát vagy kávét csináljon? - Kérdezte, mire szinte egyszerre mondták az alfák, hogy inkább teát. Alan bólintott, majd visszazárta az ajtót és lement a sheriffhez. 

- Átbeszéljük most, mit láttunk vagy hagyjuk későbbre? - Kérdezte a fiatalabb, de nem nézett rá a másikra. Stiles is érezte, hogy amit látott sokkal jobban megviselte, mint képzelte. Mind a ketten erősen túlterhelődtek érzelmileg. Az emlékek, majd pedig az az álomszerűség, már sok volt. - A végéről, az álom, te mit láttál? - Kérdezte az idősebb, mire Stiles felállt az ágyról és idegességében sétált fel-alá. - Jobban örültem volna, ha a későbbre szavazol - jegyezte meg szinte suttogva, aztán nagy levegőt vett. - Röviden összefoglalva, Marin nyert és rajtam kívül mindenki meghalt, de ketten konkrétan miattam, de a legfurcsább az volt, hogy egy ideig nem a saját szemszögemből láttam a dolgokat, csak a vége felé. Egy ideig, úgy láttam a dolgokat mintha apa lennék, aztán te, majd ismét én - mondta, miközben a mozgást egy pillanatra sem hagyta abba. - Miért a te hibádból haltak meg ketten, mi történt? - Kérdezte ismét az idősebb alfa, de már ő is felállt az ágyról, de a fiatalabb nem válaszolt még. Ahogyan mondta korábban, az elméik összekapcsolódtak, tehát nagy valószínűsége van annak, majdnem pontosan ugyanazt az álmot látták mind a ketten. Dereknek egyszerűen tudnia kellett, hogyan élte meg a másik, ha igaz a feltételezése. Tudnia kell, van-e még esélye. - Stiles, miért a te hibád? - Kérdezte meg ismételten, de szinte azonnal folytatta. - Mert az én álmomban is haltak meg miattam. Pontosabban egy valaki - suttogta, miközben közelebb ment a fiatalabbhoz, aki járkálásával már az ajtónál volt. - Nem egyszerűen az én hibámból halt meg, hanem én öltem meg őt - suttogta, miközben ismét átélte álmát, s mindazt, amit kiváltott belőle. Fájdalommal telt szemekkel nézett rá. - Téged, Stiles. Marin igézete miatt, őt úgy láttam, mintha te lennél és fordítva, mikor azt hittem Marint ölöm meg, te kaptad helyette a halálos sebet - mondta, mire Stiles végre ránézett, szemeiben ugyan azzal a fájdalommal. - Én pedig téged öltelek meg a saját kezeimmel, s abban a pillanatban ébredtem fel. Tehetetlen dühömben, fájdalmamban üvöltöttem, téged hívtalak. Nem jöttem rá azonnal, hogy mi történt, hogy nem a valóságot láttam - felelte Stiles. Egymás előtt álltak, mind a kettejükben frissen élt társuk elvesztésének képzelt fájdalma, látták maguk előtt a végső csapást, mit a másikra mértek. A néma csendet, a bejárati ajtó csapódása törte meg jelezve, a többiek is haza értek. Stiles kissé megrázta a fejét, mint aki kábulatból ébred. - Jobb lesz, ha most lemegyünk a falkákhoz és ezt akkor beszéljük át, ha mind a ketten lenyugodtunk - mondta a fiatalabb határozottnak szánt hangon és már fordult is az ajtó felé, mikor megragadták a karját. Derek visszafordította, majd az ajtónak lökte és hihetetlen közelről nézett bele a számára oly fontos aranybarna szempárba, amelyben most színtiszta döbbenetet látott. - Azt hittem, hogy elvesztettelek. Úgy éreztem, elvesztettem a saját kezeim által a társamat, Stiles - suttogta az arcába. - Te mit éreztél? Mit éreztél, mikor azt hitted engem öltél meg? - Kérdezte szinte hangtalanul. Ez volt az a pont, amikor Stiles megelégelte ezt a helyzetet és hirtelen fordított felállásukon. Most ő nyomta az ajtónak, Dereket. - Már elmondtam az előbb, mit éreztem - felelte és nem akart többet mondani, hiszen ennek nem most van itt az ideje, de kezdett türelme végére érni, hisz ő is átélte álmában társa elvesztését. - Akkor mit éreztél, mikor rájöttél az csak egy álom volt? Egyszerűen megkönnyebbültél vagy valami több? - Tette fel kérdéseit, nem kímélve őt. - Milyen volt, mikor rájöttél mégsem esett baja a társad.. - Derek nem tudta befejezni kérdését, száját lefoglalta egy dühös Stiles, aki türelmét vesztve akart utat törni akaratos nyelvének, aminek az utat, Derek készségesen megadta. Mikor nyelveik találkoztak, egyszerre mordultak fel elégedetten, miközben mind a ketten a dominanciáért küzdöttek. Mint egy mantra ment a fejükben, hogy minél közelebb kerüljenek egymáshoz, minél többet kapjanak a másikból. Derek volt az, aki megtette magukkal az első lépést az ágy felé, amit hamar el is értek, de mielőtt elterültek volna rajta, Stiles ismét fordított magukon, így Derek került alulra, viszont egyáltalán nem bánta. Út közben elhagyták felsőjüket, így mikor Stiles újabb csókért hajolt, már meztelen bőr érintkezett, aminek hatása Derek felől egy nyögést, míg Stiles felől egy elégedett morgást eredményezett. Az ágyon fekve jobb kezük egymásba fonódott, a bal karjukkal pedig egymás testét fedezték fel, miközben egyszer sem szakították meg csókjukat, s dominanciáért vívott csatájukat. Ezek a csókok nem voltak finomak, sem gyengédek. Minden fájdalmuk, félelmük benne volt, a reménnyel, örömmel fűszerezve, miszerint álmuk nem fog, nem engedik, megvalósulni. Stilest a lépcső felől érkező reccsenés térítette észhez, ami azt jelentette valaki közeledik. Kelletlenül, mégis határozottan távolodott el társa ajkaitól. - Derek.. - szólt rekedten. - Derek, ennek nem most van itt az ideje és mindjárt benyitnak a szobámba - tette hozzá suttogva, amire az idősebb bólintott ugyan, de szemöldökét ráncolta nem tetszésének jeléül. Mind a ketten felálltak az ágyról, felvették pólójukat a földről, miközben egyikük sem szólalt meg, majd Derek megindult az ajtó felé. Stiles gondolt egyet, majd megragadta az idősebb karját és visszarántotta magához. Arcuk csupán pár milliméterre volt. - De mindenképpen folytatni fogjuk - megakadt egy pillanatra, majd zavartan folytatta -, vagyis mindenképpen át fogjuk beszélni - fejezte be kissé sután. Derek szavak helyett csak ajkára tapasztotta ajkait, s csókot kezdeményezett, mely már lassabb volt, óvatosabb, s sokkal édesebb. Mielőtt belefeledkezhettek volna nyelveik szenvedélyes táncába, kopogtattak az ajtón, majd benyitott a sheriff, viszont mikor benézett a szobába a két alfa már a férfi előtt állt, indulásra készen.

A földszinten lévő természetfeletti lények bölcsen hallgattak, amikor a két alfa belépett a konyhába szorosan a sheriff mögött haladva. Stiles és Derek is úgy viselkedett, mintha misem történt volna, viszont a többiek hallását, az elfeledett falka tagjainak belső kapcsolatán is átütő érzelmeket nem tudták becsapni. Miután mindenki helyet foglalt az asztalnál, a kanapén és a plusz székeken, megköszönték a vacsorát, majd néma csendben kezdtek el falatozni. - Hogy haladtok a gátak áthidalásával? Van már olyan, aki az edzést fogja kezdeni holnap? - Kérdezte kíváncsian az elfeledett alfa, remélve beindul a beszélgetés és nem mindenki velük fog foglalkozni. - Úgy néz ki, hogy nem lesz szükségünk a segítségedre Isaacnél, mivel nagyon jól halad - mondta elismeréssel hangjában Peter, amire az említett fiatal kissé lehajtotta fejét, de boldog mosoly játszott ajkain. - Mi viszont elég lassan haladunk - szólalt meg, Jackson. - Több rétegű gát van Liamben, haladunk-haladunk, de biztos vagyok benne, hogy a végefelé szükségünk lesz Scottra is - fejezte be kissé ingerülten, hiszen frusztrálta a kudarc és a siker negatív aránya. - Értem. A többiek jól haladnak? - Kérdezte, majd végignézett a mentorokon és örömmel látta, miként bólogatnak helyeslően. - Mielőtt elkezdi bárki is az edzést, szóljatok kérlek, mutatni fogok nektek pár technikát, ami segít megőrizni a hidegvéretek, illetve fenntartani az egyensúlyt - tette hozzá komolyan, Stiles. - Van valakinek terve a vacsora utánra? -Kérdezte izgatottan, Ella. Mindenki érdeklődve nézett rá, majd nemlegesen rázták meg fejüket, amivel boldog mosolyt csaltak a nő arcára. - Mit szólnátok ahhoz, ha mindannyian letelepednénk a nappaliban és beszélgetnénk, játszanánk vagy csak filmet néznénk? - Kérdésére jó pár szempár csillant fel az izgalomtól, hogy nem szélednek szét a falkák étkezés végeztével. A sok bekiabált helyeslést követően, a béták örömére az alfák egyöntetűen szavazták meg a közös időtöltést a nappaliban. A vacsorát jókedvvel fejezték be, majd elosztották egymásközt a teendőket. Scotték elpakoltak, Stilesék rendezték a koszos edényeket, tányérokat és Derekék pedig törölgettek, majd elpakoltak. A sheriff azt sem tudta hova menjen segíteni, bár senki sem hagyta, hogy becsatlakozzon, így Alan társaságában ők voltak az elsők, akik elfoglalták helyüket a nappaliban és onnan figyelték mosolyogva a sürgölődő fiatalokat. Miután készen lettek a takarítással és el is helyezkedtek mindannyian, a filmnézésre esett a legtöbb szavazat, azon belül is egy Marvelesre. Mivel nem tudtak egyöntetűen dönteni, hogy melyik Marvel filmet nézzék, Lydia felírta a címeket kis papírokra, majd megkérte a sheriffet, hogy húzzon egyet közülük, miután mindet összekeverte. Így lett végül a nyertes a Thor harmadik része. A film elindítása előtt mindenki kényelembe helyezte magát, Lydia mielőtt visszaült a helyére a lámpákat is lekapcsolta, hogy még kellemesebb legyen az élmeny. Ezek után, Stiles a lehető legtermészetesebben dőlt neki féloldalasan, Derek mellkasának, majd miután az idősebb karjával félig átölelte, engedte el magát és fordult mosolyogva a képernyő felé. A sötétség, valamint a film miatt, ebből senki sem vett észre semmit, ahogyan azt sem láthatták, miként terül el Derek arcán is egy teljes, őszintén boldog mosoly, mely még a heteró férfiak szívét is könnyűszerrel lopná el, ha meglátnák.