𝒖́𝒈𝒚 𝒊𝒈𝒂𝒛𝒂́𝒏... | 𝑠𝑧𝑜𝑏𝑜𝑠𝑧𝑙𝑎𝑖 𝑑𝑜𝑚𝑖𝑛𝑖𝑘

𝒕 𝒘 𝒆 𝒍 𝒇 𝒕 𝒉

- Biztos jó ötlet ez? - húztam el egy kicsit a számat, hiszen Dominik mégsem egy átlagos ember. Több ezren követik figyelemmel a focista közösségi életét. Féltem, az emberek hogyan reagálnának arra, hogy ő és én ilyen szoros kapcsolatba kerültünk. Bármilyen modell csajt az ujja köré tudna csavarni, én pedig nem vagyok bombázó.

- Ne félj, Lexi! - az asztalon pihenő kezemet megfogta és bíztatóan megszorította. - Senkinek sem hagyom, hogy bántson!

Ez a mondat megmelengette a szívemet. Hányszor vágytam arra, hogy valaki ezt kimondja nekem. Szoboszlai Dominik pedig minden képzeletemet felülmúlta. Úgy irányította a szívemet és testemet is, mint még senki a nyomorult életemben. Nem kellett számomra több, csak vele akartam lenni mindig és elmondani neki, mennyire veszettül bolondulok érte.

Ahogyan feltette Instagram történetébe a közös fotónkat, csupán egy kis szívecske emoji társaságában, el is tette farmere zsebébe a telefonját, és minden figyelmét nekem szentelte.

Muszáj volt megkérdeznem azt, ami a kezdetektől fogva nyomta a lelkemet.

- Lehet, hogy nem ez a legjobb alkalom rá - kezdtem bele, a pezsgős poharamat piszkálva. - Mik a szándékaid velem kapcsolatosan? - ahogyan a kérdés elhagyta szájfényes ajkaimat, ismét felnéztem borostás arcára. Homlokán megjelent némi ránc, ami arra engedett következtetni, hogy nem teljesen érti, miért kérdeztem ezt. Végre választ szerettem volna kapni arra a kérdésre, ami a kórházi ismerkedésünk alkalmával is megfogalmazódott bennem.

- Nem értem, hogy miért kérdezted ezt meg - szólalt meg végül, zavartan megvakarva a tarkóját.

- Mert minden másról el tudtunk beszélgetni eddig, viszont ez valahogy soha sem került szóba - sokat készültem fejben erre a beszélgetésre. - Most barátok vagyunk vagy esetleg valami mások?

Néhány másodpercig majdnem megbolondultam, hiszen nem válaszolt. Türelmetlenül doboltam ujjaimmal a fehér lepedővel borított asztalon, miközben Dominik - láthatóan - gondolataival harcolt magában.

Nem akartam reménykedni egy esetleges kapcsolatban addig, ameddig el nem mondjuk egymásnak az érzéseinket. A számtalan csók, a szállodai kényeztetés számomra nem elég indok ahhoz, hogy bizakodni kezdjek. Ha pedig visszautasít, miszerint mi ketten csak barátok lehetünk, elfogadom.

- Imádok veled lenni, Lexi, de... - ekkor jön az a bizonyos 'de' rész, amit annyira gyűlölök. - össze vagyok zavarodva - nem erre a folytatásra számítottam. - Félsz tőlem?

Dominik számára átlátható az évek alatt felállított álcám. Ezt már sejtettem, hogy kezdi szépen lebontogatni falaimat körülöttem, de nem gondoltam volna, hogy ennyire belelát a lelkembe. Igen, félek tőle. Rettegek a gondolattól, hogy elhagy bizonyos dolgokért, amikről még fogalma sincs.

- Nem tőled félek, hanem hogy ennek, ami köztünk van valamikor vége lehet - mutattam kettőnkre. Hangom hallhatóan remegett ahogyan a legnagyobb démonjaim gondolatai a felszínre törtek.

- Boldoggá szeretnélek tenni! - ismét kezeimért nyúlt és mélyen a szemembe nézett. - Másra sem vágyom jobban, mint hogy a barátnőm legyél!

Ahogy szavainak súlya elért a tudatomig, szemeim megteltek könnyel és sírni szerettem volna örömömben. Mindennél jobban a barátnője szeretnék lenni. Az eddigi leghatározottabb gondolatom az, hogy mindenestül az övé legyek.

- Szörnyen nyálas vagyok, igaz? - fintorodott el, majd lefolyó könnycseppekkel, nevettem el magamat, vele együtt.

- Csak egy picit!