Catching Sunshine

Újratöltés I. - Kapd el Sunshine-t!

Kávé! Kávéra van szükségem! – pattantak fel a szemeim. Ha elalszok, az álmaim csak megsokszorozzák a Sunnyval kapcsolatos gondolataim intenzitását, a végén pedig úgy járok majd, mint ő az első alkalommal a tengerparton: véletlenül átküldöm őket neki. És meglehetősen biztos voltam abban, hogy ha „kézhez kapná" őket, elmenekülne. Vagy kiherélne, esetleg kinyírna. Legrosszabb esetben mindhármat egyszerre.

Nem lepődtem meg különösebben, mikor nagyjából huszonöt percnyi kocsikázást követően a Mi Ami fehérre meszelt, takaros kis épülete előtt kötöttem ki; valami – vagyis inkább valaki – mágikusan húzott a kávézóhoz még úgy is, hogy az illető sokszor ott sem volt és új körözési státusza miatt valószínűleg többé már nem is lesz.

Amint a légkondicionált helyiségbe való belépésemet jelző csengő megszólalt, a velem szemközti bárpult mögül egy ismerős, szőke hajkorona emelkedett fel egy laptop takarásából. Meglepett, gyanakvó tekintetéből azonnal leszűrtem, hogy Sunny valóban nincs a közelben.

- Nahát! Csak nem egy FBI ügynököt fújt erre a szél? – köszöntött Blondie erőltetett vidámsággal a hangjában, majd a válaszomat meg sem várva visszafordult a gépéhez.
Közelebb hajolva próbáltam kifigyelni, mit csinál, hátha visszatükröződő íriszében megláthatok valamit, de olyan gyorsan emelte rám újra halványkék tekintetét, hogy hátrahúzódni se volt időm. Ennek a nőnek bosszantóan jó időzítései voltak, ezt már bebizonyította nekem azon ritka alkalmakkor, mikor összefutottunk.

- A hozzád hasonló, túlságosan is kíváncsi alakokat cikiztem volna halálra a suliban. Tudod, ha jártam volna olyanba – jelent meg egy gonoszkodó mosoly a szája sarkában, szemét le nem vette rólam, miközben ujjai sebesen járták a billentyűzetet. – Nem zavarjuk mások privát dolgait! – csapta le hirtelen a monitort, a laptopot pedig gyorsan bedugta a pult alá. – Egyébként éppen az Szövetségi Nyomozóiroda adatbázisát törtem fel, gondoltam jobb, ha tudod – mosolygott rám hidegen.

- Érdekes állítás. De ha a helyedben lennék és valamennyit tudnék egy barátom lélektársáról, inkább befognám a számat – sétáltam a kiszolgálórészhez.

- Jaj, de nyers valaki – emelte égnek a tekintetét. – Csak vicceltem – támaszkodott rá a világos, fényes felületre. – Legalábbis ez az opció is benne van a pakliban – tette hozzá elgondolkodva, de még mielőtt közbeszólhattam volna, témát váltott. – Mit adhatok? Shiny éppen a csőtörés utáni romokat takarítja a lakásán, így vele nem szolgálhatok, szóval be kell érned az ital- és étlap választékával.

 - Hosszú kávét, cukor nélkül. Elviszem – morogtam.

Egy dolog, ha valaki okosnak hiszi magát, de Blondie nem hitte, hanem tudta magáról, amit láthatóan imádott mások orra alá dörgölni. És tisztában voltam azzal, hogy ha az alvilági gondolkodásmódja valódi zsenialitással párosult – és nem szimplán a levegőbe dumált -, akkor bizonyos szempontból még Sunnynál is veszélyesebb lehetett. Sunny rettenetesen okos, tájékozott és olvasott volt, de sokkal inkább a hirtelen döntéshelyzetekben volt otthon, nem a sokrétűen kidolgozott tervekben – az akciói hátterében az agy mindig valaki más volt.

Viszont, ha a kétértelmű megjegyzései igazak, a következtetéseim pedig helyesek voltak, elég valószínű, hogy Blondie volt a lélektársam titokzatos hacker haverja, akinek segítésével annyi infót megszerzett rólam és a nyomozásról. Bár ezen igazából már meg sem lepődtem, a bűnözők valahogy mindig a velük azonos szinten állókkal bandáztak együtt, és akármennyire is utáltam beismerni, ez alól az én bérgyilkosom sem lehetett kivétel. Sunny egyik csapattársa sem csak egy kispályás bűnöző volt, mind a négyen nagy tétekben játszották ezt a játékot.