Szeretni akarlak! | ✓

| 𝟏𝟏.𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Jobbnak látom most nem megjegyezni az észrevételem, mert egyelőre felém nem irányul a haragjából, és örülnék, ha ez az elkövetkező órákban is így maradna. Inkább megpróbálom békés vizekre terelni a beszélgetést.

- Apropó Kinga, tényleg hoz magával plusz egy személyt? – nem fordulok felé, mert így is alig látok valamit az útból.

- Igen, mert elmondása szerint a két lány-két fiú felosztás automatikusan úgy jön le az embereknek, mintha két pár lennénk, vagy mi. Viszont betegesen titkolja, hogy kit hívott magával, még Lénárd sem tudja, pedig konkrétan hozzá megyünk vendégségbe! – rázza meg hitetlenül a fejét, aztán sóhajt egyet és elengedve magát hátrarogy az ülésben. – Bocs. Nem akarok ilyen hisztis lenni. Tegnap Szilvi megette az idegeim mikor úgy kezelt, mint egy harmadikos kislányt, aki először megy osztálykirándulásra, aztán mikor végre elment bűntudatom lett, mert kicsit összeszólalkoztunk, szóval alig bírtam elaludni. Legalább négyszer felkeltem az éjszaka, mert izgultam a mai nap miatt, és mikor végre sikerült mélyen elaludnom, nem csak ilyen vegetatív állapotba kerülnöm, a felettem lévő lakásban elkezdték a kiköltözést, és minden rohadt bútort vagy háromszor odébb húztak. Megjegyzem, ez hat órakor volt, és pedig kettőtől négyig csak forgolódtam. Ezek után nem csoda, hogy bealudtam az ébresztőm és kész kapkodás volt az egész reggelem. Még kávézni se volt időm, nemhogy enni! Szóval éhes vagyok és fáradt, amiből egyenesen következik, hogy hisztis és ingerlékeny. Bocsi. – Még nagyobbat sóhajt, mint az előbb, és lehunyt szemekkel hátraveti a fejét.

Pont ekkor érkezünk meg a Papihoz. Leállítom a motort, kikapcsolom az övem, aztán somolyogva Bodza felé fordulok. Fáradtan pillant rám, de még így is látom rajta, hogy szégyelli magát a korábbi viselkedéséért.

- Kinga úgyis késni fog, addig meghívlak egy reggelire, utána pedig lesz öt órád aludni a világ egyik legkényelmesebb autójában. – Egy kócos tincset a füle mögé tűrök. Az érintésemtől újra lehunyja a szemeit, és elmosolyodik.

- És mindezt a világ legjobb társaságában – motyogja, mikor ajkaink már súrolják egymást.

Belesóhajt a csókba, mintha megkönnyebbülést hozna neki, a szánk édes mozgása egymáson. El tudom képzelni, hogy pont ez történik, mert számomra hasonló érzéseket jelent minden csókunk. Megnyugtat, de közben elsöprő vágyat lobbant bennem. A kettő nem tudom, hogy nem zárja ki egymást, de Bodzával csókolózni nem is olyan érzés, amit logikus jelzőkkel körül lehetne írni.

A randink végén sikerült összegabalyodnunk, bár be kell vallanom, nem ezt terveztem. Az akkori csókot viszont Bodza kezdeményezte, én meg hülye lettem volna visszautasítani. Szóval átléptük a megszabott határunkat, de néhány kapkodó csóknál messzebb nem mentünk. Megbeszéltük, hogy ennyi még belefér, így most már bűntudat nélkül csókolhatom meg amikor csak akarom.

***

A Paparazzo ma nincs tele reggeli kávéjukat iszogató emberekkel, mert Lénárd az indulásunk miatt nem nyitott ki hivatalosan. Az ajtó ettől még persze nyitva volt, hogy be tudjunk menni, a rajta lógó kis táblának viszont a piros fele fordult az utca irányába, rajta a zárva felirattal.

Előreengedem Bodzát, majd én is belépek a helyiségbe, ahonnan már hallom is Lénárd vidám köszönését.

- Jó reggelt!

Mindketten visszaköszönünk, aztán a szokástól eltérően nem a bárpultnál, hanem egy bokszban foglalunk helyet, ahova Lénárd is csatlakozik.

- Készen álltok az utazásra? – kérdezi, miközben ujjaival a sötét faborítású asztalon dobol.

- Egy erős kávé és valami reggeli után készen fogunk – dünnyögi Bodza, aki már le is hajtja fejét az asztalra fektetett kezeire.