~1. fejezet~

2K 53 29
                                    

 A tegnap este ellenére ma nagyon korán keltem, és már visszaaludni nem tudtam, ezért megnéztem az értesítéseimet. A kétmillió üzenetből egy fontos volt. Kocsis posztolt a tegnapi feladat miatt. Megnyitottam.

Szirtes gimnázium megosztott egy bejegyzést. Három óra negyvenhét perccel ezelőtt.
,,Bréking! Bréking! Ébren vagytok még, Szirtes Army? Ismét továbbjutottunk! Ismétlem, TOVÁBBJUTOTTUNK A VERSENYEN! Az imént kaptam meg a hírt, miszerint a Szirtes-csapat két lány tagja, Felcser Vivien és Major Sára éjszakai bátorságpróbán vettek részt, ahol hatalmas lélekjelenlétről tettek tanúbizonyságot, amikor is végigjárták a hortobágyi horror tanyaházat, megszerezve valamennyi zászlót, ezzel továbbjuttatva a csapatot és iskolánkat a versenyen! Le a kalappal a lányok előtt! Le a kalappal a Szirtes-csapat előtt! Vivien és Sára bátorságpróbáját a táborban maradt csapattagok élőben nézhették egy streamen, Dominik és Rajmund pedig felvették képernyőfelvétellel az egészet, amit el is küldtek nekem, így aztán aki szeretné a lányok horrorisztikus kalandját megnézni, az Insta-oldalamon megtalálja. Figyelem, ijesztő tartalom, garantált borzongás! Kocsis igazgató"

Miután elolvastam a hozzászólásokat, bezártam a suli Facebook-oldalát és a Szirteses melegítőmbe belebújta kiléptem az ajtón. Viszonylag enyhe volt az idő, a füvön lépkedve indultam meg a kilátó felé, hátha ott találok valakit. Valakit...
Elindultam felfele a falépcsőkön, és fellépve megláttam Sárát. Pár percen keresztül csak figyeltem, ahogyan táncol a júniusi friss reggelen, majd egy ő egy pörgést követően észrevett.

- Aludtál egyáltalán, Major? – kérdeztem, mert üvöltött róla, hogy egy ideje már itt van, majd beleittam a kulacsomba.

- Nem sokat – vallotta be. – Kérhetek belőle? – érdeklődött, mire csak biccentettem egyet, ő meg meghúzta a flaskát. Kiitta az egészet.

- Köszi – vigyorgott rám.

- Én is, hogy hagytál benne... egy fél kortyot – mondtam, mire felnevetett, majd félrehajítottam az üres kulacsot. – Szóval... Miért nem tudtál aludni, Major?

- Csak felkeltette egy üzenet. Készítettem egy time-lapse-et is – mondta.

- Mutasd – kértem.

- Oké, még én sem láttam.

Végignéztük a felvételt, ami eszméletlenre sikeredett. Gyönyörű az itteni napfelkelte.

- Ez marha jó lett. – De azt hittem, te is rajta leszel – tettem hozzá.

- Mármint?

- A tánccal.

- Ja, nem nem. Ez csak... csak gyakoroltam, hogy teljen az idő – mondta, a következő pillanatban pedig Dominik jelent meg a kilátó tetején.

- Jó reggelt – köszönt. – De koraiak vagytok.

- Csak Major. Ő van itt hajnal óta, én az előbb érkeztem, hogy nyugiban megigyam az üdítőmet, amit valaki elvett tőlem... - meséltem neki.

- Odaadtad.

- Volt más választásom? Itt szomjazom az óta is – dramatizáltam, mire ő feltápászkodott. – Mit csinálsz?

- Hozok neked egy másik üveg narancslét – mondta, mire felnevettem.

- Hagyjad, Major, csak szívattalak, nem kell.

- Most már mindegy, hozok – közölte, én meg erre elkaptam a kezét.

- Nehogy elmenj, tényleg csak hülyültem – néztem rá meglepetten, mert nem igazán értettem, hogy mi történik, furán viselkedett.

- De, megyek, hozok neked helyette másikat, tudom, hogy úgysem szívesen adtál belőle, ebből ne legyen gond – mártírkodott, én meg már átláttam rajta, ezért kitört belőlem a nevetés.

𝙃𝙞𝙜𝙜𝙮 𝙣𝙚𝙠𝙚𝙢 𝙛𝙛.Where stories live. Discover now