Út a boldogsághoz

12

De ekkor a telefonom megszólalt.

Furán néztem a képernyőn megjelenő névre. Anya hívott. Sose szokott hívni,általában ír ha van valami. De most hívott. Ujjamat elcsúsztattam a zöld ikon felé, majd fogadtam a face time-ot.

Anya arca egyből megjelent. Most is alapozó volt rajta. Szerintem most ért haza a munkából. A kamerába néz és egyből látom, hogy valami baj van. Bár ki van festve látszik rajta, hogy valami nem stimmel. Ahogy észre veszi, hogy csatlakoztam a híváshoz könnybe lábad a szeme.

-Anya mi történt? - nézek rá a kamerán keresztül. Magyarul szólalok meg, ezt anya is észre vette. Pont most kell cserben hagyjon a szürke állományom?

-Kicsikém, apád... - de nem tudja befejezni mert elsírja magát. A legrosszabbra gondolok. Mint mindenki ilyen helyzetben. Első gondolatom az volt, hogy szólni kéne Will-nek.

-Anya mondj már valamit kérlek. - kérlelem őt. Egy hatalmasat sóhajt, majd újból neki kezd:

-Apádnál rákot diagnosztizáltak. - mondja egy szuszra és újból elsírja magát. Olyan mintha leblokkoltam volna kezemből a telefon az ágyra esett. Kinga egyből felvette, majd belenézet a kamerába.

-Te meg ki vagy? - néz anya a barátnőmre. Normális esetben felkacagtam volna de ez nem volt normális eset.

-Kinga vagyok Tara egyik barátnője. Tara egy kicsit kiborult. - mondja finoman Kinga. Anya egyet csak hümmög. Majd megszólal:

-Hallja amit mondok? - kérdi anyu. Kinga csak bólint, szeme sarkából rámnézet.

-Okey, so ma hívtak, hogy apádat benntartották a kórházban, mivel észlelték nála a betegséget. Egy rutin vizsgálat lett volna. - mondja anya. A szívem össze szorul, ahogy apára gondolok.

-Tara, kérlek őrizd meg a hideg véredet. Magyarországon rengeteg jó kezelés van. Úgyhogy addig is oda mennénk . Apád kezeléséig ott is maradnánk. - mondja anya. Ekkor eszembe jutott egy újabb kérdés, de mind közül egy volt a legerősebb.

-Mom, Why didn't call Will first? (Anya, miért nem Willt hívtad először?) - anya elgondolkodva néz ránk. Kinga mellé ültem, majd onnan figyeltem anyát.

-Only voicemail is turned on.(csak a hangposta kapcsolt be) - mondja anya. Kingára nézek. Most kíváncsi lettem, miről is akart rólam beszélni.

-Értem - váltok vissza magyarra.

-Tara hívnak a faxon, aludjatok jól lányok. - köszön el, majd nyomja is ki a hívást. Egy hangos sóhaj hagyja el szájamat. Ennyi baj is csak az én életemben lehet.

-Tara, beszélnénk? - néz rám Kinga. Hosszú fekete haját átdobja a válla fölött. Szemeivel engem fürkész. Tudtam, hogy a következő beszélgetés elég mély lesz.

-Figyelj, tudom, hogy most nem vagy beszélgetős kedvedbe de erről muszáj tudj. - mondja. Rossz érzés kap el. Valahol mélyen támad egy érzésem, hogy tudom mit akar mondani. De talán hülyeség. Továbbra is Kingára figyelek.

-A foci csapatot kínozzák. - mondja a lány. Szemeit lesüti, mintha a kiakadásomra készülne.

-Tudok róla. Will elmondta. - mondom halkan.

-Nem szabadna tudjunk erről. Ha az edző megtudja, hogy tudunk róla kitudja mit művelne velünk. - csak bólintok. Vállunkra hatalmas súly nehezedik. Hisz ha bárki tudomást szerez erről a titokról, akkor talán mi is úgy végezzük mint a focicsapat tagjai.

-Honnan tudod, hogy ez történik? - nézek a legjobb barátnőmre.

-Nekem Máté mesélte, vagyis rákérdeztem. - mondja a lány. Nem tudom, hogy miért de hatalmas bűntudatom lett. Miért nem én kérdeztem rá? Miért nem hoztam szóba? Arra sem méltattam, hogy megkérdezzem, hogy jól van-e. Szörnyű barát vagyok. Pedig..... pedig érdekel ő. Itt tudatosult bennem az amit eddig próbáltam nem észre venni. Onnantól kezdve, hogy amikor rámnéz akaratlanul is az ajkamba harapok, vagy az amikor elismerően végig néz rajtam és elpirulok. Rájöttem, hogy belehabarodtam Mátéba.

-Ne gondold azt, hogy rossz barát vagy. Neked is megvoltak a magad gondjaid. - mondja Kinga. Érzem, mintha a fejembe látna. Sőt biztos, hogy a fejembe lát.

-De... - próbálok megszólalni de félbe szakít:

-Nincs de. Amúgy meg szerintem még valamit biztos akartál mondani. - mondja. Eszembe jut, hogy mit írt az edző.

Mobilomat elő halászom, majd a barátnőm orra alá dugom a mobilt. Tátott szájjal olvassa az SMS-t.

"Szia Tara! Krisztina doktornő mondta, hogy lassan készen állsz a gimnasztika edzésekre. Természetesen ha folytatni akarod:) Ha igen akkor kérlek szóljál és beszélgetünk. Üdv. Tamara" - mintha ezek a sorok bele égtek a fejembe. Látom, hogy Kinga engem fürkész. Úgy tűnik örvend, hisz egy hatalmas mosoly virít a fején.

-Tudod mit jelent ez? - kérdi, de nem vár választ máris folytatja: - Kapsz egy újabb esélyt, hogy bizonyíts. Hogy leverd Lilát a korlátról. Írj vissza kérlek. - mondja a kezembe nyomva a készüléket. Nem tudom, hogy miért talán azért mert ideges vagyok, de kezem nagyon remeg.

"Szia Tamara! Természetesen folytatni akarom. Mikor kezdhetünk? Vagy mikor beszélhetünk?"

És elküldtem.

Pár perc múlva jön is a válasz:"Esetleg holnap 3 az ebédlőben?"

"Igen, az tökéletes lesz." - írom vissza a választ. Nem veszem észre de hatalmas vigyor ül az én és a barátnőm fején is.

Mindezek ellenére, vagyis apu betegsége meg az én gyógyulásom ellenére. Észre vettem, hogy boldogabb vagyok, sokkal kiegyensúlyozottabb.