Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Huszonnyolcadik fejezet

-Miért akart beszélni magával Ms Wers? – szürke szemeivel elkezdte fürkészni a nő arcát és minden rezzenését megfigyelte, hogy igazat mond-e. Victoria Flynn először habozott, hogy mit válaszoljon, végül határozottan jelentette ki:

-Félrehívott, mert beszélni akart velem. Mint nő a nővel.

-Kifejtené? – kérdezősködött tovább az FBI vezérigazgatója.

-A gyerekeim felől érdeklődött, meg hogy van-e családom. – füllentette a nő. – Próbált manipulálni engem és mindenféle történetet talált ki, hátha így megsajnálom őt.

-Milyen történeteket mondott? – George Lee szürke szemei veszélyesen csillantak fel, ha Victoria egy rossz szót is szólt volna, ő is nagy bajba került volna. Nem szabadott a férfi tudomására adnia, hogy tudja, ő William Benette embere.

-Megmondom ősszintén uram, nem teljesen figyeltem, hogy milyen ostobaságokat hord össze az a lány. – felelte végül az ügynök. – Tudtam, hogy csak magát akarja menteni.

-De miért hitte ezt? – kérdezte az igazgató.

-Azért, mert Elizabeth Wers egy csaló és szélhámos. – mondta Flynn. – Az aktája szerint magas az intelligenciaszintje, de beteges hazudozó és gyakran mesterien tudja manipulálni az embereket. A lány nem megbízható, semmilyen szempontból sem. – George Lee egy apró bólintással nyugtázta Victoria válaszát és nem rejtette véka alá, hogy meg van elégedve a nő álláspontjával. Elizabeth Wers veszélyt jelent mindenre.

Robert Thompson maga elé meredve foglalt helyet asztalánál, miközben elveszett a rajta heverő akta tengerben. Egész éjszaka nem aludt, csak azon járt az esze, amiket Summer mondott neki. Nevetségesnek tartotta, hogy megvádolta az FBI vezérigazgatóját, de egy benne elbúvó kis hang még sem hagyta nyugodni, amíg maga nem bizonyosodik meg George Lee ártatlanságáról.

Tény, hogy mindig is hátborzongatónak tartotta a férfit, valamint sokszor nem értett egyet a módszereivel, továbbá az erkölcsiértékrendjük sem egyezett, de azt, hogy korrupt lenne, még így sem hitte el róla.

Valahányszor elakadt egy nyomozásban, mindig a klasszikus zenéhez fordult és ez most sem volt másképp. Bedugta fülhallgatóját és hagyta, hogy elméje elkalandozzon. Próbált visszaemlékezni a lány szavaira és gesztusaira, hogy milyen, amikor igazat mond és milyen, amikor hazudik. Azt már megfigyelte, hogy Elizabeth sokszor hárítani szokta a felé irányuló kérdéseket, gyakran valamilyen szarkasztikus vagy gúnyos megjegyzéssel, majd egy önelégült vigyort ölt arcára. Szereti húzni az időt, mert legalább így ki tudja gondolni, hogy mi legyen a következő lépése. Mindig nagyon óvatos és soha senkiben nem bízik, mindig tud meglepetéseket okozni. Hosszú ideje tanulmányozza Summer munkásságát, még évekkel ezelőtt figyelt fel rá, de eddig sohasem volt alkalma letartóztatni a lányt, hisz nem volt bizonyítéka, csak sejtései.

Az előző este alaposan belevetette magát William Benette aktáiba és minden egyes feljegyzést megvizsgált, amit az elmúlt két évben készítettek róla. Immáron tudott az írek és mexikóiak közötti szövetségről, és arról is, hogy Hugo Garcias hogy jön be a képbe.

Káint eddig is ismerte, viszont ezidáig csak egy fantomként élt emlékezetében. A hírhedt alvilági bérgyilkosnak végre volt arca is, így ő is a célkeresztbe került. Nem volt szerencsés, hogy a lány elszólta magát a férfi kilétéről, de hát fogalma sem volt róla, hogy így ártani fog szíve kedveltjének.

Egy ismerős női alak közeledett Robert Thompson felé, de az ügynök ebből semmit sem érzékelt, hála a fülében csengő klasszikus zenének és hevesen száguldó gondolatainak, amik mintha egy másik világba repítették volna el.