Hogy Kell Szeretni? {Yoonmin ff~}♡

1

Jimin szemszöge:

Annyi év után összegyűlik mindenki és újra láthatjuk egymást.
Nem nagyon árultak el még semmit, de alig győzöm már kivárni a nagy találkozást.

Szokásomhoz híven késve érkeztem. Izgatottan sétáltam be a színes lampionokkal megvilágított hotel üveges éttermébe ahol megpillantottam őket, a cserepes növények közt amik hiába voltak elég egyszerűek mégis elérték a kívánt otthonos, meghitt hatás öszképét.

Megkocogtattam a folyosó végénél álló üvegajtót hátha valaki észre vesz.
Semmit nem lehetett hallani gondolom a nagy nyüzsgéstől.

Nem törődömséggel rándítottam egyet a vállamon majd végre benyitottam.

- Na, végül csak ide talált- mondta ki felém fordulva Namjoon miközben talán még néhány embernek feltűnt a jelenlétem.

- Az örök késő Mochikánk is. - tette hozzá Jin aki próbált most is felelősségre vonni, de tudtam nem ártó szándékból, mert mindannyiunkkal ugyan úgy megtenné.

- Yeobo - szólt Namjoon ismét - Nyugodj meg.

- Mégis, hogy nyugodhatnék meg? Egy gyerekünk még hiányzik - ezen felnevettem, pedig próbáltam visszatartani

- Nyugalom - helyezte rá tenyerét a kapálózó kézfejre - Yoongit nem olyan fából faragták, hogy bármi megrendítse őt. - nézett még rá most is és simogatta addig amíg le nem csitult és a gondjait hátra nem vetette.

Eddig lefoglalt az a felfedezés amire kicsit se számítottam. Jeggyűrűk.
Tényleg jó ideje voltunk távol egymástól és ez alatt az idő alatt sok minden történt, de örülök annak ha ők így igazán boldogok.

Mindig is úgy néztek ki szemeim elött mint egy dühös házaspár amin most is csak önkéntelenül kuncogni tudok a többiekkel együtt.

- Suga meg hol késlekedik? - ébresztett fel döbbenetemből egy számomra jól ismert hang amibe bele borzongtam.

- Hm ki tudja - válaszolt Taehyung Jungkooknak miközben elgondolkodást színlelt amin csak elmosolyodtam majd meglátott és ujjongva rohant felém. Megöleltük egymást legjobb barátommal a lelki társammal.

Közben óvatosan fel, fel néztem ő rá is. Miután a kicsi Taem felpattant a székből aki már nem is olyan kicsi mint egykor, de még mindig ugyanolyan virgonc.

Jungkook továbbra se ült le. Az ablak mély bordó színű, bársonyos összekötött függönyének dölt ami tartotta őt. Unottan nézett ki az ablak felé majd elkezdte pásztázni Taet különös tekintettel. Rám is vetett egy pillantást amitől lesütöttem hirtelen a szemem és összerezzentem. Remélem a barátocskám ezt nem érezte meg.

- Jaj, Jiminie- sóhajtott fel és még mindig nem engedett el, bár ezt én se szerettem volna.

- Úgy hiányoztál - Lelki társam végül csak hagyott engem is levegőhöz jutni.

- Te is nekem -motyogtam és figyeltem ahogy a helyükre mennek

Gyorsan körbe öleltem mindenkit.

Őt is...

Meg kellett bírkóznom a legnagyobb félelmemmel és egy röpke másodperc
ereéig hozzá érhettem.

Hátra fordultam, megkerültem az asztalt és vele ellentétes oldalon az asztal másik végén leültem Hoseok mellé aki a látványomtól vigyorgott, de szemével minden tudóan, bajlósan kutatott engem. Még ha azt hiszi nem is veszem észre sejtem én, hogy valami készül itten. Meg mi ez így hirtelen? Annyi idő eltelte után semmi konkrét nélkül miért hívattak minket ide?
Ezer meg ezer kérdésem volt még amit magamban visszafolytottam.