Catching Sunshine

22. lövés

- Onnan, hogy én teremtettem.

A bejelentést döbbent csend követte. Mindenki, aki az irodában tartózkodott, úgy meredt Blondie-ra, mintha egyszerre őrült volna meg és lelt volna rá a rák ellenszerére. Még Keith is leesett állal próbálta megemészteni, mit is jelentett be az előbb a lélektársa. Azzal mindannyian tisztában voltunk, hogy hozzáférése volt az elektronikai rendszerekhez, hiszen a frissítéseket Florida hackerei együtt dolgozták ki Matt-tel. De hogy ennyire? Ráadásul barátnőm nem éppen a szerénységéről volt híres, imádta bárki orra alá dörgölni a sikereit, így szinte képtelenségnek tartottam, hogy pont egy ekkora kaliberű munkáról nem szólt volna.

- De hát Matt azt mondta, hogy az egész az ő műve volt. – Candy nyomban kaméleonként olvadt a székébe, mikor a hacker gyilkos pillantást vetett rá. – Vedd úgy, hogy meg se szólaltam – motyogta alig hallhatóan.

- Matt azt is mondja, hogy ő szarta a spanyolviaszt. És azt is, hogy ha ezt elmondom bárkinek is, egyáltalán nem biztos, hogy Keith fel fog ébredni másnap reggel. – Párja felmordult a hallottakra, vastag karján minden izom megfeszült, szemei elsötétültek. Tudtam, ha a Caudillo jobb keze egy légtérben tartózkodott volna velünk, azt lesné, hogyan és hová tudná betörni a férfi fejét minél hamarabb és erősebben. Nem azért, mert őt megfenyegették, hanem mert tudta, milyen hatással lehetett ez Blondie-ra. – Nyakig benne voltam a szarban, csak egy hajszálra attól, hogy a CIA rám találjon, miután néhány orosz hacker elárult és megszívatott – tette nyugtatólag lélektársa kezére a sajátját. – A rendszer az ő munkája lett volna, de mindketten tudtuk, hogy jobb vagyok nála az ilyesmiben. Így megállapodtunk: titokban tartom mindenki előtt, hogy helyette végeztem el a dolgot, ő pedig elsimítja az ügyemet és más fog bajba keveredni, nem én. – A Szövetség ex-tagjaiként tisztában voltunk azzal, mi is e mondat háttérjelentése, miért hajtotta le barátnőm bűnbánóan a fejét és szorította össze idegesen a száját. Valaki halála az ő lelkén száradt. És a bűntudattal úgy kellett megbirkóznia, hogy arról senki nem tudhatott. Keith általában magába fordult, mikor kijött rajta a stressz a kezére tapadt vér miatt, Candy mindenen hisztizni kezdett, én olyan részegre ittam magam, hogy végül nem is emlékeztem a tetteimre. Ez mind azelőtt volt, hogy összeraktak volna miket, utána valahogy megtaláltuk egymásban a támaszt. Kivéve Blondie-t, az én rettenthetetlen, határozott, önmagában mindig biztos barátnőmet, akinek egyedül kellett feldolgoznia mindezt, ráadásul úgy, hogy a szervezetnél mindenkinél többre tartotta az emberi életet.

Behunyt szemmel felsóhajtottam, beletúrtam a hajamba, mintha így rendezhettem volna cikázó gondolataimat.

- Fura. Otthagytuk a Szövetséget, erre mindenkiről kiderül, milyen pengeélen táncoltunk egész végig. A menekült kínai, az árva szabotőr, az elárult hacker és az utód bérgyilkos. Ennél jobb párosítást nem is tudtak volna összehozni. – Nyíltan sosem mondták ki, de Candy és Keith mindig potenciális veszélyforrás volt a vezetők szemében. A kínai örökösnő, aki más szövetségeseket találva bármikor kirobbanthatott volna egy alvilági háborút, ha felvállalja valódi személyazonosságát, és a férfi, akit árva kisfiúként csak azért fogadtak be, mert egy halott Szövetség-tag lányának lélektársa volt. Ám valójában lehetett volna kettősügynök is, aki minden információt megoszthatott egy potenciális ellenséggel. A Caudillo – egyébként sokszor megalapozott – paranoiája nem ismert határokat.

- Azért nálam a bérgyilkos-ügynök lélektárs párosítás közel áll ahhoz, hogy üsse a csapatunkat – jegyezte meg Blondie, és bár nem mosolygott, a szeméből szerencsére eltűnt a szomorúság, immár jókedvűen csillogott.

- Nos – szólt közbe Margery érzelemmentes hangon, pókerarccal, ám biztos voltam benne, pontosan tudta, mi volt a közbeszúrt beszélgetésünk mögöttes tartalma –, ez még inkább nem magyarázza meg, miért is nem tudja feltörni a maga „tökéletes" kis rendszerét.