Falling in love~

2.fejezet

Már másnap van, az edzés most ért véget, szokásomhoz hűen ismét maradtam gyakorolni egymagamban. Unalmas így egyedül de senki nem tud maradni velem ilyenkor így kénytelen vagyok beletörödni a magányba. Mikor úgy éreztem, hogy kellően kimerültem eltakarítottam a teremből mindent és indultam a kijárat felé a gondolataimba mélyedve. Épp léptem volna ki mikor is egy nagy falba ütköztem és a lendülettől hátra borultam. Fájósan odakaptam a fejemhez az egyik kezem, nem egy kellemes dolog ekkorát esni. Szenvedésem közben el is felejtettem megnézni minek is mentem neki, nos nem is minek hanem kinek. Felpattanok gyorsan, hogy tüzetesebben végigmérhessem az ismeretlent, ám tevékenységem közepén rám kiált.

-Vigyázz már jobban.- Ezzel el is viharzott.

csupa báj...mindegy is, nincs energiám balhézni így csak futok a biciklimhez amire felpattanok és suhanok is végre a drága otthonom felé. A házunk semmi extra, halványnarancs falak, kis kert. De én imádom. Belépek a bejárati ajtón és elvánszorgok kezet mosni majd utána rögtön rohanok a konyhába elfogyasztani a félrerakott ebédem. Miután végeztem felszaladtam a szobámba ahol már csak bevetődtem az ágyba, nem kellett 1 perc se és elnyomott az álom.

Ismét egy új napra virradt. Próbáltam a szememből kidörzsölni az álmot, kevés sikerrel. Szokásos reggeli rutinom elvégeztem majd indultam is az iskolába. Ma nincs kedvem bringával menni tehát csak lehajtott fejjel kullogtam. Az időjárás elég kellemes, nem túl meleg de meg se fagyok. Beértem végre és csak lehuppantam a helyemre, van még 5 perc órakezdésig tehát csak leteszem a fejem a a padra és igyekszem kizárni a külvilágot, csak tompán hallottam ahogy áramlik be a diáksereg ám egyszercsak sugdolózni kezdtek körülöttem, majd egy ismeretlen hangú ember morog egy sziasztok-ot. Most nemigazán érdekel túlságosan ki az ezért maradok a pozíciómban.

Bejön a sensei is így kénytelen vagyok észhez térni. Lassan felállok ahogy azt illik, ám egy másik ember is áll kint aki meglehetősen ismerős, gondolkodj Shoyo honnan is? A felismerés villámként csap belém, ami az arcomra tükröződve egy szájtátás formájában rajzolódott ki.

-Te vagy akinek nekiütköztem.-Kiabálom gondolkodás nélkül.

Minden szempár rám szegeződik az új srácéval egyetemben. Hoppá ezt talán nem kellett volna. Lesütöm a szemem elmorgok egy elnézést. Most végre van időm végigmérni.

Fekete egyenes haja van, vékony de mégse sovány teste, már amire enged következtetni ruhán keresztül , szeme mélykék, őszintén szólva nagyon félelmetes az meg csak ráadás, hogy úgy néz mintha ölni akarna. Az utolsó üres hely mellettem van. Nyeltem egy nagyot. Meg fog ölni szerintem. A tanár belekezdett a mondandójába

-Üdvözöljétek az új diákot, hallhatnánk egy bemutatkozást?- bólintott

-Kageyama Tobio vagyok, nemrég költöztünk ide ezért csak most kezdek.- Hangja mély, modora elég komor, érdekes egy alak.

-Köszönjük, ülj le Hinata-kun mellé, ő a narancs hajú.

Egy fintor kíséretében elindul felém. Mellém ér. Állva az acél pillantását a szemébe nézek.

-Szia, Hinata Shoyo vagyok!- vettem elő azt a tipikus vigyorom.

-Hello.- morogja

-Figyelj, nagyon sajnálom ami történt.- komorodok el

Rám se néz, figyelmen kívül hagy, hihetetlen ember, persze nem pozitív értelemben. Jó emberismerő vagyok de ő... annyira rejtelmes, nagyon mogorva de valami ahhoz vonz, hogy fejtsem meg őt, vajon sikerülni fog?

Nem gondolkodom ezen a nap további részében, őszintén nem is akarok. Végre eljött napjaim fénypontja a röpi. Illetve jött volna de senkit nem találok a pályán. Kezembe veszem a telefonom és elkezdem nézni az üzeneteim.