Korhatáros

10. rész

Már a vacsorát fogyasztottuk, de Juditról és Ivánról még mindig semmi hírünk nem volt.

A medencénél történt esése után mentőt kellett hozzá hívnunk, mert nagyon fájt a feje, szédült és egyszer hányt is. Akármennyire is utáltam a nőt, még én is megsajnáltam a lehetetlen helyzhete miatt. Azért nem játék, ha valakit agyrázkódás gyanújával kell kórházba szállítani, főleg egy iskolai kirándulás első napján, messze az otthonától.

Iván magától felajánlotta, hogy majd ő bekíséri a kórházba. Szemmel láthatóan nagyon aggódott Juditért. Mi többiek pedig maradtunk még a megbeszélt időpontig, igyekeztünk, hogy a gyerekek élvezzék a kirándulást és a baleset ne árnyékolja be a délutánjukat.

- Szerinted van köztük valami? - folytattam a beszélgetést Márkkal.

A vacsora két asztalnál zajlott, így két-két felügyelőtanár foglalt helyet mindegyiknél. Nem is bántam, hogy Éváéktól most külön kerültünk, hiszen végre tudtunk egy kicsit dumálni kettesben.

- Hát, voltak már erről pletykák, de én eddig úgy tudtam, hogy csak Judit epekedik Iván után, de ahogy reagált a balesetnél...már én se tudom, akkor most mi van köztük. - Márk tanakodva válaszolt - Talán kavarnak, nem kizárt, igazából simán el tudom képzelni.

- Hogy Iván érzelmeket közvetít bárki felé? Te ezt komolyan el tudod képzelni? - a hangomban több él volt, mint kellett volna.

- Léna, a szexhez nem feltétlenül szükséges érzelem. - nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért, de ez a mondat nagyon szívenütött.

Valóban, Márknak teljes mértékben igaza volt, de mégis borzasztóan zavart.

Nem tudnám egyértelműen kijelenteni, hogy féltékeny voltam, inkább csak dühített a dolog, hisz nekem egy kedves, emberséges szó sem jut Ivántól, nemhogy más.

- De miért érdekel ez téged ennyire? - Márk végzett a vacsorájával, letette kezéből az evőeszközöket, és teljes figyelmét nekem szentelte.

- Semmi, csak meglepődtem ezen, hogy nem mindenkivel egy bunkó. Mindegy is, inkább nézzük a gyerekeket, lassan mindenkit a szobájába kell paterolni. - próbáltam terelni a témát, és csak reménykedni tudtam, hogy Márk abbahagyja a faggatózást, mert még önmagamnak sem tudtam választ adni, hogy miért is érdeklődöm.

- Most hívott Iván, végeztek a sürgősségin, de szüksége van egy fuvarra, szóval elugrok érte, a portás kölcsönadja az autóját. Ti pedig fektessétek le addig a gyerekeket! Nem gond ugye? - Gábor lépett oda az asztalunkhoz.

- Persze, menj nyugodtan, mi ezt simán megoldjuk! Pont erről beszéltünk Márkkal, hogy el kellene kezdenünk takarodót fújni. - válaszoltam Gábornak, miközben felálltam a helyemről.

- És tudsz valamit Juditról? - érdeklődött Márk.

- Semmit, Iván azt mondta, majd személyesen beszámol.

Gábor elment, mi pedig minden gyereket elkísértünk a szobájához, és megígértük nekik, hogy még rájuk fogunk nézni, úgyhogy sürgősen fürdés és alvás a programjuk.

Persze ilyenkor mi is tisztában vagyunk vele, hogy körülbelül éjfélig még randalírozás lesz, így mi tanárok nem feküdtünk még le.

Összeültünk egy pici társalgóba, és egy kis szabadságot adva a gyerekeknek vártuk, hogy csendesedjenek. Igaz elég kicsi, de nagyon otthonos berendezésű volt a helyiség, ahová az est további részére bekuckóztunk. A szoba közepén volt egy dohányzóasztal, amit három fotel és egy kétszemélyes kanapé vett körül.