Vakáció Jonas Módra

37. Fejezet (Nick)

- A hallgatás beleegyezés, szóval már mondom is. - úgy tett mintha megköszörülte volna a nemlétező torkát, majd belekezdett: Egy kígyót melengetsz a kebleden Nick. Méghozzá egy igen veszélyes fajtát.

Ez volt az utolsó dolog, amit mondott a hang, majd eltűnt, mintha nem is létezett volna soha. Csakhogy Nick még sem érezte úgy, mintha végleg elhallgatott volna az alak.

- Látod semmi bajom - egyenesedett ki nagy nehezen a nő, megtámasztva magát jobb kezével az ágyon. Próbált egy mosolyt erőltetni magára, hogy Nick végre megnyugodjon. De nem sejtette, hogy a férfi aggodalma már nem tőle függött. Sokkal inkább zavarta a furcsa hang fejében, mint Bella állapota, mégis visszanézett a lányra, majd bólintott egyet.

- Tudok valamiben segíteni? - kérdezte végül az énekes. Igaz, mostanában egészen megkedvelte Bellát és Shanghai óta sokkal könnyebben megértették egymást, de akkor sem szerette volna rápazarolni az idejét, amit gondolkodásra és álmodozásra, esetleg az elkezdett dalok folytatására is felhasználhatott volna.

- Lehetséges - húzta sejtelmes mosolyra száját a nő miközben közelebb hajolt a férfihez. Nick arca grimaszba rándult, majd elhajolva a nő csókja elől felállt az ágyról.

- Bocsánat, de nekem még mindig van barátnőm - mondta miközben kisétált az előtérbe. A tágas helyiségben volt berendezve a konyha és a nappali egyszerre, valamint innen nyílt egy mosdó és természetesen a hálószoba is. A szoba végéből teljes kilátás nyílt Szöul fényekben úszó épületcsoportjaira. A várost kettészelő, Han folyó széles folyamán meg-meg csillantak a reklámfeliratok neonos fényei. A szélcsendben nyugodtan ringatóztak rajta a kikötött hajók, míg használatban lévő társaik szelíden szelték a habokat. Nick a túlméretezett ablak elé állva felnézett a teljes sötétségbe borult égboltra. Csillagokat keresett, de a város pompája még a Hold fényét is majdhogynem teljesen elnyomta.

- Nick, - settenkedett ismét a férfi holtterébe Bella. Az énekes mintha számított volna a felé közelítő puha ujjakra elrántotta vállát és szembe fordult a nővel. Felszegte állát, kezét pulóvere zsebébe csúsztatta, majd megszólalt:

- El se kezd! Tudom mit akarsz, de ami Shanghaiban volt az Shanghaiban is fog maradni. Ez mindig így szokott lenni.

- De reménykedni szabad ugye? - kérdezte a lány lebiggyesztve ajkát. Kék szeme elkerekedett és még egy apró könnycsepp is előbújt szeme sarkából. A férfi látva Bella próbálkozását felsóhajtott, ledőlt a kanapéra, majd végül fejét hátra vetve neki állt a mennyezetet bámulni. A némasággal a várt eredményt érte el, mert Bella legyőzötten kisétált a bejárathoz, de még mielőtt kiléphetett volna egy pillanatra megtorpant.

- Én nem lennék olyan biztos benne, hogy még mindig van barátnőd. - Tartott egy pillanatnyi hatásszünetet, míg Nick ránéz és megérti mit mondott. - Auróra miattad ment el. Nem miattunk. Ezt gondold végig! - fejezte be, mit a lehető legdrámaibb távozás követett. Hosszú léptekkel ment ki az ajtón, mit hangosan becsapott maga mögött.

- Nem kell, mert már vagy ezerszer végig gondoltam - válaszolta alig hallhatóan a férfi, amit már csak ő hallhatott.

- Mondtam, hogy egy kígyót melengetsz Nick - tért vissza az idegen. Az énekes felugrott a kanapéról és megpördülve maga mögé nézett, de nem állt ott senki. Tekintetével végig pásztázta az egész helyiséget, de még mindig senkit nem látott.

- Ugye most nem engem keresel? - kérdezte a hang, majd felnevetett, mi még másodpercekig visszhangzott a férfi fejében. Nick összevonta szemöldökét, majd behunyva szemét vett pár mély levegőt.