9. Egy békés nap

596 38 1
                                    

Gon és Killua tehát elindultak a nosztalgikus városból egy hosszú útra Killua házához. A ház egy kis városban volt. Egyszerű kétemeletes, apró ámbár komfortos. A ház utcájának sarkán egy még egyszerűbb kis bolt volt. Pár utcával arrébb pedig egy iskola ami egybe foglalta az általánost és a gimnáziumot. Az emberek békésen éltek itt mint a Bálna szigeten. Killua pont erre a nyugodtságra vágyott ami emlékeztette Gonra. Killua szinte minden reggel úgy ébredt itt hogy azt hitte mellette fekszik az igaz szerelme. Ha az ember megtalálja a lelki társát minden reggel rá fog gondolni elsőnek és sosem felejti. Az úton is csak azon gondolkodott hogy most végre valóra válhat az álma hogy mellette ébred fel mint szerelme.

Gon

A város emlékeztetett a Bálna szigetre. Nyugodt volt kevés emberrel. Killua háza is egyszerűbb volt mint hittem. Ahogy beléptünk pedig egy ismerős alak fogadott.

-Csak mint az apja! Sokat hallottam rólad mennyire felelőtlen vagy! - egy nagy ütés az arcomra és ki is repültem a házból.

-Bisky! - Ahogy ránéztem elnevette magát amit én is megtettem rögtön utána. Nagy örömmel keltem fel a földről és öleltem át régi tanítómat és barátomat. Te is Killuával laksz?.

-Ne kérdezz ökörséget. Persze hogy nem. Csak ideiglenesen hívott ide Killua hogy vigyázzak Allukára míg ő elmegy érted.

-Minden rendben volt Allukával?

-Ne aggódj minden rendben volt a húgoddal. Nagyon okos és erős is. Meglátszik benne a Zoldyck vér.

-Ennek örülök. Gyere Gon megmutatom a házam. - bólintottam egyet és nagy boldogan bementünk házba.

A földszinten volt egy vendég szóba a konyhával és az étkezővel együtt. Fent volt a fürdő és illemhely. Fent még helyet foglalt Killua és Alluka szobája is.

Ahogy beléptem Killua szobájába egy gyönyörű szoba fogadott. Az egyik fala teljesen üvegből volt így az egész helyiséget átjárta a fény. Ezen kívül már csak egy nagy franciaágy volt és egy hatalmas szekrény az ággyal szemben pedig egy óriási lapos TV. Az ágy melletti éjjeli szekrényeken pedig csoki robotok voltak. Killua gyors fel is vett egyet és nagyon gyorsan el is tüntette. Még mindig olyan édes szájú mint volt.

-Killua! Gon! Gyertek le! - Bisky szólt nekünk. Gyors ledobtuk a táskákat az ágyra és siettünk is lefelé. Az ajtóban pedig ott várt még egy régi ismerős arc. Alluka volt az fekete matróz blúzban és fekete szoknyában. Gondolom ilyen egy iskolai egyenruha. Nagyon csinos volt benne.

-Bátyó! - Szinte azonnal Killua nyakába ugrott és egy hatalmas puszit nyomott az arcára. - Gon! - kezével nagy mosolyogva jelzett nekem hogy csatlakozzak az ölelésbe. Én ezt el is fogadtam és már hárman öleltük egymást. Éreztem hogy Killua miattam zavarba jött.

-Megjöttünk Alluka. Minden rendben volt? - Killua megsimogatta húga fejét amire Alluka elkezdett kuncogni egy kicsit.

-Igen minden rendben volt bátyó! Ne aggódj már ennyire mindenen. Bisky nagyon kedves! A suli is nagyon jól ment! Nanika is nagyon jól van! Meg már ti is itt vagytok! - még egy szororsat összeölelkeztünk.

-Gyertek enni kész az ebéd! - Bisky most a konyhából szólt. A konyha és az étkező egyben volt így ahogy beléptünk már meg volt terítve és kellemes illatú lábos gőzölgött a tányérokból. - Húslevest csináltam sok zöldséggel. Egyétek meg gyerekek. - Bisky nagyon otthonos volt a konyhában. Kislány kinézete még mindig meg volt. Kicsit most másabb volt feldolgozni ezt a tényt hiszen idősebbnek néztem ki nála.

Leültünk az asztalhoz és áldást adtunk. Ezt követően pedig jött az evés.

-Bisky ez isteni! - Olyan volt mint régen a Greed Island-on. Nosztalgikus volt.

-Örülök hogy ízlik Gon. Na milyen szörnyvadásznak lenni? - Bisky kérdésén nagyon elgondolkodtam de egyértelmű a válasz.

-Nagyon jó érzés. Sok embert menthetek meg miközben sok jót meg is ismerek. Szinte csak a természetben vagyok ahol nem kell félnem hogy ártatlanok sérülnek meg.

-De te megsérülhetsz Gon. Meg Bisky mit is hallottál a felelőtlen Gonról? - Killua szinte szemmel megtudott volna ölni engem. Gondolom mindig nagyon aggódott miattam mikor telefonban meséltem a munkáimról.

-Csak több szörnyvadász ismerősöm is dolgozott már vele és azt mondták hogy úgy ugrik bele a veszélybe mint egy örült. Egyszer szó szerint felfalta egy szörny.

-Gon.. Én erről miért nem tudok? - Határozottan megölt a szemeivel.

-Hehe.... - megvakartam tarkómat mint aki senki rosszat nem csinált volna. - Ígérem legközelebb vigyázni fogok. - Killua szemei megnyugodtak egy kicsit. Mint egy aggódó férj. Rég éreztem azt hogy ennyire aggódna értem.

A nap hátralevő része kellemes beszélgetésben telt el egy kis játékkal megfűszerezve. Killua szobájában volt egy játék konzol ahol felválta játszottunk négyen egymás ellen. Alluka nyerte az összes kört. Második lett Killua, harmadik én és negyedik helyre maradt Bisky. A játék után gyors megvacsoráztunk és megfürödtünk. A cuccom még Killua ágyán pihent. Aludhatok itt egy ágyban Killuával vagy menjek és aludjak a kádban? Túl sokat gondolkodtam ezen a kérdésen szinte már a fejem is fájt tőle.

-Min gondolkodsz annyit Gon?

-Csak azon gondolkodtam hogy aludhatok veled egy ágyban vagy menjek a kádba aludni egy párnával? Vagy vigyek kettőt? - Killua elvörösödött és elkapta a fejét.

-Hülye! Egy pár vagyunk. Mellettem alszol! - felhajtotta a takarót jelezve hogy azonnal másszak be az ágyba. Kicsit elpirulva nagy mosollyal az arcomon eleget is tettem a kérésének.

-Killua. - egy puszit adtam vörös arcára majd szorosan átöleltem. - Köszönöm hogy nem kell a kádban aludnom és hogy itt vagy nekem.

-Hülye! Ne mondj ilyen dolgokat! Menjünk aludni.

Mindketten lefeküdtünk és egy szoros forró ölelésben elaludtunk.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Vadászat (hunterxhunter [Killugon]) Where stories live. Discover now