𝒖́𝒈𝒚 𝒊𝒈𝒂𝒛𝒂́𝒏... | 𝑠𝑧𝑜𝑏𝑜𝑠𝑧𝑙𝑎𝑖 𝑑𝑜𝑚𝑖𝑛𝑖𝑘

𝒇 𝒊 𝒇 𝒕 𝒆 𝒆 𝒏 𝒕 𝒉

- Dominik! - hangom remegett, amikor megszólítottam a fiút. Éppen megérkezett a délutáni edzéséről, én pedig a kanapén ülve néztem a kedvenc sorozatomat. Rettegtem, hogy mit fog szólni ahhoz, hogy a vártnál korábban érkezik a kis utódja.

Az előszobában lerúgta magáról a cipőjét, majd elindult felém a nappaliba. Táskáját a kanapé mellé dobta, majd egyből lehuppant szorosan mellém, átkarolva a nyakamat húzott dús ajkaira. Nem tudom, hogy csinálja, de minden egyes vele töltött másodperccel szerelmesebb vagyok belé.

Egy pillanatra el is felejtettem, hogy mit is kellene megosztanom vele. Ahogy elváltak ajkaink, szívem heves kalapálásokkal jelezte, hogy bizony mindjárt kiugrik a helyéről.

- Mutatnom kell valamit! - húzódtam el egy pillanatra tőle, majd az előttünk lévő dohányzóasztalon lévő borítékhoz nyúltam.

- Mi ez? - értetlenségét nem tudta palástolni, hiszen sejtelme sem volt, mit rejt a fehér boríték.

- Csak annyit szeretnék mondani, mielőtt belenézel - nyújtottam át neki. - Hogy remélem, örülni fogsz neki! - bátortalan mosolyt varázsoltam arcomra, miközben Dominik levette rólam a szemét, és minden figyelmét a csomagra irányította.

Az agyamon minden lehetséges opció átfutott. Az is, ha pozitív lesz a reakciója, az is, ha negatív. Azt hittem, kellően felkészültem rá, de amikor felnyitotta a borítékot, minden gondolat elszállt. Pánikoltam, melegem volt és azt hittem, összesek.

Ujjai közé vette a két ultrahang képet a kisbabánkról - ahol szerelmünk gyümölcse még egy kis pacának tűnik - , majd szótlanul, felváltva tanulmányozta a két fotót egymás mellett.

A percekig tartó szótlanságára egyáltalán nem számítottam. És talán ez a legrosszabb, amikor nem tudom, hogy mérges vagy éppen boldog a hír miatt.

Visszafolytott lélegzettel vártam, hogy valamit kinyögjön, mert a tudatlanságnál számomra nem létezett rosszabb.

- Kisbabánk lesz? - nem tudom mennyi idő után felém fordította fejét, és akkor már mindent ki tudtam olvasni a tekintetéből. Szemei könnyesek voltak, szája pedig a füléig ért. Abban a pillanatban minden aggodalmam semmissé vált, és én is örömkönnyekbe törtem ki. - Lesz egy kisbabánk! - húzott szorosan magához és már csak arra eszméltem fel, hogy szoroosan ölel magához és mindketten bőgünk örömünkben.

- Nagyon aranyos! - ült bele Szofi az ölembe, onnan pedig az ébredező Bellát figyelte. - Mikor játszhatok majd vele? - nézett rám azokkal a csodaszemeivel.

- Tudod, ő még nagyon kicsi, te pedig már kész nagylány vagy! - mosolyodtam el. - De megígérem, hogy nemsokára, rendben?

- Okidoki - abban a pillanatban észrevette, hogy az édesanyja, Zsani kilépett a teraszra egy doboz jégkrémmel és mellé tányérokkal. Több sem kellett, Szofi azonnal magamra is hagyott és ő volt az első, aki rárepült a fagyira. Nevetve néztem utána, viszont abban a pillanatban huppant le mellém Dominik, egy szál fürdőnadrágban. Számtalanszor láttam már őt így - sőt, kevesebb ruhával is - , de lassan két év után sem tudom megunni a csodálatos látványát.

- Nem szeretnél medencézni te is egyet? - karolta át a vállamat.

- Tudod, a legkisebb Szoboszlaira kell vigyáznom! - humorizáltam, miközben belebújtam mellkasába és magamhoz öleltem.

- Nem tudom feltűnt e, de anyáék is felneveltek két kiváló gyereket - fényezte magát és Szofit. - Nyugodtan rájuk bízhatod!

Zsani, amint meghallotta, hogy medencéznék kettesben egyet Domival, azonnal felcsillant a szeme és kezébe kapta unokáját. Nyugodt szívvel hagytam rá ezek után a kislányunkat.

Áthúztam magamon a lenge, nyári szoknyámat, ami alatt csak egy sárga bikinit viseltem, majd barátom kezét megfogva lépkedtünk a medence felé. Éppen csak a térdemig ért a víz, bár szívesen megmártóztam volna.

Dominik is odasétált mögém és hátulról magához ölelt.

- Mondtam már, hogy milyen dögös vagy ma? - kacérkodott azon a borzalmasan szexi hangján. Egy halk kacaj szaladt ki a számon, miközben oldalra fordítottam a fejemet és egy puszit nyomtam enyhén borostás arcára.

- Ellenállhatatlan látvány lehetek a kb. plusz tíz kilómmal...

- El sem tudnád hinni, mennyire - suttogta a fülembe, amitől a negyven fok ellenére is kirázott a hideg.

Nem tudom, mennyi ideig áztunk a kellemes vízbe, miközben beszélgettünk, de arra lettem figyelmes, hogy Bella keserves sírásba kezdett. Már tudtam, hogy éhes, ezért magára hagyva Dominikot, szinte kiugrottam a vízből, gyorsan magamra tekertem egy törölközőt és rohantam gyermekemért. Kivettem Zsani kezéből, majd besiettem a házba, ott is egyenesen Dominik régi szobájába.

Szinte azonnal rákapott a mellemre, mintha ezelőtt soha sem kapott volna enni. Olyan mohó, mint az apja.

Apró mosollyal néztem, ahogyan vadul szopizik, amikor nyílt az ajtó és Dominik félmeztelen teste jelent meg előttem.

Egyáltalán nem zavartatva magát, szemérmetlenül letolta a fürdőnadrágját, majd helyette felvett egy fekete bokszert. Amint a látványos öltözködését véghezvitte, leült mellém és lenézett Bellára, aki abban a pillanatban kinyitotta az addig csukva lévő szemét, majd barnáival, szinte csodálva felnézett apjára.

- Gyere ide, hercegnőm! - vette ki a kezemből, msjd a vállára fektette, és hatalmas kezével simogatni kezdte a pici hátát. Nem tudtam, nem elmosolyodni ezen az aranyos jeleneten. - Menj, szedd rendbe magad nyugodtan - suttogta Dominik nekem, majd aprót felkacagott, amikor Bella büfizett egy nagyot.

- Sietek! - nyomtam egy hatalamas csókot szájára, majd kiléptem a szobából és egyenesen a fürdőbe mentem. Lezuhanyoztam, majd amilyen gyorsan csak tudtam, visszamentem a családomhoz.

Bella az utazós ágyában feküdt az ágyunk mellett, Dominik pedig az fölött állva figyelte, még mindig félmeztelenül, alsónadrágban.

- Igazán felvehetnél magadra valamit! - piszkálódásom közben odaléptem a szekrényhez, és kivettem belőle egy bugyit és egy melltartót, majd magamra vettem őket, kicsit sem szégyenkezve.

- Szerintem meg most pont kvittek vagyunk - a jól ismert pimasz mosolyával elindult felém, majd a derekamat átfogva magához húzott és összefortunk egy szenvedélyes csókba.

Nem tudom, miért érdemeltem ki ezt a csodálatos életet. Nehéz gyermekkorral küzdöttem, majd kikerültem Salzburgba, Dórival. Nem számítottam rá, hogy az egyik beteg, akit ápoltam, ennyire belelopja magát a szívembe. Megláttam és ott el is dőlt minden. Megismertem egy feltörekvő futballistát, akibe minden kétséget kizárva, belebolondultam. A rengeteg közös emlék, kiabálások, boldog pillanatok számomra a világot jelentették. Szoboszlai Dominik számomra a világot jelenti. Szeretem őt, úgy igazán...