12. Hívás

463 32 2
                                    

Killua

Újra boldogan ébredtem. Gon egész este ölelt engem. Nem akartam felébreszteni így csak magamban gondolkodtam. Nem akarom hogy Leorioék velünk jöjjenek. Ez az én saram. Így is rosszul érzem magam amiért bele rángattam Gont. Még akkor is ha jól alakultak a dolgok. Gon erős és még erősebb lesz de ezt nem tudom teljesen elmondani Kurapikáról és Leorioról. Kurapika láncai csak a pókok ellen hatásosak de már csak Chrollo az egyetlen pók. Hisoka kiszállt tőlük és az Illumival kötött alkujának is vége lett így Illumi sem pók többé. Sőt most összefogtak. Egy új és erősebb duó lett belőlük akik képesek lennének megölni Kurapikát. Leorio pedig csak a gyógyításban erős mint orvos de nem lesz időnk bekötözni a sebeinket. Mint a kiméra hangyáknál. Minden másodperc fontos lesz. Allukát sem akarom hogy egyedül legyen. Talán rá vehetem őket hogy Allukával menjenek el. Azt kell nekik mondanom hogy Alluka az első számú célpont és hogy biztonságba kell vinni. Ez hazugság mivel Hisoka szerint Leorio az első. De így legalább mindhárman biztonságba lennének távol a két szörnyetegtől.

-Hmm.. -Jó reggelt Killua. – Gon felébredt és álmos arcával rám mosolygott.

-Jó reggelt. – Egy puszit adtam homlokára melytől vigyora még nagyobb lett.

-Mi a baj? – Gon komolyan bele nézett a szemembe. Ennyire nyitott könyv lennék?

-Szerintem nem kéne Leoriot és Kurapikát bele vinni az Illumi elleni harcba. Nem akarom hogy bajuk essen. Azon gondolkodtam hogy hármuknak elkéne menniük míg mi megoldjuk a problémát.

-Hmm.. Igazad van. A végén lehet nem fognak örülni de a biztonságuk a fő. – Gon szavai megnyugtattak és így már száz százalékra biztos voltam benne hogy mit kell tennünk. – Killua.

-Igen?

-Maradjunk még egy kicsit. Így most olyan nyugodt és gondtalan minden. Neked is jót tesz a nyugalom. – Szemei szinte ragyogtak, szavai pedig igazak voltak. Minden egyes alkalommal egyre jobban bele szeretek Gonba. Éreztem hogy arcom egyre jobban elpirul.

-Olyan hülye vagy! – szorosan oda bújtam mellé és fejemet bele fúrtam a mellkasába. Olyan öt percig így lehettünk mígnem a telefonom csörgése megzavarta a pihenésünk. – Nem tudom ki az de ki fogom nyírni.

-Nyugi Killua. Megnézem ki az. – Gon átnyúlt az én oldalamra és megnézte a telefonom kijelzőét. – Ismeretlen szám. Felvegyem?

-Ad ide! – Mérgesen felkeltem a világ legkényelmesebb helyéről és felvettem a telefont. – Ki az!?

-Hmm.. Morcos vagy Killu? – Hisoka perverz hangjától végig futott a hátamon a hideg.

-Mit akarsz?

-Semmi különöset csak azt akartam elmondani hogy Illumi megtudta hol laksz. Azt is tudja hogy Leorio és Kurapika is ott van. Egy napotok van és oda érünk. Gondoltam szólok. Az infóért cserébe beszélni akarok Gonnal. – Megfagyott bennem a vér. Egy nap alatt el kell tüntetnem mindhármukat. Ha egy héttel több lenne! Minden perc számit. Gyors oda adtam a telefont Gonnak és azonnal neki álltam felöltözni.

Gon

-Killua!? – Killua szó nélkül a kezembe nyomta a telefont és elkezdett hatalmas sebességgel felöltözni. Ideje megtudni hogy ki zaklatta fel ennyire. – Helló?

-Oh Gooon... Imádni való az álmos hangod. – Elundorodtam

- Mit akarsz tőlünk?

-Csak tőled Gon. Ugye még emlékszel a kis alkunkra?

-Nem felejtettem el. Ne aggódj.

-Kibővíteném valamivel. Még többet akarok Gon! – hangja elcsúszott a végén. – Azt akarom amit a hotelban adtál nekem csak sokkal többet! Akár még az ágyban is végezhetnénk. – A hányinger kerülgetett...

-Soha!

-Majd meglátjuk kedvesem. – Letette a telefont.

Azt hiszi hogy szórakozhat velem! Velem és azokkal akik fontosak nekem! Csak azért hogy ágyba vigyen majd kinyírjon! Megölőm! Megölőm! Megölőm!

-Gon? – Ahogy felnéztem a tekintetem találkozott a szerelmem rémült szemével ami a könnycseppekkel küzdött. Killua oda jött hozzám és szorosan átölelt. – Ne merészeld még egyszer azt csinálni velem. – Nem láttam de tudtam hogy Killua elkezdett sírni. Rosszul éreztem magam. Gyors visszaöleltem hogy megnyugtassam.

-Nem fogom. Megígérem. Én sem akarom hogy még egyszer úgy láss. – Abba hagytam az ölelést és vállait fogva eltoltam magamtól egy kicsit hogy a szemeibe nézhessek. Gyengéden letöröltem arcáról a könnyet. – Szeretlek Killua. – Szerelmem arca újra vidám lett így én is újra boldog lettem. Egy gyors de még is mély csókot még váltottunk mielőtt elmeséltük egymásnak hogy miket mondott nekünk az a szörnyeteg. Most már tudjuk mi a helyzet így feltudunk készülni rá hogy megöljük őt és Illumit is. Levadászuk a szörnyeket.

Killua

Félek. Gon arca majdnem olyan volt mint amikor Pitou ellen mentünk. Nem hagyhatom hogy még egyszer az megtörténjen! Meg kell védenem Gont!

 Nem hagyhatom hogy még egyszer az megtörténjen! Meg kell védenem Gont!

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
Vadászat (hunterxhunter [Killugon]) Où les histoires vivent. Découvrez maintenant