Dallamok szárnyán

A vita

A vita

Matteo a szobájában ült, és a következő dalán dolgozott. Valami újat akart, valami meglepőt, de semmi nem jutott eszébe.

Áthúzta a lapot, ami már amúgy is tele volt különböző firkákkal és áthúzásokkal. Ez így nem jó – gondolta. Becsukta a jegyzetfüzetet, az ágy orrába helyezte, aztán hanyatt vágta magát. Lábát talpaló pozícióba helyezte, hogy kényelmes legyen, és lehunyta szemét.

Pár perc erejéig sikerült teljesen kikapcsolnia az elméjét. Nem foglalkozott sem a dallal, sem az új turnéval, sem az elkövetkezendő fellépésével. Azalatt a kis idő alatt átadta magát a teljes nyugalomnak. De rég volt már ilyen. A megállás nélküli koncertek egy perc pihenőt sem engedtek, be kellett tartaniuk az ütemtervet. Viszont most mindent hátrahagyhatott.

Lehunyta a szemét, és csak feküdt az ágyon, amikor egy gyönyörű hang kúszott be az elméjébe, beférkőzve magát a gondolataiba, kitúrva onnan a korcsolyázást és a Jam&Rollert. Félve kinyitotta a szemét, hiszen azt hitte, hogy csak képzelődik és csak a fejében játszódik a dallam a csodálatos hanggal kísérve, de miután kipattant a szemhéja még mindig hallotta. Felült az ágyán, és fülelt, hogy merről is jöhet ez a hang, amely ennyire megmozgatta a fantáziáját.

Valaki a szomszédos szobában énekelt. Matteo az ajtó felé osont, kilépett a folyosóra, és követte a hangot egészen unokatestvére szobájáig. Ott megállt a lány csukott ajtaja előtt, és hallgatózott.

Con nuestra luz, yo brillare
Un nuevo mundo creare
Y si vuelvo a nacer contigo ahí estaré

A dal abbamaradt, ezért Matteo megkockáztatta, hogy benyit Bia szobájába.

A lány kis ukulelével a kezében ült az ágyán, és könnyek folytak le a szemén, de amint megpillantotta belépő unokatestvérét, gyorsan letörölte arcáról a sírás maradványait.

– Ez nagyon szép volt! – dicsérte meg Matteo a lányt.

– Köszönöm.

– Leülhetek? – kérdezte Matteo egy szék felé intve, amely Bia íróasztalához volt tolva. A lány csak bólintott, ezért Matteo kihúzta a széket, és helyet foglalt rajta.

– Mi az? Miért nézel így? – kérdezte Bia unokatestvérét vizslatva, akinek az arcán egy idétlen mosoly ült.

– Csak elkápráztattál, és van egy ötletem. – Matteo a földet kezdte el pásztázni szégyenlősen. Vajon tetszeni fog Biának az ötlete?

– Mi az ötlet? Ki vele! – kérdezte Bia izgatottan, mit sem sejtve arról, hogy Matteo mit forgat a fejében.

– Szeretnék valami meglepetéssel indítani a következő turnémon, és...– Egy pillanatra elhallgatott, és újra a földre szegezte tekintetét. – És örülnék, ha elénekelnél velem egy számot – emelte újra tekintetét a lányra.

Bia meghökkenve bámulta unokatestvérét. Mégis hogy gondolta ezt?

– Matteo, én nem énekelek már... – sütötte le szemét. – Ezt te is tudod.

– Azt hittem, hogy ez már a múlt. Az előbb olyan szépen énekeltél. Miért nem mutatod meg másoknak is a tehetségedet?

– Te is tudod – csattant fel Bia.

– Ne csináld már! Olyan gyerekesen viselkedsz. Annyi év el telt már azóta.

– Gyerekesen viselkedek? – emelte fel a hangját Bia. – Ki vesztette el a nővérét?! Tudtommal nem Te.

– Akkor is, ennek mi köze van az egészhez? – Matteo higgadtsága elrepült, és már ő is emelt hangon beszélt unokatestvérével. Miért akarja valaki eltitkolni, ha ilyen tehetséges?

– Amikor énekelek, olyan mintha Helenával beszélgetnék, és ez csak ránk tartozik. Érted? – Bia újra sírva fakadt. Egyszerűen nem értette, hogy Matteo miért erősködik ennyire. Pontosan tudja, hogy min ment keresztül azóta, hogy Helena balesetet szenvedett.

– Nem – rázta meg a fejét. – Nem Bia, nem értem. Attól még, hogy elénekelsz egy dalt, nem szakad meg a kapcsolatod Helenával, és nem fog más sem belelátni. Ezt csak Te érzed így, csak Te tudod, hogy mit is jelent Nektek ez. Más csak azt látná, hogy milyen szép hangod van. Kérlek, fogadd el az ajánlatomat!

– Milyen ajánlat ez? Szinte kényszerítesz rá. Hagyd el a szobámat, kérlek! – kiáltotta Bia dühösen, még mindig kedvenc hangszerét szorongatva.

Matteo felállt, de szemében még mindig szikrázott a düh, amely elárasztotta az egész testét, és nem hagyta őt racionálisan gondolkodni. Neki valamit villantania kell, különben vége a karrierjének. Ennyi volt, igaz se volt. Miért nem érti meg ezt Bia?

Matteo fogta magát, és kiviharzott a szobából bevágva maga mögött az ajtót. Hangos léptekkel vágott át a nappalin, aztán helyet foglalt a konyhában. Elvett egy muffint az asztalon lévő tálcáról, és dühödten beleharapott.

– Mi történt itt? – lépett be Alice a konyhába tágra nyílt szemekkel. – Min veszekedtetek ennyire? Az egész ház tőletek zengett.

Matteo lesütötte a szemét. Hogy mondhatná meg az unokatestvére édesanyjának, hogy az előbb szinte kényszerítette a lányát, hogy fellépjen vele? Újra átgondolva az egészet, a vita abszurd volt, és semmi joga nem volt ehhez. Tudta, hogy Bia így fog reagálni, ezért is félt ennyire megkérdezni tőle. De amikor olyan szép hangja van.

– Az én hibám volt. Megkérdeztem Biát, hogy nem énekelne-e a következő koncertemen, de Ő nemet mondott, én pedig tovább forszíroztam, annak ellenére, hogy lehiggadva teljesen megértem. Viszont nekem kéne valami újat hoznom a következő turnémra, legalább az első koncertre. Dina, a menedzserem azt mondta, hogy ha nem virítok valamit, akkor fele annyi lesz az érdeklődés irántam, aztán pedig még kevesebb. Semmi új dal nem jutott eszembe, semmi ütős, aztán meghallottam Biát, amint énekelt, és rájöttem, hogy ez az, ami kell. Ő az, aki kell. Viszont, ha nem megy bele ebbe, akkor mehetek a süllyesztőbe.

Matteóból csak ömlött a szó, úgy zúdított rá mindent Alice-ra. Eddig senkinek nem mondta el, hogy ilyen rosszul áll a szénája. Sajnálatos módon az utóbbi időben, mióta „pihen", csökkent iránta az érdeklődés. Kevesebben hallgatták meg a számait, kevesebb lett a letöltések száma és a lemezeladásoké is. Mindenki valami új popsztárt kezdett el követni háttérbe szorítva az iránta való rajongásukat.

Alice töltött egy pohár vizet az elkeseredett énekesnek, és leült vele szemben az asztalhoz. Elővette szokásos nyugodt hangnemét, és beszélni kezdett:

– Csak nem állsz ilyen rosszul. Minden egyes zenész tart a turnék között némi szünetet – mosolygott rá kedvesen. – Viszont, ha annyira kellene a lányom, ebben segíthetek. Én is szeretném, ha kimozdulna a csigaházából, amibe visszahúzódott Helena elvesztése óta.

– Köszönöm.

------

Kedves Olvasók!

Remélem tetszett a rész! Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik jelezték valamilyen formában, hogy élvezték a fejezetet. Építő kritikát továbbra is várok :)

SoyBia1