Vakáció Jonas Módra

41. Fejezet (Auróra)

- Mindegy is nem számít. Lehet itt maradok örökre. És akkor végre senkinek nem kell velem küszködnie. Senkinek nem ártanék és senkinek nem lennék a terhére. Főleg, ha ma este megölnek akkor meg pláne nem - fokozta tovább a fiú.

- Nem fog senki meghalni ma este, te pedig miután ezt megoldottuk szépen hazamész Londonba és beszélsz a szüleiddel! - utasította a nő. Nem tudta mi ütött belé, de abban biztos volt, hogy nem hagyhatja elveszni ezt a fiatalt a nagyvilágban csak mert a szülei nem figyeltek rá eléggé.

- Jaj, ne vedd át kérlek ezt a törődő felnőtt szerepet. Nem vagy sokkal idősebb nálam. Nincs jogod megmondani mit tegyek! - támadt rá Roy.

- Nem azért mondtam mert idősebb vagyok nálad - magyarázta higgadtan Auróra. - Akkor is ezt mondtam volna, ha egyidős lennék veled.

- Akkor nem lennénk barátok.

- Miből gondolod? Szerinted csak azért engedtem, hogy velem gyere, mert kihasznállak? Csak azért bíztam meg benned a kocsmában mert részeg voltam? Ami amúgy nem igaz - védekezett a nő, mielőtt még Roy kihasználta volna a lehetőséget.

- Azért nem ráztál még le, mert nem ismersz és magányos vagy, így muszáj volt valakit kerítened magad mellé - vádolta meg a fiú. Minden szava fájt Aurórának, de mégsem mutatta ki csalódottságát.

- Ittál mielőtt eljöttünk? - kérdezte arcát vizslatva.

- Mi? Egész nap melletted strázsáltam az étteremben. Hogyan ittam volna? - sértődött meg azonnal.

- Jó igazad van. Bocsánat. De olyan furcsán viselkedsz - mondta Auróra visszacsúsztatva táskájába a fényképező gépet. Erre válasz már nem érkezett. Roy magába fojtva gondolatait elfordult. Nem sokkal később pedig felállt és átosont a mellettük lévő konténerhez.

- Király, akkor már kerül is. Már csak ez hiányzott - forgatta szemét Auróra miközben némán követte a fiú körvonalát. Nem szólhatott utána, és nem is mehetett utána. Muszáj volt hagynia elmenni.

- Szépen elüldöztem jól van. Jár a vállveregetés - sóhajtott fel a nő. Nem maradt ideje tovább marcangolni önmagát, mert félbeszakította több autó érkezésének zaja. Gyors, hangtalan mozdulattal előhúzta a fényképezőgépet és kilesett a tároló mögül és készített pár képet. Három fekete terepjáró mind a négy ajtaján át szálltak ki férfiak. Minden egy üvöltő medve volt a nyakára tetoválva. Övükön vagy éppen kezükben egy-egy fekete pisztolyt lógott. Egyesek még napszemüveg is volt, bár annak értelmére Auróra nem talált magyarázatot. Nem zavarhatta őket a Hold fénye mert azt is eltakarták a felhők.

- Ràng wǒmen shōushí xínglǐ ba, háizimen! (Na pakoljunk fiúk!) - kiáltotta el magát az egyik szemüveges fickó, mire mindannyian szétszóródtak. Volt pár, aki alindult Auróra fel is. Azonnal visszahúzódott és lélegzetvisszafojtva számolta a lépéseket.

- Kérlek ne! Nem bukhatok le ilyen hamar - könyörgött magában. Arra nem volt terve mit csináljon, ha leleplezik, mert így, hogy Roy máshol volt még csak el sem futhatott. Nem hagyhatta magára a fiút.

Csak pár lépésre lehettek tőle, mikor egy újabb autó érkezett. Sokkal hangosabb volt, ahogy megállt. Az ajtói tompábban csapódtak be, mint a terepjáróknak és csak két személy szállt ki belőle.

- Mr. Carter. Nǐ hǎo, xiānshēng wǒmen gāng dào zhèlǐ, dàn dào mùqián wéizhǐ, yīqiè dōu àn jìhuà jìnxíng. (Üdvözlöm Uram, csak most érkeztünk, de eddig minden a terv szerint halad.) - köszöntötte a katonát napszemüveges, aki az imént kiadta a parancsot. A név hallatán nem csak a két férfi torpant meg, aki eddig Auróra felé sétált, hanem a nő lélegzete is elállt. Valamilyen szinten számított rá, hogy Cameron is jelen lesz, de élt benne a remény, hogy nem olyan fontos ez a rakodás, hogy eljöjjön.