Az új lakó (Dsmp ff /Ranboo ff)-Befejezett-

Hosszú idő óta

-Köszönöm! -ölelt meg, furcsa egy tevékenység ez tőle.

~~~

-Meggondoltam magam! Én ezt még se akarom. - álltam meg a küszöbön.

-Megígérted! - nézett rám Will tehetetlenül.

-Csak ígérd meg, visszahozol ide bármi áron. Nem akarok ott maradni, de nem fogok tudni újra elszakadni attól a helytől.

-Jól van csak gyere! - morgott egyet majd az út felé nézett, intett.

Hatalmas háti táskámmal elhagytam a házat. Nem szívélyesen, sőt most már akaratom ellenére megyek. Will görcsösen sétált, nem a lépései voltak merevek, hanem maga a test tartása. Nézte a földet majd minden 6. lépésére szemmagaságba emelte tekintetét majd megint a földet. Egyik kezével a gyújtóját idegesen kattogtatja ritmusra. Tic-Tic-Tac, Tic-Tic-Tac. Majd felnéz. Teste feszült, merev és látványosan ingerült is egy picit.

Én csak követem. Idegesít a csend, idegesít az, hogy idegesít a csend. Én is feszülté vállok. Hallom a lágy tavaszi friss fűvön, mivel már beköszöntött a tavasz, a bakancsom lépteit, ahogy lenyomja a füvet, és enyhén ropog. A friss szálak közt a lábnyomaink ott marad. De már jártak itt, sokat. Wilbur, ki más? Egy kitaposott ösvény a ritkás erdő közepén, egy sötét fű sáv.

-Wilby...-kicsúszott a számon ez a becenév, Tommytól hallottam még. Rám nézett.

-Wilbur. -fordult vissza.

-Miért nem szereted ezt a nevet? --siettem mellé, a jó 10 méteres helyet leküzdve.

-Régi sebeket nyit fel. Gyermekkor és egyebek.

-Tommy, igaz? -néztem le rá.

Bólintott. A melankolikus, sújtó csend. Emésztő akár a sav. Mar de nem értem miért, pedig ez csak egy egyszerű szó csend. És még is rossz is tud lenni.

-Mit keresünk? -törtem meg a csintalan csendet.

-Portált.

-Ja, jó...- meg se lep, mindjárt jön egy sárkány, aki varázsbabot hány, amiből paszuj nő, arról pedig óriási giliszta fog lekúszni. Igen ez erre teljesen normális.

-Ismered az obszidiánt, nemde?

-De....-miért is?

-Na, ha látsz valahol itt egy olyan kaput, amiben lila füst gomolyog. Na oda megyünk!

-Mi van? - húztam fel a szemöldököm. - Én nem haluzok, és a lila füsttel nem vagyok jóba. Múltkor elvette majd' az életem!

-Ez nem fogja, vagy is remélem. Nekem is egy van. - mosolyodott el. -Ott van! -mutatott egy irányba.

Odaléptünk a furcsa szerkezet elé, a füstön átláttam, de nem a túl oldalát néztem, hanem ezen világ többi részét.

A lila gőz szerű cucc csak gomolygott benne, apró hurrikánokat, ici-pici örvényeket keltett magában. Múltkor mikor lilát láttam, egy virág volt az Allium. Az előtt pedig szerelmemmel harcoltam, miközben semmit mondó Lila szemébe néztem. Az előtt pedig épp egy lila valamitől megtudtam a jövőt, vagy is gondolom. Nem is úgy történik semmi. Mintha ez a döntésem megváltoztatta volna. A rohadt változékony jövő.

~~~
Kiléptünk a kapun és ismerős táj ugrott elém. Ranboo háza mögött voltunk, ahol magasabb volt a fű, mint Will. A portál is elveszett benne, így könnyen tudta azt titkolni.

-Wilbur? Mi a feladatom? -érdeklődtem, mert azt nem mondta.

-Ugye hoztad a páncélod, meg a fegyvereid? -bólintottam. - Oké. Először köszönj Ranboonak.