Korhatáros

5. rész

- Következő órára olvassátok el ötször otthon a verset, feladatokat fogok hozni ezzel kapcsolatban, aztán ha lesz kérdésetek, megbeszéljük! További szép napot nektek!- mondtam az előttem ülő hetedikes osztálynak, majd becsuktam a könyvemet és velük párhuzamosan elkezdtem pakolászni. Közben a csengő is megszólalt, így a gyerekek elhagyták a termet. 

- Kopp-kopp! Bejöhetek? - utánozta a kopogás hangját Éva, és már bent is volt a teremben. Nagyon kedveltem őt már diákkoromban is, a férjével pályakezdésük óta ebben az iskolában tanítanak. Valójában ő volt az a személy, aki akkora lelkesedéssel és az irodalom iránti szerelemmel tanított, hogy megszerettette velem a tantárgyat.

- Persze gyere nyugodtan, bár épp a tanáriba tartok, mehetünk akar együtt is! - utaltam rá, hogy út közben, vagy akár ott is beszélgettünk, esetleg egy gyors kávé mellett.

- Nem nem, jó lesz itt a teremben, sőt jobb is négyszemközt. Nem tudom hallottad-e már, viszont a hagyományokat ismered. A tavalyi év végén legjobban teljesítő alsós és felsős osztályok háromnapos jutalom kirándulása most lesz esedékes a következő hetekben. - mondta izgatottan, és ezzel engem is felcsigázott. 

- Ez a hagyomány még mindig él? Jajj ezek voltak a legjobb kirándulások! - emlékszem, hogy az osztályunkkal egész évben arra gyúrtunk, hogy a miénk legyen a legjobb átlag, mi nyerjük meg a legtöbb versenyt, és sok sok dicséretet zsebejünk be, hogy következő év elején valahová elmehessünk, ráadásul suliidőben! Szerintem ettől jobb motiváció nem is létezik egy kisiskolás számára. Valamint az sem elhanyagolható, hogy egy ilyen cél, amiért mindnekit kivétel nélkül hajt, remek osztályközösséget tud kovácsolni. Sosem felejtem el, hogy azt a pár gyengébb képességű tanulót, akik az én osztályomba jártak, felváltva korrepetáltuk mi diákok. Nagyszerű barátságok kovácsolódtak így, és nem utolsó sorban senki nem volt kirekesztve.

- Bizony, még mindig minden évben megy a hajrá, a gyerekeket eszméletlen módon ösztönzi! Viszont tavaly holtverseny alakult ki a felsősök körében, ezért idén 3 osztály megy kirándulni. Ez persze azt is jelenti, hogy négy tanár helyett hatnak kell őket elkísérni. Rád gondoltam, eljöhetnél egynek te! - hadarta mosolyogva. Először fel sem fogtam mit mond, de ahogy eljutott az információ az agyamig, eszméletlenül örültem.

- Ez szuper! Nagyon szívesen megyek! És köszönöm, köszönöm, rettentő hálás vagyok, amiért rám gondoltál! - Éva lelkesedése rám is átragadt, plusz még elevenen éltek bennem azok az emlékek, amikor gyerekként mehettem. 

- Már beszéltem Erikával, ő is jó ötletnek tartja, hogy velünk gyere, a te óráidat könnyebb pótolni, hiszen alapból mások helyett tartod őket, és így nem esik ki még több tanár. Meg legalább ilyet is megtapasztalsz tanárként! - kacsintott rám - Ja és remélem, nem szólok túl későn, de jövőhét hétfőn lenne az indulás, szerdán este pedig a hazaérkezés.

- Huh nem sietted el, hogy szólj! - ugrattam nevetve - Egyébként természetesen nem probléma, majd küldd el e-mailben a programot és a részleteket!

Beszélgetésünk végére becsengettek, így Éva elsietett az órájára, én pedig boldogan és feldobódva sétáltam le a tanári szobába, ahol Márk várt rám. Mivel mindkettőnknek lyukasa volt, megbeszéltük, hogy kávézunk egyet a teakonyhában. Berögződött pénteki szokásunkká vált már ez.
Odáig voltam egyszerűen ezért az érzésért, hogy szép lassan kezdtek szokásaim kialakulni az iskolában.

- Naaa mi ez a hatalmas jókedv? Meséld mááár! - nógatott Márk látva, hogy sugárzik belőlem az izgatottság, és közben becsukta mögöttük a kis teakonyha ajtaját.

- Ráczné Éva megkeresett, és megkért, hogy legyek én is kísérő az idei jutalomkiránduláson! - kezdtem bele a mesélésbe, és közben bekészítettem egy kétszemélyes kávét a gépbe. 

- Wow! Hát ez nagyszerű! - Márk valahogy még nálam is jobban őrült a hírnek, bár nem hittem, hogy lehet überelni, amit érzek - És azt tudod már kik az alap tanárok, akik mennek?  

- Pont ezt akartam tőled kérdezni, mert elfelejtettem a nagy izgalomban Évától megtudakolni... 

- Hááát ÉÉÉN vagyok az egyik! - szakított félbe és hatalmas lelkesedéssel mutogatott magára. 

- Hogy miiii? Ez nagyszerű! - nagyon megkönnyebbültem, mert bár a legtöbb tanárral jó a viszonyom, mégis öröm hallani, hogy Márk is jön. Egészen összebarátkoztunk év eleje óta, egy biztos pontnak érzem a jelenlétét.

- Akkor remélem tudod, hogy megvan a szobatársad! - kacsintott rám - Ideje elmélyíteni ezt a kis szikrát ami kettőnk közt van... 

Mindketten felnevettünk. Én zavaromban, ő meg azt hiszem azért, hogy leplezze mennyire komolyan gondolta, amit mondott. 

Ezalatt elkészült a kávé így az asztalra pakoltam a két csészét és minden egyéb hozzávalót.

 Olyan kínos csend uralkodott köztünk, mint eddig soha. Az érzés ismeretlen volt, és folytogatóan kellemetlen. Leültünk egymással szembe a pici asztalhoz.

- Khm.. - köszörülte meg a torkát- Figyelj Léna! Én amit mondtam, azt komolyan is gondoltam. Nem hiszem, hogy számodra nagy titok lenne, de odavagyok erted. Nagyon is...elképesztően...már amióta megismertelek. - csak nézett rám a nagy szemeivel, és várta, hogy végre reagáljak valamit. 

Én meg úgy tettem, mint aki nagyon el van foglalva a kávéjával. Csak néztem a kavargó fekete italt.

Felemeltem végre a tekintetem, és az arcába néztem. Helyes arca volt, nem túl különleges, de megjegyezhető. Barna szeme tökéletesen illett rövidebb fazonú, mogyorószínű hajához. Arcát mindig simára borotválta, ami kölcsönözött neki egy kifinomult megjelenést. Kellően kidolgozott testén szépen feszült a fehér póló, amit ma viselt...

Egyetlen egy baj volt.

Mégpedig velem. 

Egy nagyon nagy. 

Akármikor próbáltam eddig Márkot úgy számításba venni és csajosan "kielemezgetni", mint pasijelölt, mindig ugyanoda jutottam. 

Helyes arc... Bevillant mellé egy karakteres állcsont. 

Barna szem... Mélyzöld szempár. 

Barna haj... Szőke tincsek, amelyek közé eszméletlenül szívesen beletúrnék miközben Ő magához húz és... 

- Baszki Léna, nem hittem, hogy ennyire sokkolni foglak! - Márk hangja és kínos nevetése rántott ki az agyamban lejátszó, lassan erotikus vágyakba forduló képekből. 

- Ne haragudj Márk, csak elbambultam. Te egy nagyon helyes, kedves srác vagy, és tényleg imádok veled lenni, tök jól megértjük egymást...

- De. Mindig van egy kicseszett DE... - mondta halkan, félbeszakítva ezzel engem. Ajkai közt mosoly bujkált, ellenben az pillái alól a csalódás szemparja nézett rám.

- Ne haragudj, tényleg ne. Ez nem neked szól, de nem szeretnék párkapcsolatot, munkahelyit pedig pláne nem. Még most kezdtem itt ezt az egészet, épp, hogy úton vagyok a beilleszkedés felé, erre szeretnék koncentrálni. Hogy minél jobb legyek, és tanuljak meg mindent amit csak lehet. Futókalandot pedig nem keresek, nem olyan lány vagyok. Vagy komoly, vagy semmi. Bár még csak állomásból tapasztaltam, de a csak szex kapcsolatok néha bonyolultabbak, mint egy sima párkapcsolat. - ezt valóban így gondoltam. 

- Hmm... Rendben megértelek. Látom kiismertél annyira, hogy tudd, egy barátság extákkal lett volna a következő ajánlatom! - nevetett fel, és én megnyugodtam, hogy ezzel nem ment teljesen tönkre a barátságunk - Viszont remélem attól nem haragszol meg, hogy nem adom fel a reményt, és igenis "ostromolni" foglak! - tette hozzá selytelmesen mosolyogva - Rég éreztem ilyen jól magam bárkivel, ne vedd el ezt tőlem.  

Olyan kedvesen és őszintén mosolygott rám, hogy nem lett volna szívem megbántani. Persze valójában nem is volt miért.

Végülis az eddigi kis flörtöket és együtt töltött időt én is élveztem vele, csak nekem ebben nincs több egy nagyszerű baráti viszonynál.