𝒖́𝒈𝒚 𝒊𝒈𝒂𝒛𝒂́𝒏... | 𝑠𝑧𝑜𝑏𝑜𝑠𝑧𝑙𝑎𝑖 𝑑𝑜𝑚𝑖𝑛𝑖𝑘

𝒕 𝒉 𝒊 𝒓 𝒕 𝒆 𝒆 𝒏 𝒕 𝒉

Annyira feldobott ez az újabb utazás, hogy a lehető leghamarabb elcsomagoltam megfelelő mennyiségű ruhát az útra, a szokásos utazótáskámba.

Dominik kocsijába ülve követtük a másik gerle párt, akik pedig Raul BMW-jével hajtottak előttünk. A két óra utazás alatt sem unatkoztunk, ugyanis a kedvenc zenéim szóltak, egész hangosan az egész úton, én pedig Dominik legnagyobb örömére az előadókkal együtt énekeltem és táncoltam.

- Jártál már Németországban? - fordult felém egy pillanatra a barátom, pont, mikor beléptünk München városába.

- Sajnos eddig még nem - ráztam a fejem, miközben kifele nézegettem az ablakon.

- És egyébként... - pár másodpercig csendben maradt, így úgy gondoltam, valami fontosat szeretne mondani vagy kérdezni. Elkaptam pillantásomat a csodaszép városról, és borostával fedett arcára néztem. - Soha sem gondolkodtál el azon, hogy itt élj inkább?- egy teljesen egyszerű és érdektelen kérdésnek gondoltam, ezért hanyagul megvontam a vállamat.

- Őszintén, nehezen tudnám elképzelni, hogy otthagyjam Salzburgot - mondtam. - Ott a munkám, Dóri na meg persze te is. És most már annyira megszoktam a várost, hogy nem szívesen hagynám ott.

Egy pillanatig mintha csalódást láttam volna arcán, de hamar el is illant. nem értettem, mi olyat mondhattam, ami miatt ilyen reakciót váltott ki belőle.

- Van valami oka, amiért ezt kérdezted? - nagyon kíváncsi voltam, mit is gondolhatott. Annyira bántam, hogy nem vagyok gondolatolvasó. Ilyen helyzetekbe nagyon értékelném.

- Megérkeztünk! - kerülte a válaszadást, ez egyértelmű volt. Az volt a szerencséje, hogy egy csodálatos épület előtt leparkolva pattant ki mellőlem. Miért menekült el előlem?

Sóhajtva követtem tettét, miután magamra húztam a kabátomat. Dominik addigra már kivette mindkettőnk táskáját a csomagtartóból, és Dóriék párosához léptünk, akik már türelmetlenül vártak minket. Igyekeztem elrejteni barátnőm elől a Dominik iránt fellobbant bizonytalanságomat, de Dóri mindenen átlát, így ezen a helyzeten is.

Raul és Dominik elindultak befelé az épületbe, mi pedig egy kicsit lemaradva követtük őket.

- Összevesztetek? - nem kertelt, egyből a lényegre tért.

- Nem - cáfoltam meg a feltételezését. - Kérdezett valamit, én pedig őszintén válaszoltam. Aztán valami mintha megváltozott volna.

Egy gyönyörű előtérbe érkeztünk. Minden fehér és aranybarna színben úszott. A modern stílus minden butordarabon megjelent, így sejtettem, hogy Dorottya választotta számunkra ezt a helyet. Amíg a fiúk rendezték sorainkat a recepciós pultnál álló sráccal, a legjobb barátnőm tovább faggatott kicsit távolabb a barátainktól. Szinte pontosan beszámoltam neki a kocsiban elhangzott beszélgetést, és utána vártam a megfelelő tanácsot tőle. Szerettem volna, ha megnyugtat, és azt mondja, hogy ne aggódjak ilyen butaságok miatt, de a válaszától nemhogy megnyugodtam, hanem idegesebb lettem.

- Nem lehet, hogy el akar igazolni Salzburgból? - húzta el a száját.

- Arról szólt volna, nem? - próbáltam meggyőzni, leginkább magamat, hogyha ilyenről gondolkodik, biztos tájékoztatott volna erről.

- Derítsd ki minél előbb! - tanácsolta, amit alapból is tettem volna. Csak abban reménykedtem, hogy ő maga avat bele a dolgaiba és nem nekem kell kierőszakolnom belőle a jövőjével kapcsolatos kérdéseket.

Két külön szállodai szobát foglaltak le számunkra. Dominik és én szavak nélkül néztünk körbe az igazán modern szobán. Elképzelni sem akarom, mennyire sokat fizethettek ezért.

Az egész tér egybe volt nyitva, még a fürdőszoba is. Egy pici előtért követően egy aranybarna kanapé kapott helyet, egy üveg dohányzóasztallal. Szembe vele helyezkedett el a hatalmas franciaágy, mellette pedig az egybenyitott fürdő. Csodálatos volt. Egy erkély is nyílt a zajos bajor városra.

Dominik ledobta táskainkat a kanapéra, és érzelemmentes arccal látogatta meg a mellékhelyiséget, ami egy kis ajtóval volt leválasztva a fürdőtől és tulajdonképpen mindentől.

Érezni lehetett kettőnk között azt a bizonyos feszültséget. Olyankor rettentően utálom, mikor nem lehet leolvasni semmi a helyes arcáról. Nehezen tudom elhinni, hogy létezik olyan, akin ennyire nem látszanak az érzelmei.

Lemondó sóhajjal huppantam le a kanapéra. Ahogy a kanapéra néztem, megpillantottam magam mellett Dominik mobilját, ami pont akkor villant fel. A kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, ezért kezembe vettem, feloldottam és megnéztem az érkező üzenetet. Matyi, a menedzsmentje üzeneteit végigpörgetve kezdtek el könnyeim megállíthatatlanul folyni. Becsapva éreztem magam, amiért én nem tudtam egy ilyen jelentős dologról, ami a kapcsolatunkra is hatalmas hatással lett volna.

„Találtam neked egy nagyon jó lakást Lipcsében"

„Jövő héten repülünk Lipcsébe aláírni a szerződést"

- Mit csinálsz a telefonommal? - jelent meg Dominik a közelemben. Nem válaszoltam, csak mérhetetlen undorral felnéztem barnán csillogó szemeibe. Ahogyan meglátta könnyektől áztatott arcomat, kissé megijedt. Leesett számára, hogy mit láthattam a készülékén. 

Sziasztook!
Megérkeztem egy új résszel, kicsit korábban, mint terveztem/gondoltam. Igazából semmi sem jó errefele nálam, de próbálok pozitív maradni. Ti is legyetek mindig pozitívak!💪🏻
Köszönöm a türelmeteket ebben az időszakban! Ezért is hoztam egy kicsit izgalmasabb részt nektek. Mit gondoltok D és L reggeli akciójáról? Vagy D titkolózásáról? Nagyon várom a véleményeket!
Mindenkit puszilok és vigyázzatok magatokra!
❤️❤️❤️