"Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
mert vágyad vize hajt, s az végzetes.
A habozás csak a szerelem árnya;
ki szeretett valaha, s nem első látásra?„
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
──⊹⊱✙⊰⊹──
Mi kell az embernek? Pénz és vagyon, hogy mindenki tudja milyen jóra való az illető?
Talán szerelem és szép emlékek, hogy nehéz szívvel, mindenkit maga mögött hagyva haljon meg?
Erre a kérdésre megannyi válasz van, mind mit sem ér ha magunk sem ismerjük a céljainkat.
London sötét utcáit már nem járta ember azon a kései órán, csak egy valaki tartózkodott kint.
Nem mondta magát embernek, mivel utálta a tudatot, hogy egy közülük. Inkább hallotta azt, hogy ő maga az ördög.
Hosszú szőke hajába belekapott a hideg szél ahogy kifelé sétált a városból.
Magas testalkata halvány árnyékot vetett a Hold derengő fényében. Az egyetlen hang a sötét éjszakában a varjak vészjósló károgása volt.
"Mit akartok tőlem? Talán a pokolba vinnétek? Akkor azt kérem tegyétek, gyorsan mielőtt még jön a végzet!" Szólt a madarakhoz.
Azok csak elrepültek, egyedül hagyva a férfit és a gondolatait.
Abban a pillanatban az élete volt a legértéktelenebb dolog amit valaha is a birtokában tudott.
Még maga sem tudta mit keres odakint. Nem menekült a királynő emberei elől, akik el akarták őt fogni. Esze ágában sem volt gyönge vadként futni, reménykedve hogy elkerüli a halált.
A léptei ruganyosak voltak, már szinte szórakozottan sétált az erdő felé.
Mondhatni várta hogy a katonák elvigyék. Mi maradt neki ezen a világon? Üresség, ami minden egyes perccel csak nőtt.
Egy emberhez fűzték csak érzések, s most őt is elvesztette.
Paták dobogása hangzott fel messziről.
A tiszta feketébe öltözött férfi elmosolyodott, és kihúzva magát megfordult.
"Üdvözlöm önöket. Ha nem tévedek engem keresnek." Szólalt meg a szőke férfi.
"Amennyiben maga Christopher Marlowe, igen, önt keressük." Szólalt meg az egyik lovon ülő alak.
"Én lennék az, de mire kellek maguknak?"
"Van egy megbízásuk a számára." Jelentette be egy másik.
"Érdekes... Sajnálatos módon szünetelek." Nevetett fel, de a lovasok nem értékelték a jókedvét.
"Vagy elfogadja vagy megöljük. Választhat."
"Öljenek meg nyugodtan, mi köt engem e világhoz? Még a halál is édes feloldozás lenne szörnyű elmém elől." Mondta szórakozottan, és halkan elkezdett kuncogni saját magán.
"Ennek mi baja?" Hajolt az egyik lovas a másikhoz.
"Író." Súgta a fülébe. A másik felvilágosultan bólintott, majd újra Marlowe magas alakjára nézett.
"A királynő személyesen magát kérte erre a feladatra, biztos vagyok benne, hogy jól meg lenne fizetve."
"Mi lenne olyan fontos, hogy még a királynő is foglalkozik vele?" Kérdezte gúnyosan Marlowe.
"Írnia kell egy darabot a királynőnek. Nincs idő kikötése, de minél hamarabb annál jobb."
"Oh, értem. Bármi kívánságok?" Lepődött meg a szőke férfi, mivel azt hitte újra kémkednie kell a királynőnek.
"A levélben minden benne van." Nyúlt a zsebébe a szürke lovon ülő férfi.
Hamar előhúzott egy pecséttel díszített levelet, és odanyújtotta Marlowe-nak.
A szőke bólintott, és átvette a levelet.
"Na mit mond, hajlandó megírni a darabot?"
"Igen." Bólintott anélkül hogy megnézte volna a levelet. Bízott annyira az írói képességeiben, hogy a feltételek ismerése nélkül is meg tudja írni a darabot.
"Tökéletes, a királynő örülni fog a hírnek." Minden búcsú nélkül lépésre késztette a lovát, és társaival együtt eltűnt az éjszakában.
Marlowe unottan megforgatta a szemeit, majd ment tovább valamerre, még maga sem tudta merre.
"Részeges idióták." Röhögött fel, mikor visszagondolt a férfire a kocsmából, aki azt mondta neki, hogy a királynő el akarja fogatni.
