Sunshine Rodriguez bérgyilkos, Florida bűnözőinek legkegyetlenebbike. Egy fiatal nő, akinek különleges képességei ismeretlenek a Savant Hálózat előtt és akit még soha senki nem kapott el.
Victor Benedict, a lenyűgöző telepatikus hatalommal megáldot...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amikor a busz satufékkel leparkolt, melynek következtében a teljes utastér lefejelte az előtte lévő üléssort, a mellettem eddig békésen szuszogó Amber Lockmore először fülsértően magas hangon felsikoltott, majd a teljes hajrácsapatot elkápráztatta élete hírével:
- De én nem is pukiztam!
- Nahát, kapitány, kösz, hogy ezt megosztottad velünk! – röhögött fel a mögöttünk ülő Josh Brown, mire Amber egy bosszúálló mérgeskígyót lealázva sziszegett rá. Sajnos fenyegető magatartását eléggé elnyomta, hogy immár a teljes, a sokkból végre feléledt társaság rajta szórakozott.
- Lexy, tényleg ennyire gáz volt? – fordult most hozzám a műszempilláit rebegtetve. Ha nem épp álnok tiniribit játszott, akkor a kiskutya tekintettel próbált mindenkit behódolásra kényszeríteni, amire pechére az a huszonkét ember nem volt vevő, akik a csapatába tartoztak.
- Annyira nem, mint a legutóbbi - vontam meg a vállamat, majd a cuccaimat összeszedve másztam át rajta és megpróbáltam utat törni magamnak a leszállni készülő társaim tömegén.
- Te jó ég, mégis hol a halálban vagyunk? – ért be Amber kebelbarátnője, Cintia, mikor a busz utolsó lépcsőfokáról léptem le. – Ez a hely még a világvégének is a határán lehet – húzta el a száját, majd fázósan maga köré fonta a karjait. Tény, hogy nem floridai nyár volt, de azért annyira nem volt hideg, mint ahogy azt ő mutatta.
- Aspenben, Cintia. Síparadicsom és turisztikai központ. – Habár ez nem igazán látszott rajta, Palm Beach vagy Miami megszokott embertömegéhez képest itt alig láttunk kétlábú élőlényeket, ami betudható volt annak is, hogy az összlakosság nem érte el a tízezret sem.
- Nem – morogta a hátam mögött Amber. – Ez itt a Pokol kapuja, hölgyeim. A Sátán fattyainak őshazája, az elsőszámú közellenségeinké, az Aspen Aranyásóké. És... – karolta át a vállunkat, miközben az egyik olyan vigyorát villantotta ránk, amitől kirázott a hideg, és ami a sulink ármánykodó méhkirálynőjévé tette őt. Kár, hogy nem volt annyi esze, mint ahogy azt a legtöbben gondolták róla. – Nekünk, Palm Beach Macskafajzatainak muszáj idén levernünk őket!
Égnek emelt tekintettel mondtam el magamban egy imát, hogy Miss Mániákust ne fojtsam meg az itt töltendő két napban – amit igazából már elsős korom óta terveztem, csak sosem találtam meg a megfelelő alkalmat. Az ilyen szövegek után szokta elmondani a „pompon-vérfertőzésről" és a „hajrászajhaságról" szóló nagymonológjait is, amik miatt az ember biztosra vehette, hogy kissé túlságosan is komolyan vette a hajrálányságot. Olyan világháborúsan komolyan.
- Gyerünk, Macskafajzatok! Mutassuk meg a pórnépnek, kik is vagyunk mi! – kiáltott hátra a válla felett, ami jel volt, hogy a csapat kezdje el kántálni az indulóját. Csak hogy mindenki biztos lehessen benne, mi is megérkeztünk.
