Drifted Away - Pierre Gasly fanfiction

What is happening here?

Remegő kézzel vettem elő a mobilomat. Az üzenetek jel mellett ott is volt az egyes, amiről mindeddig nem vettem tudomást. Abban a pillanatban, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy meg akarom nézni, mit üzent. Csak álltam ott és néztem a kis ikont, de nem tettem semmit. Gyáva vagyok, ez az igazság.

Ismét vettem egy nagy levegőt, aznap már ki tudja hányadszorra. Össze kell szednem magam, ez így nem mehet tovább. Ez csak egy nyomorult sms, és egyébként is, már teljesen mindegy. Pierre láthatóan teljesen megsértődött. Már nincs mit veszítenem. Mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan rányomtam a megnyitatlan üzenetre.

Találkozunk holnap a pályán! Utána akár elmehetnénk enni, ha van kedved. P.

A szám elé kaptam a kezemet, teljesen megzavarodtam. Ez most az, aminek gondolom? Oké, most nagyon nem szabad túlgondolnom a dolgokat. Egy másodperccel később pedig már a tesómat hívtam. 

- Na mi van, hugi? - álmosan szólt bele a telefonba, pedig Angliában még csak este hét körül járt - Milyen volt az első nap?

Villámgyorsan elhadartam neki mindent, nem volt vesztegetni való időm. Pierre pillanatokon belül elindul a szálloda felé, onnantól pedig reménytelen, hogy megtaláljam és beszéljek vele. Viszont tudnom kell, hogy férfi szemmel mit jelent ez az üzenet. Csak simán munka vacsora, vagy randi, vagy?

 - Őszintén kétlem, hogy a szakmai önéletrajzodra lett volna kíváncsi - bár nem láttam, szinte biztos voltam benne, hogy vigyorog a telefon másik oldalán - Egyébként is Olaszországban úgy tűnt kifejezetten kedvel, szóval... Viszont...

 - Igen? - soha nem voltam még annyira kíváncsi a véleményére, mint most.

 - Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Még ha meg is találod és esetleg kimagyarázod, ő mégiscsak a munkatársad. Ha valami rosszul sül el....

 - Beszélnem kell vele – ezt valóban így is gondoltam. Fogalmam sincs, hogy hova fog kifutni ez a dolog, ezen még ráérek később gondolkodni. Azonban nem hagyhatom így a dolgainkat.

Nem is vártam, kinyomtam a telefont, és rohantam felfelé a motorhome másik felébe, ahol Pierre pihenője volt. Bár nem vagyok vallásos, most elmormoltam három Miatyánkot, hogy még ott legyen. Út közben rengeteg kérdő tekintetett kaptam, majd végül Pyry Salmela a fiúk trainere állított meg.

 - Ha Pierre-t keresed épp most indult el, ha szerencséd van még pont elcsípheted.

Lélekszakadva fordultam meg és futottam vissza a főbejárat felé. Kérlek ne menj még el. Kérlek....

Szinte fellöktem magam előtt az embereket. Magam sem tudtam miért, de úgy éreztem, hogy élet halál kérdése, hogy most tudjunk beszélni. Szinte rávágtam az ajtót nyitó gombra, egy ugrással át is szeltem azt a pár lépcsőt, ami a motorhome előtt volt és elkiáltottam magam.

 - Pierre!

Azonnal megláttam, majd le is dermedtem. Nem volt egyedül. Egyáltalán nem. Ez az az arc, amit ezer közül is megismernék, akire a testem olyan szinten reagál, amit még én se tudok megmagyarázni. Főleg, hogy nem is ismerem. Könyörgöm, nem vagyok már egy bezsongott tinilány! Vagy mégis? A kezem elkezdett izzadni, a gyomrom összeszorult és úgy éreztem soha többet nem fogok tudni még egy szót kinyögni. El is feledkeztem Pierre-ről, csakis a mellette álló férfira koncentráltam, aki toltál értetlenül meredt vissza rám. Persze. Hiszem az előbb utánuk kiabáltam. Illetve Pierre után. Úristen, Pierre! Ha eddig nem nézett totál hülyének, most már biztos.

 - Segíthetünk? - úgy láttam, a francia nem szeretne abban segíteni, hogy kicsit jobban érezzem magam. Sőt. Szerintem az ő neve van az értelmező kéziszótárban a jégcsap mellett.