15

98 4 0
                                    

Eljött a december 5. - e ezen a csodálatos reggelen. A hangulatom, olyan volt akárcsak a kisgyermeknek mely az ajándékát várja a Mikulástól. Ennek több oka is volt. Az első és egyben utolsó az a mai nap témája. Mindenki KÖTELEZŐEN egy piros ruhadarabot kellet ma felvegyen.

Hosszú hullámos barna hajamat egyszerűen engedtem a vállamra hullani. A ruhám vajmi egyszerű volt: piros alapon kicsi mikulások a ruha felső részén, alól pedig tüllszoknyává alakul.

Kingának egy testhez simuló ruha fedte testét. Lábamat a Conversembe bujtattam és már léptünk is ki. Ám az ajtóban már ott állt három jó barátunk.

Flóra, Domi és Máté egymás mellet álltak, úgy néztek ki mintha sorfalat álltak volna.

-Szép jó reggelt csajok. - mondja Domi. A két fiú, bordó ingben feszít. Flóra szerényen áll Domi mellet, egy egyszerű piros ruha fedi testét, ami jól kimutassa az alakját.

Ám az elmúlt napokban sok minden történt. Flórát is elhívták a bálba és nem is akárki. A 9. - esek egyik legnépszerűbb diákja. Egyedül Kingának nem volt még párja.

-Halihó. - mondjuk egyszerre Kingával.

-Na és mondjatok valami lányos pletyit. - mondja Domi vigyorogva.

Jót kacagunk kijelentésén.

-Tara! - kiált egy hang a hátam mögött. A hang irányába fordulok és látom, hogy egy mikulás(?!) fut felém. A hangot egyből felismerem. Bátyám közeledik mikulás jelmezben. A folyosón mindenki őt bámulja, majd lihegve megáll előttem.

-Idén a külföldi diákok osztják a szaloncukrot. - mondja a testvérem. - Te velem jössz, hogy az igazgatóiból vegyük el a puttonyt. - mondja és már karon is ragad és elsietünk. Az igazgatói iroda előtt már ott áll az igazgató egy nagy zsákkal a kezében. Valószínűleg ránk várt. Ám magamban megjegyzem irtó nevetségesen festett ebben a szerelésben.

-Na végre! Tessék ezeket osszátok szét. Az óráitokat igazolóm. - mondja az igazgató, majd a zsákot Will kezébe nyomja és már lép is vissza az irodájába. 

Testvéremmel egymásra nézünk és egy vállrándítással elintéztük azt a kimondottan furcsa jelenséget.

°°°

-Jó napot, be jöhetünk? - dugja be a fejét Will az ajtón. Épp a 9.c-nek vittük a szaloncukrot. Évfolyamtársaim furcsállva méregettek minket. Szemem ismerős arcokat keresett. Megis pillantottam Flórát az első padokban.

-Gyertek nyugodtan gyerekek - mondja egy fiatal nő. Ekkor vettem észre, hogy a szokásos tankönyv, tolltartó helyett most egy hatalmas lap volt mindenki előtt. Gondolom rajzóra lehetett.

Beléptünk az osztályba és minden asztalra leraktunk két - két darab szaloncukrot. Egy kéket és egy pirosat. A kék az a kókuszos és a piros a töltelékes. Elköszöntünk az osztálytól majd folytattuk utunkat a hátramaradt osztályokba.

°°°

Az ebédlőbe fáradtan léptünk be. Rengeteg piros ruhás tanuló ült az asztaloknál. Szétnéztem, szemeimmel a szokásos társaságot kerestem úgy, ahogy testvérem is. Szinte egyszerre indultunk el az asztalok felé, ám mindketten más irányba.

-Sziasztok! - köszönöm a többieknek és máris helyet foglalok a Domi mellet lévő üres széken.

-Tara, mára van valami programod? - kérdi Kinga. Eszembe jut, hogy ma van egy gimnasztika edzésem. Ezelőtti órán felmérték, hogy mire vagyok képes. És középhaladó szinten vagyok. Ami azt jelenti, hogy elég sokat felejtettem. 

-Igen. Héttől edzésem van, de addig szabad vagyok. - mondom és kérdőn a lányok felé nézek. 

-Akkor jó, mart velünk jössz az áruházba. Bekel szereznem pár dolgot. - mondja Kinga miközben a szendvicsébe harap bele. Flóra pedig bólogat.

-Rendben. Mikor megyünk? - de ekkor egy lány áll meg az asztal előtt. Kérdőn nézünk az előttünk álló szőke, kifestett lányra. Felvont szemöldökel nézünk felé. Dominak talán még a szájából is kiesett az étel.

-Kovács a szájadat csukd be! - rivall rá a lány.

-Neked is szia Lilla - szól rá Kinga. A lány megforgassa szemeit és egy papírt nyújt át nekem.

-Tessék, Tamara küldi. - mondja és már megy is el a saját asztalukhoz. Amikor átadta a kis papírt egyből a szívem gyorsabban dobogott. Az edzésterv volt a kezemben. Rajta az edzések dátuma és ideje. Ma is van egy edzésem, de nem egyedül a csapat többi tagja is ott lesz.

°°°

-Gyere menjünk ide is be. - fogja meg a karom Flóra. Egy hatalmas báliruha bolt előtt álltunk. Beugrott a karácsonyi bál,ami már mindjárt itt van.

Belépünk az elegáns üzletbe, ahol az eladó nő egyből köszönt és illedelmesen megkérdi, hogy miben segíthet.

Arra hivatkozunk, hogy nézelődni szeretnénk. Szétszóródunk a boltban. Egyből a kék ruhák felé veszem az irányt. Nézem ezeket az igazi csodákat és egyszer szemem megakadt egy gyönyörű ruhán. Hosszú földig érő volt, felsőrésze sötétkék színű ami az aljára leérve fehér lesz. Ujjatlan ruha volt. Barátnőim a kezükben egy - egy ruhával tértek vissza. Kinga egy felül fekete pántos ruhát tartott a kezében, aminek a szoknya része piros volt.

Flóra egy zöld tüll ruhát vett el magához, ennek csak a vállrésznél van egy pici úja.

Beléptünk a próbafülkékbe és magunkra vettük ezeket a csodákat.

°°°

-30 ezer forint lesz. - mondja az eladónő, majd berakja egy védőbe a ruhámat. Készségesen kifizettem az összeget. Majd elhagytuk a boltot.

A gimibe érve a szobáink felé vettük az irányt, hogy lepakoljuk frissen szerzett cuccainkat. Gyorsan átöltöztem és már indultam is a másik épületbe, hogy megkezdjem az edzést.

Betolom a nehéz ajtót és belépek az előcsarnokba. Gyorsan átöltöztem és már máris kezdtem neki a bemelegítőnek. Tovább nyújtottam egészen addig amíg meg nem hallottam Tamara hangját:

-Lássunk egy feladatsort! Sorba lányok. - tapsol kettőt Tamara és máris mindenki sorban állva.

-Roundolf, hátra bógni, spárga egy, kettő! - kiált az edzőnk. Lilla vezeti a sort és kezdünk. Lábaink egyszerre rugaszkodnak el a földtől majd egyszerre megyünk le spárgába.

-Jó lányok! Tara kivételével a többiek mehetnek a szerekkel gyakorolni.

Tamarával az egyik medencéhez megyünk ami meg van töltve szivaccsal, előtte egy trambulin. Néhányat kell szökjek be a medencébe, hogy megszokjam az érzést.

-Szaltó előre. Magasra szökjél és fordulj előre! Ezt már csináltad elég sokszor. - mondja Tamara.

Magasra ugrok érzem az adrenalint ami ilyenkor mindig bennem dolgozik. És előre fordulok. Érzem, ahogy a levegőben lábaim kinyújtva vannak és belesek lábbal a medencébe. Tamara megdicsér, majd elismételteti velem a mozdulatot.

°°°

-Szép volt lányok. Mindenkivel megvagyok elégedve. Januártól különleges edzéstervvel foglak fogadni. Addig is heti négy edzés. Szép estét! - köszön el Tamara.

Út a boldogsághoz Where stories live. Discover now