Catching Sunshine

6. lövés

- Meglepően gyorsan idetaláltál – szólaltam meg, mikor kérdés nélkül ledobta magát a kétszemélyes asztal velem szemközti székére, majd alaposan végiggusztált. Éles, szürke pillantása tűzként perzselte a bőröm, egyszerű, merészen sliccelt, fekete ruhám dekoltázsát hirtelen túl kihívónak éreztem.

- Sunshine, alábecsülöd a képességeimet – jegyezte meg egy visszafogott mosoly kíséretében. – És ha már itt tartunk, az egész FBI-ét is.

Ezen halkan felnevettem.

- Victor, elég nehéz egyenlő félként kezelni egy olyan szervezetet, ami elől minden alkalommal sikerül meglépnem. És tudod, mit mondanak: a kivétel csak erősíti a szabályt – néztem rá jelentőségteljesen, hogy értse, őt azért méltó ellenfélként kezelem.

- Mintha hűvösebb lennél a legutóbbi találkozásunk óta, nem gondolod? – vonta fel a szemöldökét kihívóan, de nem tudtam eldönteni, hogy az arcomra varázsolt, rideg mosolyom vajon tetszik-e neki, vagy sem.

Négy napja nem találkoztunk, ezért a melóért is kisebb közelharcot kellett vívnom egy bérgyilkos társammal, szerencsére Randyben nem kellett csalódnom, a férfi bennem jobban megbízott, mint bárki másban a Szövetségben – leszámítva persze a társait és a Caudillót. Ez a bizalom betudható volt annak is, hogy nyolc évvel ezelőtt ő volt az, aki végigvitte a kiképzésemet, az első néhány hónapban vele töltöttem szinte minden időmet, így már egészen baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Az egójának pedig mindig jót tett, ha egy-egy akciót sikeresen végrehajtottam, a melle dagadt a büszkeségtől, biztos volt benne, hogy minden sikerem csakis neki köszönhető. Nyugodtan meg is hagytam ebben a hitben, hiszen így néha könnyebben tudtam általa megszerezni bizonyos célpontok becserkészését. Pontosan úgy, ahogy ennél a munkánál is tettem.

Sóhajtva kortyoltam egyet a pezsgőmből, az édeskés, szénsavas ital jóleső melegséggel járta át minden porcikámat, hogy végül kicsit ellazulhassak. Ez a négy nap Victor nélkül nem jelentette azt, hogy egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot. Minden éjjel elalvás előtt, valamint reggelente szinte azonnal megtalálták egymást a gondolataink, és napközben is beszélgettük egy kis ideig. Ezek a beszélgetések többnyire csipkelődésből álltak, éppen csak megfűszerezve néhány olyan veszélyesebb vizekre evező megjegyzéssel, amiktől csak még jobban vártam, hogy végre újra, szemtől szemben állhassak – vagyis jelen esetben ülhessek – a lélektársammal.

A tekintetéből pedig most azt olvastam ki, hogy ő is ugyanerre gondolhatott.

- Bevetésen vagyok – kezdtem bele végül a modorom magyarázásába -, ilyenkor a munka az első, kivétel nincs. A zavaró tényezőket pedig mindig le kell rázni – hajoltam közelebb az asztalon, hogy áthidaljam a kettőnk közötti távolságot.

- Szóval ez lennék én? Egy zavaró tényező?

- De színesebbé teszed a játékot – mosolyogtam rá, miközben ártatlanul rebegtettem a szempilláim. – Vagy tüzesebbé – tettem hozzá halkan, de nem annyira, hogy ő ne hallja meg. Tekintete néhány másodpercig fogva tartotta az enyémet, majd ismét felfedezőútra indult a testemen, amitől a „vagy tüzesebbé" kiegészítésem lángolásba csapott át.

- Pezsgőt, uram? – jelent meg mellettünk egy frakkot viselő pincér, ezzel megzavarva a néma flörtöt. - Nem, a pezsgő ünnepléshez való. Kérem, hozzon inkább egy scotch-ot – adta le a rendelését Victor anélkül, hogy tekintetét elszakította volna az enyémről.

- Nekem semmit. – Gyilkos pillantást vetettem a felszolgálóra, így adva tudtára pocsék időzítését. Eszelős kifejezésem annyira jól sikerült, hogy az ijedtében nyakát behúzva iszkolt el tőlünk, sietségében még az étteremhez illő visszafogott, elegáns, pincérekhez méltó, suhanó lépésekről is megfeledkezett.