Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Huszonötödik fejezet

-Mi szülők nélkül nőttünk fel. – motyogta Summer. – Ő már is előrébb van, hisz van egy csodálatos anyukája. – Grace hálásan tekintett húgára. – És egy király nagynénije is. – tette hozzá a lány. - Bármi legyen is, majd megoldjuk.

-Remélem is. – sóhajtott fel a nő és mosolyogva pillantott le gyermekére. – Megakarod fogni? – fordult hirtelen felé.

-Én? – vonta fel Summer szemöldökét meglepetten. – Nem is tudom. – kezdett el motyogni zavarodottan. – Még sosem fogtam kisbabát a kezemben. Mi van, ha...? – kezdett bele, de nővére nem foglalkozva vele, óvatosan kezébe nyomta a csecsemőt. Liz először azt se tudta mit csináljon, dermedten tartotta ki maga elé az apró kis alakot. Grace nevetve csóválta meg fejét.

-Nem lesz semmi baj. Nyugodtan vond magadhoz közelebb.

-Oké. – mormogta koncentrálva és tette, amit testvére javasolt. A csecsemő fejét alul jobb karjával megtámasztotta és szinte magához ölelte.

A kislány rá emelte óriási barna szemeit és érdeklődve mérte végig Summer arcának minden szegletét.

-Szia. – suttogta Elizabeth és egy lágy mosolyt varázsolt ajkaira. – Olyan kis apró vagy. - A gyermek egyik karját kinyújtotta felé, majd egy széles vigyorra húzta ajkait.

Summer sosem ismerte szüleit, esélye sem volt megtapasztalni, hogy milyen az anyai szeretet. Ebből kifolyólag gyereket sem akart soha, úgy hitte belőle kiveszett minden ilyesfajta vágy.

De ahogy most az apró testet magához ölelte, tanulmányozva azokat a csillagszemeket és a pisze orrocskát, valami eddig ismeretlen érzés kerítette hatalmába. Hangja ellágyult, szív verése lelassult. Hirtelen úgy érezte, hogy bármit megtenne ezért a kislányért. Ott, abban a pillanatban eldöntötte, hogyha kell az élete árán is védelmezni fogja unokahúgát, mert végre, ha csak nyomokban is, de megtapasztalta milyen is a szeretet. Törődő, gondoskodó, édes és örökké melegen tart.

A boksz meccs után az események lelassultak a banda számára. Sanchez maximum egy-két megbízást tudott összekaparni, de azok is inkább kisebb munkák voltak. Az életük viszonylag nyugis volt, mindenki próbálta kigondolni, hogy mit is kezdjen a megszerzett pénzzel. Csak arra vártak, hogy végre horogra akadjon valami nagy meló, amivel olyan jól megszedhetnék magukat, hogy egy kis időre mindenki szét széledhet.

Summernek nem volt hova mennie, tekintve, hogy Káinról sem tudott semmit. Ezért döntött úgy, hogy a bandával marad továbbra is. Legalább Aiden ott volt. Ha sokat nem is beszéltek egymással.

Amióta kiderült az új személy azonossága, Nadiával nem volt ideje beszélni. A déli haragudott rá, főleg a tönkre tett laptopjáért. A lány mindenképp jóvá akarta tenni bűnét.

Pár nappal azután, hogy a bérgyilkos felszívódott, Summer bekopogtatott Nadia ajtaján.

-Gyere be! – hallatszott egy lágy női hang.

-Szia... - húzta el Elizabeth kellemetlen mosolyra ajkait.

-Szia. – mondta a déli és értetlenül vonta össze szemöldökét.

-Leülhetek? – kérdezte Liz, mielőtt a tárgyra tért volna. Nadia válaszul csak bólintott egyet. – Szóval... -kezdett bele Summer és egy mély sóhajt vett. – Szeretnék bocsánatot kérni.

-Miért? – pillantott rá a déli bosszúsan. – Amiatt mert átvertél, vagy amiatt, mert tönkre vágtad az egyik legfontosabb eszközömet?

-Mindkettőért. – motyogta a lány és lesütötte tekintetét. – Nem akartalak megbántani...

-Mégis sikerült. – vágott közbe Nadia.

-Csak szeretném jóvá tenni valahogy.

-Vissza tudod állítani a laptopomat? – kérdezte a déli csípősen.

-Nem, nem tudom. De... - mondta Summer, de újra megszakították.

-Nem, nem tudod. – köpte Nadia ellenségesen a szavakat. – Csak mondd meg őszintén, Elizabeth. – pillantott fel a lányra és mondata utolsó szavát gúnyosan ejtette ki. – Egyáltalán, mikor elvállaltad, hogy megszerzed O'Kelly pendrive-ját, akkor azt tényleg miattam vállaltad be? – nézett végig kérdően Summeren. – Vagy az is csak egy ürügy volt, hogy megint azt tedd, amihez neked van kedved? Számítottunk neked mi valaha is? Azt állítod magadról, hogy a banda tagja vagy. De vajon feláldoznád magad értünk, hogyha arról lenne szó? – tekintete rideg volt, hangja erélyesen csengett. Summer nem tudta mit feleljen erre a hirtelen jött kitörésre. – Mert szerintem nem. – válaszolta meg helyette a kérdést a déli. – Önző lennél, mint amilyen mindig is voltál és leszel.

-Ha azt mondom, hogy ez nem igaz, hinnél nekem? – szólalt meg végül Liz, de a vele szemben ülő lány csak megrázta fejét.

-Nem. – jelentette ki mogorván. – Kevés olyan dolog van, amivel javítani tudnál a helyzeten.

-Tudom. – sóhajtott fel beletörődően Elizabeth.

Ez után némán ültek egymás mellett, mindketten gondolataikba feledkezve.

-Ezt még oda akartam adni. – mondta Summer, mikor felállt az ágyról és egy pendrive-ot húzott elé zsebéből, amit a lány felé tartott.

-Mi ez? – ráncolta össze homlokát a déli.

-A laptopodat sajnos nem tudom helyreállítani. – nézett végig rajta Elizabeth bűnbánóan. – De mielőtt elmentem, minden fontosabb fájlt lementettem róla, ha véletlenül elromlana. Tessék. Sajnálom, ha olyanba szólok bele, ami nem rám tartozik. Volt egy két privát dokumentum, de remélem ezért nem haragszol. – motyogta, de Nadia válaszát már nem várta meg. Szó nélkül sétált ki a szobából.