a verandán ültem,
kissé fújt a szél.
megfigyeltem mindent körülöttem.
a fűz ekkor mintha felfelé húzta volna ágát,
a nap rám vezette volna sugarát,
ő ajkamhoz nyomta ajkát.
s már el is múlt a pillanat.
a verandán ülök,
tollal a kezemben
magamba merülök.
a fűz búsan hajtja le karját,
eltakarva a kerek fénycsóvát,
árnyékot vetve reám,
egyedül hagyott a verandán.
nem is láttam hetek óta a napot.
nem is volt velem senki.
nincs is verandám.
én sem vagyok.
egyedül ami van, az a szél,
mely hajamba kap néha.
vagy már ez sincs.
riogat a nemlét.
YOU ARE READING
léleklenyomatok.
Poetrynekem taglalnom kell a fájdalmaim, én nem vagyok, s nem is leszek színész. szárnybontogatások, lélekdarabok abból az életszakaszból, amikor már elviselhetetlen. poetry || 2020 ...
