𝒖́𝒈𝒚 𝒊𝒈𝒂𝒛𝒂́𝒏... | 𝑠𝑧𝑜𝑏𝑜𝑠𝑧𝑙𝑎𝑖 𝑑𝑜𝑚𝑖𝑛𝑖𝑘

𝒏 𝒊 𝒏 𝒕 𝒉

- Én viszont rettegek tőle! - kortyoltam bele a forró italba, a padlót bámulva.

- Nem minden férfi ugyanolyan, mint 'ők'! - pontosan tudtam kikre céloz az ők alatt. A gyomrom felfordult a két férfi gondolatára is és jobbnak láttam leülni a konyhaasztal egyik székére. Felkönyököltem az asztalra és fejemet tenyerembe temettem.

Az emlékek ismét ellepték az elmémet és sírni támadt kedvem. A tinédzser korom undorító eseményei visszaköszöntek. Hiába akartam, nem tudtam kitörölni őket a fejemből.

- Figyelj, Lexi! - ült le velem szembe Dóri, elvette kezeimet szemem elől és erősen megszorította őket, kifejezve, hogy mellettem áll. - Borzalmas életed volt, olyan dolgokon mentél keresztül a családod által, ráadásul még ott volt az a két szemét is, akiket két kézzel folytanék meg, viszont sikerült új életet kezdened, egyedül! Egy igazi belevaló csaj vagy, akinek nincs szüksége arra, hogy a múlton siránkozzon. Erős vagy, egy igazi harcos, aki okos is, plusz gyönyörű! Felejtsd el azt a kibekúrt múltat és élj a jelenben! Élvezd ezt a csodálatos életet!

A feltüzelő monológját követően elsírtam magam. Egyrészt azért, mert igaza van. Folyton azon rágódom, hogy mi történt évekkel ezelőtt. Így nem tudom élvezni a rövid életemet, pedig ez a legnagyobb vágyam. Másrészt azért, mert ilyen ember áll mellettem. Aki képes a padló mélyéről felrángatni és összerakni. Dóri mindig is az én őrangyalom lesz.

Nem mondtam semmit, csupán felpattantam a székből és odaugrottam hozzá, majd jó szorosan megöleltem. Nincsenek szavak arra, mennyire szeretem ezt a lányt. Mindig ő és a tanácsai adtak némi fényt az alagút végén, amiből azt éreztem sohasem lesz kiút. Most viszont azt érzem, minden rossz elmúlhat és minden jóra fog fordulni.

- Megfojtasz Pataki! - nevette el magát, mire én is picit jobb kedvvel engedtem el és ültem vissza az eredeti helyemre. - Szoboszlait pedig nehogy elutasítsd, mert akkor szétváglak! - fenyített meg játékosan a mutatóujjával. - Nem bírom a focistákat, de őt kifejezetten kedvelem.

- Nem fogom elsietni, de azt érzem, hogy egyre jobban kedvelem! - piszkálgattam a körmeimet zavaromban.

Dóri válaszát már nem hallhattam, ugyanis a szobám ajtaja kinyílt és kilépett rajta a kócos hajú focista. Odakaptuk a fejünket mindketten, majd szinte csorgó nyállal figyeltem, ahogyan ásít egy hatalmasat és ő is felénk kapja elragadó barna szemeit. Én teljesen lesokkoltam, de még időben észrevettem magam és elkezdtem letörölgetni szememből a könnyeket.

- Nahát, szép reggelt Dominik! - köszönt először Dóri, akinek el is felejtettem említeni, hogy a fiú nálunk töltötte az éjszakát. - Lexi nem is említette... - fordult felém egy pillanatra a szőke, majd ismét háta mögé, ahol a focista állt. - ...hogy itt aludtál - nem láttam, de gondoltam, hogy arcára egy 'én megmondtam' vigyort varázsolt. Csak feszülten megforgattam a szememet.

- Sziasztok! - erőltetett egy mosolyt sima pofijára, ami nagyon nehezen ment neki, hiszen látszott rajta a fáradtság. Ezen jót kuncogtam volna, ha barátnőm nem hozott volna kellemetlen helyzetbe. - Lexi megkérdezte, én pedig nem elleneztem, hiszen tudtam, hogy jobban fogok aludni, mint az akadémián! - foglalt helyet közvetlen a mellettem lévő széken. Lazán a támlának döntötte a vállát, majd tetovált kezével az ölembe nyúlt az én kezemért. Hosszú ujjait rákulcsolta az enyémekre, nekem pedig paradicsom vörössé vált az arcom.

Dóri szemeivel végigkövette az eseményeket és sejtelmes mosollyal kortyolt bele a kávéjába. Tudtam, hogy nem kerülhetjük el a kínos kérdéseit.

- Történt valami, amiről lemaradtam? - bökött az ölembe ejtett, összekulcsolt kezeinkre. Ekkor éreztem azt, hogy lépnem kell, hiszen rettentően zavarba hozott ez a nő. Gyorsan elengedtem egybefonódott kezeinket és felálltam mellőle, majd a konyhapulthoz rohantam.