HAMUPIPŐKE

6. fejezet / vagy mégsem?

Tisztességesen végigültem az órákat, hátha ez nem mutat gyengeséget. Hiszen, ha újból csak megfutamodok, elmenekülök a fiú elől akkor csak további célpont maradok számára. Ami persze nem szeretnék. De nem értem. Sosem tettem ellene semmit. Sosem beszélgettünk, nem voltunk barátok és meg sem bántottam sosem. Az, hogy valakiben ennyi utálat van, számomra már elkeserítő. Sajnálom Senne Holdert, azért, mert ő maga sem tudná meg mondani miért is utál engem ennyire. Vagy lehet valami fétis nála az, hogy piszkáljon egy nála lelkileg, testileg gyengébb embert. Hiszen ez akár lehetett volna egy fiú is vagy egy fiatalabb gyerek is. Nem fogom soha megérteni ezt.

Tanítás után Olivia nyomult, hogy haza szeretne vinni. Akárhogyan ellenkeztem, a végén kiharcolta magának. A suli előtt vártam, már öt perce véget ért az órája, de még mindig nem érkezett meg. Az ajtó hangosan kicsapódott és Senne bandája vonult ki rajta. A fiún tovább időzött el a szemem, mint kellett volna, mivel egy haverja ezt észrevette és megbökte Senne vállát. Erre ő rám nézett. Egyenesen a szemembe. De most nem volt semmi gúny, megvetés. Csak egyszerű pillantások. Az arcizmaim elengedték magukat, mintha megkönnyebbültek volna. Talán percek voltak, míg néztük egymást, aztán Senne szakította meg a szemezésünk. Én is hirtelen feleszméltem és abban a pillanatban Olivia is végre megérkezett.
   - Mi ez a lesokkolt fej? - kérdezte, miközben átkarolta a vállam.

  - Ja, semmi, csak az előbb történt valami nagyon fura. - ráztam meg a fejem és elindultam Olivia kocsija felé.

  - Oké, akkor nem beszélgetünk. - hallottam a távolból, majd utánam igyekezett. Pittyegéssel kinyílt az autó zára és beültem. Az út csendesen szólt, csak Olivia hangosan szóltatta a fura zenéit. Nem tudom hogyan tud valaki ilyen zenéket hallgatni. A házunk előtt a lány leállította az autó motorját.

  -Nem szükséges bejönnöd, ma sok a tanulnivalóm. - megpróbáltam lerázni, de csak halványan elmosolyodott.

  -Mi a fene volt ez a mai nap? - tette fel a szerintem költői kérdést. De pár másodperc csend után sem szólt semmit és a válaszomat várta.

  -Fogalmam sincs, ez a gyerek utál engem. Egy rosszindulatú féreg, aki abban találja örömét, hogy másokat a halálba sodorjon.

  -Nem minden fekete fehér Chris. Őszintén sajnállak téged és azt is amin keresztül mentél. Ez a legrosszabb ami történhet egy emberrel. De meg kell értened, hogy van amikor valaki nem önszántából lesz gonosz. Mással is történhetnek tragédiák.

  - Szegény Senne! - nézek bociszemekkel. - Milyen problémája lehetett? Nem kapott meg valamit?

  -Most szörnyen viselkedsz! Én megértem, hogy piszkál téged, de komolyan sosem kérdezted meg, hogy miért?

  - Én viselkedek szörnyen? Jesszus Olivia! Miért kérdeztem volna meg? Hogy még többet nevethessen rajtam? - kérdezem a lánytól, aki feltűnően védi
Sennét. - De pontosan miért játszod a védőügyvédet most? Szerintem nem szorul rá.

  -Nem vagyok védőügyvéd és nem is csinálok úgy. Csak én ismerem Senne hátterét. Az öccse volt a legjobb barátom.

  -Nem tudom sajnálni őt. - kiszálltam nagy lendülettel az autóból és a kapu felé igyekeztem. Olivia kiszállt az autóból és utánam kiabált.

  -Kérdezd meg tőle! Nem fog visszautasítani. - csak nevetve néztem vissza rá, hiszen butaságokat beszél. Méghogy Senne Holder nyitott lenne nekem kibeszélni a problémáit. Vicces. 

Este nem sok mindent csináltam és igazából tanulnivalóm sem volt. Csak zenét hallgattam és sorozatot néztem. Apámmal ma sem váltottam egy szót sem. A kanapén üldögélt és meccset nézett, mint mindig. Pedig próbálok a kedvére tenni mindig, de azt érzem, hogy ő is csak szimplán utál engem. Jó azt hozzá kell tennem, hogy én sem mindig a legkedvesebb vagyok, de már szinte csak én takarítom a házat, főzök is, a hajam sem fekete már. Nem azt várom, hogy hirtelen nagyon jó legyen, de egy kis változásra számítottam. Nem is volt baj addig, míg el nem érkeztem a lefekvési időhöz. Beindultak az agykerekeim és gondolkodni kezdtem.
Mi van ha igazából csak meg kellene kérdeznem Sennét, hogy mi a baja? Ennyire egyszerű lenne? Á, nem. Azért ennyire nem. Akkor mégis mit kellene tennem? Gondolkozz Christine! Hogyan tudnád kérdőre vonni úgy, hogy ne legyenek a barátai is ott?
Valamiért azt érzem, hogy ha túlagyalom akkor csak rosszabb. El kell fogadnom, hogy badarság amit Olivia beszél, csak azért mondja ezt, mert a menőknek védeniük kell egymást. Biztosan van Menő-Kódex vagy A-Menőség-Szabályai. Ha nincs akkor kellene, sok ember életén segítene.
Visszatérve Senne-re. Ő csak egy seggfej, ne képzeljek bele többet mint ami. Most pedig inkább álomra hajtom a fejem és állok elébe a következő napnak.

Pár nap eltelt az incidens óta, ma reggel pedig arra keltem, hogy furcsa érzésem van. Szerintem lázas lettem. Megmértem és valóban. 38,8. Szuper! Írtam Oliviának egy üzenetet, hogy ma ne számítson rám, de lehet, hogy a héten sem. Azonnal jött a válasz, hogy délután elhozza nekem a leckéket. Bár nincs is sok közös óránk. Nem baj, ürügynek megfelel.
Sachától is kaptam reggelre egy üzenetet. Megkérdezte hogy vagyok és neki is elmondtam, hogy valószínüleg elkaptam egy influenza szerűséget. Ő is írta, hogy eljönne meglátogatni ha nem bánnám, de az ő ajánlatát elutasítottam.

Nem tudom mit gondoljak erről a fiúról. Egyszer azt gondolom, hogy egy aranyos, kedves srác, máskor pedig az idegesítő és nyomulós jelzőket aggatnám rá. Olivia sokszor a szememre hányja, hogy nagyon elzárkózok a fiútól, pedig nem kellene ennyire. De nem tehetek arról, hogy egyszerűen még nem érzem magam vele egy hullámhosszon. Pedig talán tényleg illene hozzám. Már, ha esetleg letenném a cigarettát, normálisan néznék ki és ő pedig nem lenne Senne Holder barátja. Madarat tolláról, embert barátjáról... Így Sachát sem tudom máshogy megítélni.

A nap folyamán csak sorozatokat néztem és forró teát kortyolgattam. Apu sokszor rám nézett és csak annyit kérdezett, hogy lejjebb ment e a lázam. Még mindig nem beszélünk.

Olivia írt, hogy ma mégsem tud jönni, mert a nyula beteg lett. Nem is tudtam, hogy van nyula. Mindenesetre jobbulást kívántam a nyúlnak.
Pár perccel az üzenetváltás után Apu bekopogott a szobámba, hogy jött egy barátom. Megörültem, hogy mégiscsak eljött Olivia.

- Tudtam én, hogy nem hagysz cserben! - mondtam hangosan és boldogan. De a mosoly lehervadt a számról amikor az ajtóban Sacha állt. - Világosan elmondtam, hogy ne gyere ide! Mit nem értettél?

- Christine! Kedvesen! - szólt rám apám.

- Hagyja csak Uram! Megszoktam - széles mosolyt vetett apámra, aki viszonozta ezt, majd visszament a nappaliba meccset nézni és sört inni.

- Jó, most az egyszer nem küldelek el! - magam előtt összefontam a karjaimat, majd a szobám fele biccentettem. Sacha követett.

- Tudtam én, hogy nem küldesz el - mondta halkan és magabiztosan, de én mégis hallottam.

- Dehogy tudtad. - mosolyogva néztem magam elé, majd beléptünk a szobámba.