Kemény János, az elfeledett mecénás

III. Fejezet

Egy új fejezet, egy halálig tartó történet.
1921-ben befejezte tanulmányait. Azonban ismeretlen okok miatt utolsó évében a Kolozsvári Református Kollégiumból átiratkozott az Unitárius kollégiumban.
Református Kollégiumi utolsó évében jelent meg első publikációja Emlékezetem című költeménye. A Kolozsvári Unitárius kollégiumban letett érettségi után Előre címmel folyóiratot indított.
Családja kívánságának engedve 1921 őszén beiratkozott a bécsi egyetem erdőmérnöki fakultására. Konkrétan innen kezdődik új fejezetünk.
Az már más dolog, hogy többet ült színházak kakasülőjén és kávéházak asztalánál, mind az élőadó teremben, de érteni csak értett, és tudott.
Folytassuk írásunk egy még számunkra ismeretlen hölgy emlékeivel, Sevastie-Augusta Patonéval.
„Miután elhagyták a Felfalut, Jhon lassított, és a Kárpátokra mutatott. Még hó fedte a csúcsokat. Sziporkázóan tiszta idő volt. Aztán kicsit később Jhon felkiáltott:
-Nézd, ott a vécsi kastély!"
Aguszta bár sokat olvasott Erdélyről ennyire szépet nem tudott elképzelni!
Mikor a vár alá értek a járgány köpködni kezdett, a motor le ált. - Később Aguszta áldotta az úrat, hogy ez történt -. A segítőkész falusiak, segítségükre siettek, de mivel nem értettek Angolul ezért fel szaladt valaki a várba, lehivva Kemény Jánost aki perfekt angoltudásu volt.
Ezután egy magas, szép szemű, sötétszöke hajú úr sietett lefelé a várhegyről.
„-Helló, János! - kiáltotta Jhon - De jó, hogy itt vagy! Kérlek segíts, hogy toljuk ezt fel, de előbb engedd, hogy be mutassam a húgomat, Szevasztit.
Szevaszti szokásos „Örvendek"-jére János egyik kezével hátrasimitotta a haját, a másikat odanyújtotta és mormogot valamit, miközben nagy, meleg, szürke szemeivel bámulta a lányt."
Szevaszti senkitől sem félt, saját apjától sem. Cecile néninek a bátor lány tetszett, így jól ki jöttek. Ritka volt akivel Cecile néni nem „ált hadban ". Jhon és Szevaszti folytatni akarták utunkat, de a Kemények ezt nem engedték, mind kiderült a motor anyira rossz állapotba került, hogy el kellet vinni Kolozsvárra.
A vécsi kastélyban az úrnő és férje a vár ura tánc mulatságot rendezett, ezzel is marasztalva a vendégeket. További vendégek is érkeztek. A mulatság reggelig tartott.
A magyar zene Sevastinak nehéznek tűnt, legkitartobb partnere János volt, akivel csárdást is jártak, bár ez nehéznek tűnt neki. A magyar zene szeretetét az sem erősítette, hogy a prímás a fülébe kezdet el játszani.
Szevasztiék ezután vissza mentek Blédyék birtokára.
Szevaszti bátyja elintezte, hogy Bécsbe kerüljön és éneket tanuljon.
Szevasztit egy erdélyi bárónénál szállásolták el ahol János töbször tiszteletét tette és kiállításokra vitte a lányt.
Parkba jártak és minden egyéb. Egyszer János halkan meg kerdezte egy fának dőlve, míg Aguszta a padon ült
-Gondolod, idővel megtudnál szeretni engem?
Szevaszti csak nevetett és annyit válaszolt
-Talán.
János bécsi tanulmányai váratlanul félbeszakadtak, mivel Marosvécs ura halálán volt és mivel ő volt az örökös haza kellet mennie. Szevasztit is vissza hívták Blédyék birtokára. János felvetette, hogy utazzanak ketten.
Erdélyi visszatéréskor Szevaszti Szilvássy Karolánál lakott.
A lánykérés is ilyenkor történhetett. János természetétől fogva félt. Szevaszti (Aguszta) betegeskedett és ágynak volt dőlve. János naponta be nézett és segített ápolásában. Egyik nap miután végig vitte szokásos vizitét felpattatnt a biciklire és elbiciklizett Marosvásárhelyig ott vett egy gyűrűt és mikor haza ért be lopodzott a beteghez, felhuzva az ujjára kérdezés nélkül. Talán félt, hogy nem-et mond.
Az esküvőt 1923.oktober 29-re tűzték ki. Polgári esküvőjük Kolozsváron volt ahol, most ezentúl hadd nevezzem, magyarosabban Agusztának, visszadta az utlevelét és le mondott britt állampolgárságáról. Ő ezután vissza utazott Gyekére, János peddig vécsre, hogy el intézze az utolsó simitásokat és elhozza a lelkészt.
Ezután megtartoták a kis protestáns templomban az esküvőt, Gyekén. János már alig várta, hogy el vigye hitvesét vécsre, de a nagy zsongásban hamar oda érték és Benkő Sándor kérte, hogy menjenek hátra a kertbe amíg összegyűl a tömeg. Itt csodalták a szép tájat, hegyeket, fákat és a naplementét.
Ezután vissza sétáltak a kastélyba, Sándor szép köszöntöt mondott, és csak sok sok kézfogás után érték fel a toronyba, vagyis a lakosztályukba.
A falak vastagok 2 méteresek, ez ma is látszik. Egyik ablak résbe Aguszta betolta fésülködő asztalát. A másikba meg szőnyegeket, párnákat, pokrocokat tett ohol Jánossal sokat üldögéltek.
Vécsen igazi mézeshetekben volt részük senki sem zavarta őket. Némi kellemetlenséget okozott Agusztának a vér, amiért egy szólgát is be kellet hívni, de ez a szeretetben nem változtatott, szerintem sőt...
János az esküvő után nem sokkal, megszerezte a hajtási engedélyt. Azonban egyszer Régen határában le robbantak és reggelig egy kocsmában ültek. Ezután inkább sofőrt alkalmaztak.
Sok szolga be csapta őket. Hiszekenyek voltak, mindenkiben meg bíztak. De sajnos nem olyan jó ez a világ.
Aguszta két évig tanulta a magyart ameddig értekezni tudott. János közben hébert tanult. Be iratkozott teologiára, hogy el kerülje a katonaságot. Később segéd lelkész lett.
Minden évben karácsony fát állítottak az iskolai, óvodai gyerekeknek, János saját erdeiből voltak a fák. Továbbá tűzifát biztositott a papnak, kántornak és az iskolának.
1923-ban terhes lett Aguszta de le rohant a várhegyről, hogy meg mentsen pár pulykát a kutyákról. Azután ismét, mert a rendőrök lopták a fát.
Ám 1926. November 23-án megszületett első lánya Mikolt. Attila a hun, egyik felesége után kapta nevét.
Jhon és felesége akkor volt a szentföldön, hoztak egy üveg vizet a Jordánból evel keresztelték meg a kicsit, keresztapa Bánffy Miklós volt.
Aguszta úgy érezte, hogy el kell vinnie Jánost Angliában, ahol töbször is meg fordultak aztán. Sokan angol úriembernek látták, Bernad Shaw-al is találkozni akart de ez sikertelen volt.