Drifted Away - Pierre Gasly fanfiction

First day at Alpha Tauri

- Siess egy picit, ha nem akarsz már az első nap elkésni - kopogott be az ajtón a bátyám, és egy oldalpillantást vetve az ébresztő órámra, be kellett látnom, hogy tökéltesen igaza van.

Idegesen túrtam bele, hosszú, sötétbarna fürtjeimbe. Rengeteg hajam volt és persze tökéletesen kezelhetetlen, ezért már meg sem próbáltam frizurába kényszeríteni. Majd, ha végre elkészülök, lófarokba kötöm. Jobbat úgysem tudok tenni.

Egy ugrással a szekrénynél termettem. Nos, tudom, ez nem szép, főleg lány létemre, de rettenetesen rendetlen vagyok. Próbálok fejlődni, esküszöm, de... Mennyire ciki bevallani, hogy a két évvel idősebb bátyám tartja rendben a lakásunkat? Ez persze most, ebben az olaszországi hotelben sincs másképp. Minden a feje tetején...

Ma reggel azonban legszívesebben a fejemet vertem volna a falba. A szekrényem úgy nézett ki, mintha legalábbis bomba robbant volna benne, a ruhák gyűrötten, egymás hegyén hátán bedobálva. Azt se tudtam, hirtelen hova nyúljak. A fejemben pontosan meg volt, hogy pontosan hogyan akarok megjelenni. Elegáns szoknya, kicsit kivágott, de egyáltalán nem kihívó felső. Professzionális, de nem sok, az utolsó lehetőségem, hogy megmutassam a saját öltözködésem, holnaptól úgyis a csapat egyenruháját kell hordanom.

El sem hiszem, hogy megcsináltam. Bejutottam. Tudom, annál nagyobb klisét le se tudnék írni, hogy egy álom vált valóra, de mégis. Pontosan ez a helyzet. Tizenegy éves voltam, amikor teljesen magával ragadt a száguldó cirkusz világa. Na jó, kamaszkor előtt álló lány voltam. Legyünk teljesen őszinték. Nem a Forma-1 érdekelt, hanem az egyik pilóta. Jóképű, szőke, igazi fenegyerek, a jövő nagy reménysége. Kimi Raikkönen. Hát igen, azoknak, akik a kétezres évek közepén nézték a futamokat, nem kell elmesélnem, hogy milyen hirtelen nőtt meg a finn pilóta szurkolóinak száma. A szüleim csak annyit érzékeltek, hogy az addig viszonylag normális, jó tanuló gyerekük számára megszűnt a külvilág és olyan dolgok kezdték el érdekelni, mint az aerodinamika, első és hátsó szárnyak, fizikoterapeuták és az autóversenyzés. Becsületükre legyen mondva, próbáltak lépést tartani velem. Apát még érdekelte is valamennyire, azonban nem olyan mélyen, mint engem. Nem sokkal később azonban azok a nevek, mint Ron Dennis, Luca di Montezemolo vagy Flavio Briattore éppolyan ismerősek lettek a házban, mint a saját neveink. Minden évben kirángattam apát Silverstone-ba, a hazai versenyre, a finn zászlót szorongatva a kezemben, reménykedve, hogy akár csak egy pillantást verhetek RÁ.

Szóval hát, körülbelül ez volt a gyerekkorom. Hajnalban keltem, ha a futam Ausztráliában volt, többet tudtam a kocsikról szinte, mint a szakértők, komplett gyűjteményem volt szakkönyvekből és szaklapokból. Ez volt a mindenem. Anya mindig azt mondogatta, hogy kamasz vagyok, majd elmúlik és pár év múlva azt se fogom tudni, kicsoda az a Kimi Raikkönen. Tudtam, hogy nincs igaza, de inkább nem mondtam semmit. Nem is igazán tudom kinek mondta, nekem, vagy csak magát akarta nyugtatni. Persze tévedett.

Ha nem is a Kimi Raikkönen iránti rajongásom, a Forma-1 iránti szenvedélyem kitartott. Mikor eljött a pályaválasztás ideje, mindenképp olyan szakot szerettem volna, amivel esélyem lehet bekerülni abba a világba, amiről kisgyerekként álmodoztam. A Yorki Egyetemre vettek fel végül, kommunikáció és médiatudomány szakon. Újságíró akartam lenni. Mindig is szerettem írogatni, olyan szinten az életem része volt, hogy nem is tartottam szokatlannak, amíg Anya rá nem mutatott. Naplót vezetek, blogolok (természetesen a Forma-1-ről, mi másról?), több novellaíró pályázatot is nyertem. Persze, bár sosem mondta ki, nem igazán hitt benne, hogy tényleg sikerül a Száguldó Cirkusz körforgásába bekerülnöm, viszont úgy volt vele, ha nem is oda, valamelyik laphoz csak bekerülök.

Végül kitűnő eredménnyel, két nyelvvizsgával kaptam meg júniusban a diplomámat. Ekkor már egy ideje a bátyámmal együtt béreltünk itt Yorkban egy kis garzon lakást - eredetileg birminghamiek vagyunk -, de úgy döntöttünk, hiába a diploma, itt maradunk. Szerettünk itt. James valamilyen szinten a család fekete báránya. Nem ment egyetemre, nem volt neki való, viszont a szüleink ezt nagyon nehezen fogadták. Hatalmas veszekedés volt, ő pedig se szó se beszéd összepakolta a holmiját és elköltözött. Először Brightonban élt, majd amikor elkezdtem Yorkban az egyetemet ide cuccolt.