"Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
mert vágyad vize hajt, s az végzetes.
A habozás csak a szerelem árnya;
ki szeretett valaha, s nem első látásra?„
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
──⊹⊱✙⊰⊹──
Marlowe egy hosszú fa asztal mellett ült. Kezében egy fekete penna volt, aminek a hegyére kék tinta volt száradva.
A jobb kezével fáradtan támasztotta a fejét, és összehúzott szemöldökkel próbált kipréselni magából valamilyen használható gondolatot a darabjához.
Nem tudta, hogy szerelem-e az, amit az emlékeiben élő fiú iránt érzett, mivel nem tudta milyen szerelmesnek lenni.
Akkor egyszer érezte legközelebb ahhoz a fogalomhoz, amit mások szerelemnek hívtak, Marlowe inkább reménytelen vágyakozásnak nevezte.
Nem tetszett neki az, hogy nem tudta kontrollálni az érzéseit. Akármennyire is megpróbált szabadon élni, sohasem volt teljesen a maga ura, hiszen a szívét otthagyta egy lerobbant kocsmában egy barna hajú fiú kezében.
Ivott egy kortyot a mellette lévő borospohárból, és újra tintábba mártotta a pennáját.
"Az alvás a gyengéknek való, szedd már össze magad! Mi agy te, hogy nem tudsz szerelmet írni? Még a legszegényebb szolgálólány is szebben dalol a szerelemről mint te, aki már annyi helyet bejárt, és annyi érzelmet megfigyelt!" Hányta szemre magának hangosan.
"Ez a bajod, Kit, te csak figyeled az emberek érzelmeit, de sohasem éled meg őket." Hallotta meg Tommy hangját.
"Te meg mit keresel itt?" Kérdzte nyersen, szemeivel fenyegetően méregetve a szoba másik felében állü féfrit.
"Egy hete nem hallottam rólad, kezdtem aggódni." Vette le a kabátját.
"Ha úgy gondolod nem érzek, akkor miért érdekellek? Ennyi erővel vehetnél magadnak egy hörcsögöt is ahelyett, hogy értelmetlenül a nyomomban jársz."
"Tudom, hogy vannak érzéseid." Ült le mellé Tommy.
"Oh, igen? Honnan tudod? Talán tapasztaltad? Láttál már engem valaha is boldognak vagy szomorúnak? Csak ürességet érzek magamban, ezért néha indokolatlanul elerednek a könnyeim vagy mosolyra húzom a számat, de akkor sem érzek semmit." Nézett Tommy szemeibe.
"Múltkor láttam az egyik történeted amit még régebben írtál. Az a történet valakiről szólt akihez kusza érzelmek kötnek. Neked vannak érzéseid, Kit. Folytóak és kétségbeesettek. A történetedben szinte könyörgsz mégegy pillanatért amit azzal a személlyel töltenél akiről az egészet írtad."
"Tévedsz." Vágta rá nemes egyszerűséggel
"Persze, újra tévedek. Mikor elkezdtünk találkozgatni tudtam hogy soha sem fogsz szeretni, de legalább reménykedtem abban, hogy bármit is érzel majd irántam. Aztán több időt töltöttünk együtt, de egyáltalán nem sikerült megismernem téged, de nem is éreztem szükségét. Majd mikor egy nap egy szó nélkül eltűntél, megtaláltam ezt." Dobott az asztalra egy vastag papírköteget.
"Ezt hozzá írtad. Nincs kimondva a neve, de egyértelmű. Ezekhez a lapokhoz őszintébben beszéltél mint hozzám valaha. Ennek a fiúnak az emlékének öntötted ki a szíved, miközben én itt lettem volna. Szomorú és csalódott voltam, majd rájöttem, hogy ez rengeteg terhet vesz le a vállamról. Szeresd őt és áhítozz utána, én úgysem szerettelek igazán."
Tommy hangjából hiányzott a harag vagy a megvetés Kit iránt. Kissé még sajnálta is őt amiért egy elérhetetlen ember felé vannak érzései.
"Sajnálom, Tommy. Hidd el, ha tudtam volna szerettelek volna. De valamiért nem vagyok képes rá. Talán ez a büntetésem a létezésem miatt, de az is lehet hogy a sors játszik velem. Mindez már nem érdekel, írnom kell, nem pedig siránkoznom a hamis érzések miatt." Állt fel Marlowe az asztal mellől.
Tommy szemeivel követte a szőke mozdulatait.
Marlowe a nagy ablakhoz lépett, ami egy bordó függöny mögé volt rejtve.
"Sokan a szerelmet a zuhanáshoz, a gyönyörhöz majd a fájdalomhoz kötik. Pontosan ilyen sorrendben. Majd földet érnek és vége. Vannak, akik kisebb vagy nagyobb sérülésekkel ússzák meg, vannak akik örökre megbénulnak.
Egy biztos, mindennek nyoma marad. Minden egyes szónak és tettnek. Én nem érzek gyönyört, csak mintha a végtelenségig zuhannék. Hogy írjak le olyan dolgot amit nem tudok egészében jellemezni?" Kinézett az ablakon, miközben Tommy válaszára várt.
"Találj egy múzsát, írj neki, írd le mennyire szereted, írd le mennyire fáj hogy nem válaszol, majd hagyd abba az írást, ne gondolj rá, aztán vedd fel újra a tollat és gyűlöld." Tanácsolta Tommy. Ujjaival idegesen kopogott az asztalon.
"De sohasem tudnám gyűlölni. Annyiszor próbáltam már, de mikor valami rosszat mondok rá, mintha tőrt döfnének a szívembe. Nem egy emléknek akarok írni, én újra érezni akarok, újra élőnek akarom érezni magam."
