Falling in love~

3. fejezet

Következő napban semmi említésreméltó nem volt az edzésig, furcsa volt nagyon, hogy nem a senpai adott fel nekem de nem akarok hazudni Kageyama őrülten jó, nem is tudom ő hol bujkált eddig.

Telik az idő, már 1 hete vagyunk Morcos-kunnal egy csapat, hihetetlen érzés lecsapni a feladásait. Még néha az ő mogorva arcára is kiül közben néhány érzelem, ezt határozottan haladásnak veszem. Minden nap csendben sétálunk egymással hazafele, nem is tudnék olyan alkalmat mondani amikor akárcsak 1 szó is esett közöttünk. 

Minden nap csendben sétálunk egymással hazafele, nem is tudnék olyan alkalmat mondani amikor akárcsak 1 szó is esett közöttünk.

Érdekes a kapcsolatunk, nem tudunk semmit a másikról és nem is próbálkozunk ezellen tenni de mégis, én vagyok az egyetlen aki végre tudja vele hajtani azt a gyorsat. Irónikus nemde? De hát az élet mikor nem az. Végre kihasználhatom a tehetségem Kageyamanak hála és csak ez számít, ez az amire vágytam. Ugyan még mindig mardos a tudat, hogy hiányzik valami de figyelmen kívül kell hagynom ezt a bánatot ha 100%- ot akarok nyújtani. Talán meg kéne törnöm a szokásunk miszerint nem szólunk a másikhoz? Meg kéne jobban ismernem. Ő nem igazán törekszik erre, aludnom kell még erre egyet.

Szép lassan elérünk a házunk elé, épp csendbe ki akarom nyitni a kaput mikor egy tekintetet érzem magamon. Nyelek egyet mert álmomba sem számítottam arra, hogy a feladónk nem hagy figyelmen kívül ezegyszer. Lassan megfordulok, megérzésem nem csalt valóban rajtam ragadt a fekete hajú szempájra. Értetlenül nézek rá, mire beszédre nyitja a száját aztán be is csukja mint akinek fogalma sincs mit kéne mondania, talán pont ez történt. Badarság, ő mindig határozott és tudja mit kell mondania.

-Jó éjt!- Nyögte ki végre és indul is tovább

Eszem megáll, a király meglágyult, biztos nem csak képzelődöm?

Utánakiáltok én is egy „Jó éjszakát"-ot egy ezer wattos vigyorral, csak ezen bírok gondolkozni egész délután, érzem, hogy nagyon jó úton haladunk, és egyszer még eljutunk addig, hogy megismerjük egymást. Ahogy fejlődünk és megnyílunk egymás felé, úgy fog fejlődni az Isteni technikánk, legalábbis elméletben így működik, hogy gyakorlatban is, na igen ezt majd meglátjuk.

Nem bírok aludni, az agyam folyamatosan kattog így inkább úgy döntök kimegyek sétálni. Felkapok egy egyszerű lenge ruhát mivel éjszaka ide vagy oda nyár van és haláli meleg. Megint csak visznek a lábaim és újból fogalmam sincs, hogy hova. Egy parkba érkezek, úgy gondolom ez megteszi kitisztítani a fejem. Indulok is egy padot keresni amire letehetem magam. Ahogy sétálok a legközelebbi ülőalkalmatosságon egy alakot vélek felfedezni. Ahogy egyre közelebb jutok fel tudom nagyjából mérni a kinézetét, fekete rövid haj, elég magasnak is tűnik és....és, na egy pillanatra álljunk meg. Ez Kageyama Tobio, mi a fenét keres ő itt hajnali 2-kor, az más téma, hogy én is itt vagyok. Magamtól úgyse jövök rá szóval csendben elindulok felé. Nem vesz észre, nagyon a gondolataiba van mélyedve, ezért csak lehuppanok mellé. Mivel még mindig figyelmen kívül hagy megbökködöm. Mint aki álomból riad fel úgy kapja fel a fejét.

Rámosolygok és köszönök.

-Szia!

-Helló.-motyogja egykedvűen

elengedek egy újabb vigyort hiszen úgy tűnik ő sose változik. Talán ő így jó és ilyen is marad. A lényeg nekem, hogy továbbra is úgy adjon fel, hogy mi legyünk a legjobbak.

-Mi járatban?

-Ki akarom tisztítani a fejem, ennyi.- mondja

Megáll az eszem talán ez az első épkézláb beszélgetésünk ami nem röpiről szól. Mióta itt vagyok le nem lehet vakarni rólam a mosolyt. Ez olyan őszinte, szívből jövő ami nem tudom mikor volt nálam utoljára. Onnantól, hogy az ember még maga se tudta mikor volt utoljára őszintén boldog veszett az ügy és siralmas, vajon miért kell megjátszani, hogy igazán boldogok és gondtalanok vagyunk? Miért annyira nehéz őszintén kiadni magunkból a bánatot. Sose akartam mást terhelni a problémáimmal, mindig csak az a vége, hogy szép lassan elveszíted az embereket mert megunják a folytonos terhelést a bajaiddal. Na és nem bírnám elviselni azt, hogy máshogy tekintenek rám amiatt ami a lelkemben uralkodik. De igencsak elkanyarodtam a valóságtól szóval visszatérek.

Már vagy 5 perce hang nélkül ülünk egymás mellett amikor úgy határozom, hogy ideje volna egy Morcos-kun megismerő hadjáratot indítani. Megkockáztassak egy ilyet egy ilyen emberrel? Végülis egyszer élünk, és akkor ha már meghalunk tisztességesen történjen az a saját feladónk által.

-Ha már együtt dolgozunk mit szólnál ha jobban megismernénk egymást?-Mondom félénken

Felkészültem a tarkóncsapásra, hiszen valószínűleg nem azért jött ide, hogy velem ismerkedjen hanem, hogy egyedül legyen, de most nem igazán érdekel, ha kaptam egy alkalmat nem halasztom el.

Meglepetésemre nem érkezet semmilyen ütés, ezért kérdőn rápillantok.

-Nekem mindegy.- érkezett a válasz

az államat a földről kell szerintem összekaparni újból. Szedd össze magad Shoyo, itt a lehetőség most meg kell tartanod a józan eszed, gyorsan ki kell találnom egy értelmes kérdést, most nem hibázhatok.

-Mi a kedvenc gyümölcsöd? Nekem a narancs.- elsőre egy ilyen egyszerű megteszi

-Áfonya.

Milyen meglepő, illetve egyértelmű volt. Ő maga is egy mérges áfonyának tűnik ami meg is mosolyogtat.

-Kedvenc szín?

-Kék.

-Zene?

-Nem szoktam sokszor zenét hallgatni.

Nem meglepő, kicsit kiszámítható, ki kell találnom valami kérdést amire nem egyértelmű választ ad hanem valami meglepőt. Ám miközben gondolkodok még meglepőbb dolgot tesz mint amilyen választ akartam kapni. Visszakérdez.

-Van hobbid a Röpin kívül?

ő most komolyan érdeklődik irántam, nem ez nem lehet igaz, ő biztos az igazi Kageyama?

-Szeretek a kishúgommal játszani, főzni és....verseket írni.- az utolsót már csaknem suttogva mondtam. Kicsit kínos, nem sok fiú ír verseket. Félek az elítélő pillantásoktól ám ez most elmaradt, egy alig észrevehető mosoly jelenik meg a szája szélén. Hányszor kell ma még kisülnie az agyamnak, soha nem hittem volna, hogy így látom őt. Nem hazudok meg tudnám szokni ezt az arckifejezését, annyival megközelíthetőbbnek tűnik így és emberibbnek.

-Gondolom most azt vártad, hogy elítéljelek emiatt

halványan bólintottam és lehorgasztottam a fejem.

-Szívesen meghallgatnám majd egy versed.

Kihagy a szívem egy ütemet. Mikor változott így meg mikor ő maga volt a megtestesült gorombaság.

Egy szó se jött ki a számon, csak ismételve magam újból bólintottam.

Ekkor egy óriási ütést éreztem a tarkóm környékén. Elsötétült minden...