A végső kihívás

287 18 18
                                    

Elérkezett az utolsö Fázis kezdete. Elmondta a tata a feladatot, ami az volt hogy küzdjünk meg egymás ellen, fegyvert lehet használni. A küzdelem addig tart ameddig az egyik fél fel nem adja (mivel egyszerre két nber harcol).
Felírták hogy ki-kivel harcol. 12 ember van, abból öt lehet vadász mivel a nyertesek válnak vadásszá. Sajnos a gyilkolás tiltos.. Tch~

A 2v2 lista vagy mi xd:

Hisoka-Leorio
Gon-Fert
Pokkle-Diran
Y/n-Orb
Kurapica-Narsio
Killua-Sam (Random nevek na)

Az első meccs:
Hisoka és Leorio közt folyt le. Hogy micsoda? Leorio szinte az első öt percben feladta.. Nevetséges. Így Hisoka vadásszá válhat.

A második meccs:
Gon és Fert. Fert nem volt egy nehéz ellenfél, gyorsan feladta az egészet amit Gon nem akart elfogadni de nem tudott mást tenni.

A harmadik meccs:
Pokkle és Diran. Remélem Pokkle nyer.. Bocs Diran, de örülök hogy egyáltalán a nevedet tudom, hihi.
Diran kissé nehezebb ellenfél volt de Pokkle még Narsiotól kapott egy mérgező nyilat a segítségéért cserébe, ami lebénítja áldozatát pár percre. Mivel Diran azt hitte hogy meg fog halni..
Meg Narsion és Pokklen kívül mindenki más is.. Így rögtön feladta a meccset. Ezaz Pokk! Rögtön odafutott hozzám és szorosan átölelt amit Killua rossz szemekkel nézett, de ez az egész nem tarthatott sokáig mivel én következtem. Fhuu..

A negyedik meccs:
Én és az az Orb vagy ki a tököm. Igazából sima ügy volt, egy tamadásom által elvesztette mindkét kezét és majdnem a lábát is. Végülis nem mondták hogy nem lehet levágni a kezet, nem? Ugye nem?!
Sikeresen átmentem a vadászvizsgán! Leorioék odajöttek átölelni, így külön-külön, de összegezve öt ölelést is kaptam! J-jól esett.. Szerintem anyáméktól egész életemben nem kaptam ennyi szeretetet..

Az ötödik meccs:
Kurapica és Narsio. Na Narsio egy elég nehéz ellemfél volt. Annyira, hogy Kurapicának be kellett vetnie a szemét. Ugye nekem már korábban említette a szeme képességét szóval én nem lepődtem meg, hogy nyert is. Nem is kellett használnia a szemét, Narsio valószínűleg ismert valami ehhez hasonlót ami traumát okozott neki (xd). Kurapica is vadász lett.
-Ügyes voltál!
-Többet kell edzenem, még a szememet is be kellett vetnem.
-Hh.. Reménytelen vagy.-mondta Leo.
-Mondja az aki át se ment a vizsgán.
-Tch~

A hatodik, egyben utolsó meccs:
Killua és Sam meccse. Killuából nem tudom, hogy mi törhetett ki. Egyből nekirontott ellenfelének és.. Lefejezte.. A szabályok ellenére, de így.. Nem lehet belőle vadász!
-Killua!
-Sajnálom.. Nem tudom mi ütött belém.
-Hát azt én sem..-néztünk komolyan egymás szemébe, de nem bírtam rá haragudni a vitánk után, átöleltem ami úgy láttam jól esett neki.

Ezekután bevittek minket valami bírói szerűségű szobába vagy mi.

-Szóval 12.. Upsz, 11 ember maradt Killua jóvoltából-forgatta meg az előbb említett jómadár a szemét-mivel egy csatában.. H maradjunk annyiban hogy döntetlen eredmény született, így az egyik vesztes mégis megkaphatja a vadászengedélyét. Úgy döntöttünk, hogy a vesztesek közül a legerősebb kapja meg, akinek becses neve Leorio.
-N-nani?-miért ő? Nem is volt olyan erős.. Na mindegy, legalább ő is megkapja, hagy legyen valamire büszke.

-Gratulálok, Gon, Pokkle, Y/n, Kurapica, Hisoka, Leorio, átmentrtek a vizsgán! Ezennel kinevezlek titeket hivatalosan is Vadászokká! A vadászengedélyeteket pedig átnyújtanám.-át is vettük-Akiknek pedig nek sikerült a vizsga az ne szomorkodjon, jövőre újrapróbalhatja! Köszönöm. Viszlát, mindem jót a továbbiakban!

-Ezaaz! Hivatalosan is vadászok lettünk!-Kiáltott fel Leorio.
-Omm, Leorio!-mutatott Gon Killuára.
-Killua! Matte!
-Hm?-erre megöleltem mire visszaölelt és fejét az enyémre hajtotta.-Y/n?
-Miért öltél?
-...
-Killua! Miért öltél?
-Gy-gyere..-ezzel összekulcsolta a kezünket és kirángatott az udvarra amit Pokkle szúrós szemmel nézett végig.
-Most minek jöttünk ki?
-Y/n..-majd hirtelen szorosan átölelt és éreztem ahogy arcáról lefutnak a könnyei.-Nem tudom. Nek tudom miért öltem! Tudod.. Van egy bátyám.. Illumi. Kiderült hogy ő is itt volt a vizsgán. Amikor én következtem a harcban valami érzés hirtelen arra vitt hogy öljek. Közben Illumi fejét láttam az ellenfelemen.
-Tett veled valamit a báttyád?!
-Nem tudom..-szipogott kissé.-Oh baszki! Mi a francért sírok!?
-Még az olyan embereknek is mint mi vagyunk vannak érzelmeik.-toltam el magamtól miközben a kezét fogtam és vetettem rá egy mosolyt, hátha kissé felvidulna. Visszamosolygott, majd megint megölelt de meglátta Pokklet hogy felénk közelít. Erre eltolt magától és a fülembe suttogta:
-Köszönöm, y/n.-majd úgy puszilt fejen hogy azt Pokk ne lássa, majd zsebre dugozt kézzel elment. Teljesen elvörösödtem.

-Y/n!
-P-pokkle?
-Minden okés?
-Persze csak-
-Mi történt Killuával? Minden okés vele? Látszott rajta hogy valami van vele..
-Igen, semmi csak bántotta hogy nem juott át a vizsgán de megígérte hogy jövőre leteszi.-nem mertem megmondani az igazat.
-Értem..-erre átölelt.-Y/n, te merre mész most innrn tovább?
-Hát.. Nincs sok tervem.
-És.. Arra gondoltam hogy.. Mi lenne ha.. Velem jönnél?
-T-tényleg?-lettem még vörösebb Pokkal együtt.
-Igen, ha benne vagy.
-Hát persze!  V-vagyis okés!-Na de most keressük meg Gonékat!
-Oksa!-épp indultunk volna de úgy láttuk Gonék előbb ránk találtak.
-G-gon!
-Meg-folytasz.. m-minket!-próbaltuk elmagyarázni a nyakunkban lévő kismajomnak (XD).
-Hehehe.. gomen!
-Srácok! Ti hova mentek tovább innen?
-Én szeretnék egy állást kapni.-mondta Kura.
-Értem. Te, Leorio?
-Én orvosnak szeretnék tanulni.
-Gon?
-Én szeretném felkeresni az apámat, hogy megtudjam miért választotta helyettem a vadászatot.
-Oh, értem. Sok szerencsét!
-Jut eszembe, Killua hol van? Láttam hogy Y/nnel ment ki.-kérdezte Gon.
-Én azt hittem hogy hozzátok ment vissza..!
-Szerintem keressük meg.-mondta Kura.
-Igen, nem lenne rossz.-ezzel átkutattuk az egész helyet de Killua sehol. Megkerestük egymást (mivel egyesével kerestük Killuát) amikor kaptam egy üzenetet:

Killua
Hiányozni fogsz.. Ha esetleg valaki keres mondd meg a többieknek hogy hazamentem. Remélem találkozunk még.. Törpe<3-el felejtettem említeni hogy még mindig kihasználja azt az 5 centiét.

-S-srácok..
-Igen?!
-Killua írt egy üzenetet..-majd megmutattam nekik.
-Szóval együtt vagytok?
-LEEORIO! NEKED EZ A LEGFONTOSABB BASZKI?! NEM NEM VAGYUNK EGYÜTT ÉS HAGYJ MÁR EZZEL BÉKÉN MERT ROHADTUL IDEGESÍT MÁR!
-Tényleg hagyhatnád.. Már bocs-nézett Pokkle Leoriora egy gyilkos teki tettel.
-Hh.. Figyelj Y/n én csak azt hittem hogy titkoljátok és csak meg szerettem volna tudni az igazat de ezek szerint tényleg nem vagytok együtt.. Gomen..
-Végre rájöttél.. Tch~ haverok?-vetettem rá egy mosolyt.
-Haverok-ökölpacsiztunk.
-Na de hol lakhat Killua?
-Oh! Oh! Nekem mondta! A Zoldyck család tagja szóval ott ahol ők amii..
-Warsyban van (nem tudom a hely nevét már GOMEN)
-Akkor ki tart velünk?
-Hát, örükünk higy tudjátok hol van Killua és szívesen mennék de nekem indulnom kéne, megy a repülőm.
-Nálam is ez a helyzet-mondta Kura és Leo. Egy öleléssel búcsúztunk és megbeszéktük hogy 1 év múlva találkozunk a Yorkshinban.

Ezzel Gonnal és Pokkleval elindultunk Warsyba hogy megkeressük Killuát.

|Itt lenne a kövi rész, remélem tetszik<3 Most kicsit kevés időm van a storyra. Ja, és szerettem volna szólni hogy jövőhéten nem biztos hogy 2-3 naponta lesznek részek mert megyek nyaralni 3 napig, de megpróbálok nektek írni addig még 1-2 részt<3 Big hug nberek|


love.. [KILLUA X READER]Where stories live. Discover now