Korhatáros

9. rész

Ahogy kiléptem az öltözőből, megcsapott szúrós klórszag, ami a strandok, gyógyfürdők elengedhetetlen jellegzetessége. A kislányok párba rendeződve álltak mögöttem, és izgatottan várták, hogy induljunk végre a medencékhez.

- Nos gyerekek, ha mindenkinek világosak a szabályok, amiket a buszon átbeszéltünk, akkor mehetünk is, és élvezhetjük vizet. Viszont kérlek titeket, a feltételeinket ne szegjétek meg, mert súlyos következményei lehetnek! - Éva próbálta nyomatékosítani, hogy mennyire veszélyes is lehet egy ilyen egyszerűnek tűnő dolog, mint a strandolás. 

Pontosan átbeszéltünk még a buszon minden szabályt és elvárást, amit a gyerekeknek és nekünk is be kell tartanunk, hogy ne történhessen semmilyen baleset. 

A gyógyfürdőkomplexum nem volt túl nagy, csupán 5 medencéből állt, a jakuzzival és úszómedencével együtt. Még sosem jártam itt, de nagyon tetszett az elrendezése.
Természetesen a nagyobbak oda mentek, ahová csak akartak, viszont félóránként meg kellett keresniük egyikünket, hogy jelezzék, minden rendben. A kicsik pedig mindig csak velünk, tanárokkal lehettek egy medencében.

Mire mi lányok beértünk a fürdőtérbe, már a fiúk rég a medencében voltak. Rajtunk kívül szerencsére csak néhány idősebb néni és bácsi töltötte a hétfő délutánját az intézményben, így könnyedén kiszúrtam Márkot, amint épp három kisfiúval játszott a vízben.

Odaintegettem neki, miközben levettem és egy napozóágyra tettem az addig magamköré csavart törölközőt. A gyerekek már rég a vízben voltak, mire én is odaértem a medence széléhez. Lassan léptem be a kellemesen meleg vízbe, ami a mellem aljáig ért. Imádom ezt az érzést, lépkedni a vízbe és hagyni, hogy a meleg ellazítsa az utazás alatt elgémberedett végtagjaimat.

Tisztára olyan vagyok, mint egy vén nyanya. Szuper.

- Wow! Nagyon ottvan ez a bikini tanárnéni! - Márk vigyorogva dicsérte meg egyáltalán nem különleges fürdőruhámat, hiszen egyszerű bikiniről beszélünk, méregzöld színben.

- Jólvan Márk, nem kell nyalizni! - nevetés közben megcsóváltam a fejem, és elindultam, hogy leüljek mellé a vízben lévő padkára.

A termálvíz szaga melletti másik csodálatos tulajdonsága, hogy alig lehet rajta átlátni, olyan erős, sötét, barnászöld színe van.

És én esküszöm az égre, hogy nem láttam...

Esküszöm, hogy már csak pár kicseszett lépésre voltam attól a hülye padkától. Amikor is egy víz alatt lévő testbe ütköztem. 

Na jó, inkább mondjuk úgy, hogy felestem benne. 

A test erre elkezdett felemelkedni a vízből, én az ütközéstől és az ő mozdulataitól teljesen elvesztettem az egyensúlyomat, és az egész műsorszám megkoronázásaként ráestem az épp felbukkanóra, aztán együtt zúgtunk bele a vízbe. 

Ha külső szemlélőként látom a jelenetet, biztosan jót szórakozok rajta.

Prüszkölve és köhögve buktam fel a klóros víz alól. 

A kiengedett hajam jobban tapadt rám, mint a saját bőröm, a fülem telement vízzel, és a szememet szörnyen égette a belecsapódott víz.

- Maga komolyan ennyire szerencsétlen, vagy ennyire utál, hogy vízbe akar fojtani??? - sosem volt még ennyire csábító a vízbefúlás gondolata, mint abban a pillanatban, amikor felismertem a mély baritont. 

Bár még semmit nem láttam egyrészt a hajamtól, másrészt pedig a látásomat elhomályosító klórtól, pontosan tudtam, kihez tartozik a hang, ergo kibe botlottam ismét. 

Iván.

- J...jól vagy Léna? - hallottam, ahogy Márk alig bír megszólalni. Természetesen nem a döbbenettől és nem is a sajnálattól. 

Szimplán a majd' megfúlt a röhögéstől. 

Aha, átérzem.

- Megkérdezhetem mégis mi a fenét keresett maga a víz alatt, tanár úr??? - kérdeztem elég ingerülten, miután végre sikerült visszanyernem a látásom. 

Most biztosan nem fogom hagyni, hogy újból megszégyenítsen. Én vagyok a hibás, mikor ő csinálja a hülyeséget? Ki mondta neki, hogy ne a víz felett tartózkodjon?

Iván válasz helyett lassan megindult felém, és tekintve, hogy nem voltunk túl messze egymástól, elég hamar odaért. 

Vészesen közel állt meg, és ezen a tényen az sem segített sokat, hogy tökéletesen kidolgozott felsőteste teljesen meztelen volt, haja vizesen lelapult, de méregzöld szemeit csak mégjobban kiemelte a medence vízszíne.

- Ha egy kicsit is figyelne - kezdte halkan, úgy hogy csak én halljam - és nem mindig Márkkal lenne elfoglalva, akkor észrevette volna, hogy körülöttem gyerekek is vannak a víz alatt, akikkel épp versenyeztünk, hogy melyikünk bírja tovább levegő nélkül! - ahogy befejezte, magamögé mutatott, és valóban megláttam három kisfiút, akik épp felbukkantak a víz alól, hiszen ők tovább folytatták a játékukat.

Ó baszki!

 Ebben igazából nem is az volt a legnagyobb probléma, hogy újfent leégtem Iván előtt (azt már amúgy is kezdem lassan megszokni), hanem, hogy akár a gyerekekben is feleshettem volna, és rossz még a gondolat is, hogy nagyobb balesetet is okozhatok. 

Amekkora lendülettel elestem Ivánba, az egy kisgyereknél rosszabb dolgokat is okozhatott volna.

- Nagyszerű, látom leesett a lényeg. - Iván hangja rántott vissza a valóságba.

Ráemeltem a tekintetem, próbáltam nem elveszi az övében, és már készültem, hogy elmondjam, mennyire sajnálom, amikor megállított.

Nem is akárhogy. Talán látta a szememben a kétségbeesést és a pánikot, amit az váltott ki, hogy már megint elcsesztem valamit, ezért kiemelte kezét a vízből, és megérintette a karomat. 

Olyan érzésem, volt, mintha elkezdett volna forrni körülöttünk a medence vize.

- Ne mentegetőzzön, erre igazán...

- Áááááááááááááááááááhhhhh - fülsiketítő visítás mentett meg talán az újabb letolástól vagy épp a váratlan nyugtató szavaktól. Ezt már sosem tudom meg.

Mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket. Iván keze pedig elengedte a karomat, így megszűnt a bizsergés és a varázs. 

Judit a vizes padlón volt elterülve, a falatnyi bikinijében. 

Flip - flop papucsa valószínűleg megcsúszhatott a nedves kövön, és elvágódott.

Döbbenten a szám elé kaptam a kezem, Iván pedig mint akit puskából lőttek ki, eszeveszettük ugrott ki a medencéből és rohant Judithoz.

Értetlenül néztem össze Márkkal, aztán követük Ivánt, bár mi nem rohantunk annyira, mint ő, hiszen próbáltunk nem Judit sorsára jutni.