Történetünk (AOT [Erwin x Levi /Eruri/])

6.rész

°    °    °    °    °    °   Jelen°    °    °    °    °    °    °

Nem tudok pontosan semmit, néha felébredek és káoszban találom magam. A titánok káoszában.

-Feltartom a titánokat! Ti induljatok el! – Hange üvöltése szinte olyan volt mint Erwiné. Nem csodálom, hiszen olyan jó parancsnok is mint ő.

-Hange. Ajánld fel a szívedet. – a négyszemű zavarodottan de még is boldogan tekintett rám.

-Ezt még sohasem mondtad. – Mert volt rá emberem aki kimondja helyettem. De most itt a halál torkában. Ezzel akartam búcsúzni legjobb barátomtól.

Attól a baráttól aki nevetve indult el a rumbling kolosszális titánjainak vérét ontani.

°    °    °    °    °    °  Múlt  °    °    °    °    °    °

-Levi!!!! – Hange szállt a levegőben manőverfelszerelésében. Megpróbált beszélgetni egy titánnal és menekülés lett a vége. Akcióba lendültem és egyetlen mozdulattal átvágtam a titán nyakát míg a négyszeműre figyelt.

-Egyszer megfogod öletni magad! – nagy mosollyal az arcán megállt az egyik fa ágán.

-Ugyan Levi.. Velem nem fognak végezni! A titánok barátok. – a halott tetemre mutattam.

-Akkor az ott mi? – fütyülve elfordult és ott hagyott engem.

-Tch.. Idióta.. -Visszaindultam Erwinhez. Mikor pedig oda értem egy madár ült a kezén, levelet hozott neki.

-Levi... Elhinnéd a lehetetlent? – komor szemekkel felém fordult. – áttörték a falat. Azonnal vissza indulunk.

Kiadták a parancsot. Lóra ültünk és azonnal visszaindultunk a falhoz. A titánok akkor szinte nem is figyeltek ránk. Csak előre mentek a fal felé, bamba képük meg sem rezzent. Hange is komolyra vette a hangsúlyt. Onnan tudod hogy rossz napok jönnek amikor a legvidámabb ember komoran maga elé néz és nem mosolyog többet. A keleti bejáraton mentünk be ahol már azonnal adták a kimenekítési feladatokat. Több ezer embert kellett átvinni a Rózsa falon belülre. Mivel nem mindenki fért fel a hajókra és nem mindenkinek volt lova a legtöbb ember gyalogosan kezdte el útját. Egy ilyen nagyobb embercsoportot kisértünk. Voltak támadások, az áldozatok civilek és katonák is egyaránt.

A csoport háromnegyed része épségben át ért a rózsa falon velünk együtt. Erwint azonnal elrángatták hogy intézze az ügyeket és adjon parancsokat. Mostanság alapjáraton is sokat dolgozott. Most pedig hogy áttörték a falat egyetlenegy szabad perce sem lesz. Most is már több órája elvitték tőlem.

-Hange itt egy kis étel. – Mobilt a földön ülő négyszeműnek vitt ennivalót. Mindig törődött Hangeval. Mobilt rendes ember.

-Köszönöm Mobilt!– Hange megütögette maga mellett a talajt jelezve Moblitnak. Mobilt azonnal elfogadta az ajánlatát.

Az étel egy kenyér volt melyet félbetört és a felét visszaadta Moblitnak. Egyikük sem evett még, de Moblit az egészet odaadta volna Hangenak.

-Levi. – Erwin selymes hangja szólított a hátam mögül.

-Parancsnok. – Erwin elmosolyodott.

-Vége a mai munkának. – Egy kicsit elmosolyodtam én is. Ez az első jó hír a héten. -Szólni kell a többieknek.

-Várj egy pillanatot Erwin. – Fejemmel Hangiékra mutattam akik még nem fejezték be a közös evést.

-Értem mire gondolsz. – Erwinnel elbeszélgettük az időt. Közben pedig néztem hogy hol tartanak. Mikor végeztek akkor pedig jeleztem Erwinnek hogy most már szólhat. -Emberek! Nagyon jó teljesítményt nyújtottatok! A különleges helyzetre való figyelemmel pedig mindenki szünetet fog kapni hogy kipihenten újra összetudjunk állni! Sok dolgunk lesz! Pihenjetek! Lesz rá egy hetetek! – Erwin szavaira felragyogtak a szemek és mindenki éljenezni kezdett.