Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Harminchatodik fejezet

-Szóval innen fúj a szél. Félted a kis barátodat.

-Mindkettőtöket féltelek. - helyesbített a fiú. - Legalább meghallgathatnád, hogy az ő szempontjából mi hogy történt. - mondta, mire a lány megtorpant és dühösen meredt rá. 

-Megölte a nővéremet. - szólalt fel Summer ridegen. - A legkevésbé arra vagyok kíváncsi, hogy hogy lehetne őt felmenteni a bűnei alól. - szigorúan méregette az oroszt, majd némán folytatták útjukat. Christian jobbnak látta nem háborgatni a lányt.

Percek múlva elérkeztek a temető bejáratához. Komótos léptekkel haladtak végig  a sírokhoz vezető ösvényen, de Elizabeth egy pillanatra megtorpant, mikor nővére és unokahúga sírhelyénél megpillantott valakit.

Egyből felismerte a férfit, még ha messze is volt tőle. Dühösen szorította ökölbe kezeit, majd harcra készen indult volna el Káinhoz, ha Christian nem fogja vissza.

-Engedd el! Hagyd, hogy ő is nyugodtan gyászolhasson. - próbálta nyugtatni a lányt, de hiába. Summer szemei szikráztak, miközben ereiben sebesen száguldott vére. Tekintetében még erősebben kigyulladt az az erős láng, ami az elmúlt pár napban éltette. Bosszút akart.

-Nem engedem, hogy beszennyezze Grace és Bonnie emlékét. - sziszegte Elizabeth fogai között. - Nincs joga itt lenni ennek a gyilkosnak.

-Mindjárt elmegy, csak még egy percet adj neki.

-Nem. Nem fogom végig nézni, ahogy álszentül próbál valami bűntudat féleséget kihúzni a szívtelen, sötét lelkéből. Ha egy cseppnyi jó is lenne benne, akkor nem húzta volna meg a ravaszt. - háborgott Summer és egy hirtelen mozdulattal rántotta ki magát a fiú szorításából.

Szerencsére addigra Káin végzett és elindult visszafele a kocsijához, így elkerülve a találkozást a bosszúszomjas Sumerrel.

Ahogy Elizabeth végig nézett a két sírkövön, szíve keserűséggel telt meg. Összeszorította a kezében tartott rózsákat, amiknek tüskéi fájdalmasan vájtak bele bőrébe, de ez a fajta gyötrelem kevésbé volt hasító érzés, mint a benne kavargó gyász és düh elegye.

Christian aggódóan pillantott oldalra a mellett álló szótlan lányra, akinek apró vércseppek kezdtek kibuggyanni kezéről. 

Summer lesütötte pillantásait, miközben próbálta visszatartani könnyeit. Megragadta a síron heverő fehér virágokat, amit Káin hozott és kicserélte a sajátjára. Zord ábrázattal méregette a csokor liliomot, majd egy heves mozdulattal hajította le maga mellé és taposta le alaposan.

-Szánalmas. - mormogta rekedtes hangon, majd lehagyva a döbbent Christiant, hagyta ott családja sírhelyét.

-Nem kellett volna azt tenned a virágokkal. - fordult a lány felé Chris, mikor már a kocsiban voltak.

-Azt csinálok, amit akarok. - dünnyögte Elizabeth mogorván. - Kurvára leszarom, hogy mit gondolsz. - az orosz  erre már nem felelt, gondolkozva meredt maga elé, miközben kormányzott az úton. Zsebében még mindig ott lapult a levél, amit barátja adott át neki. Az orosz kereste az alkalmat, hogy mikor nyújthatná át Summernek, de egyelőre a lány reménytelen esetnek bizonyult. Ha megemlítené, hogy a papír a bérgyilkostól van, habozás nélkül ketté tépné. Így elkezdte egy kicsit puhítani őt.

-Káin elmesélte nekem, hogy hogyan találkoztál Aidennel. - pillantott oldalra Sumerre, aki csak komoran kémlelte a mellette elsuhanó tájat. -Hogy ő szemelte ki neked a fiút.

-Ez most mégis, hogy jön ide? - csattant fel idegesen a lány. A legkevésbé szeretett volna erről beszélgetni. Elakart menekülni az érzései elől, nem feleleveníteni őket.