Drifted Away - Pierre Gasly fanfiction

Two messages

A következő hetek szinte elrepültek. Jó pár napot töltöttem a gyárban, hogy minél jobban megismerjem Jennifert, azt elvárásait, meg persze a saját munkakörömet. Találkozhattam Eloise-zal, Pierre sajtósával is, aki egy fiatal, barna hajú lány, alig idősebb nálam, nagyon energikus, kedves személyisége van, van egy olyan gyanúm, hogy remekül ki fogunk jönni. Pierre-rel az első nap után nem futottam többet össze, de ez talán nem is baj. Ha látja, milyen otthonosan mozgok a csapatban, hogy a többiek elfogadóak velem, talán vele is kevesebb bajom lesz.

Azért a tesztek előtti utolsó otthon töltött estémen, már elkezdtem izgulni. Az autót holnap a pályán leplezik le a srácok, nagy médiaérdeklődés, fotósok, igazából az első nagyobb próbatételem. Persze, Pierre és a másik pilóta, Daniil is ott lesz. Sokat hallottam és olvastam már az oroszról, hogy teljesen őszinte legyek nem tudom, hogy mit is gondolok róla, de majd holnap kiderül. Egyébként is azt vallom, hogy a legjobb a tapasztalat, az hogy másoknak esetleg ellenszenves nem kell, hogy kihasson a mi kapcsolatunkra.

 - Mi újság? - összerezzentem, mikor James levetette magát mellém a kanapéra. Körülbelül fél órája jött haza, de ilyenkor mindig legalább egy órát tollászkodik a fürdőszobában, mielőtt elődugja az orrát, szóval abszolút nem számítottam arra, hogy megjelenik. 

- Kicsit ideges vagyok – vallottam be, miközben a vállára hajtottam a fejem - Már egész kezdtem úgy érezni, hogy a gyárban megtaláltam a helyem, erre most mehetek a paddockba. Kicsit mélyvíznek érzem.

- Szerintem nem lesz para – James elmarta előlem a távirányítót és szórakozottan kezdte el kapcsolgatni a csatornákat. - Mindenkiről tudsz mindent, szerintem még olyan dolgokat is, amiket lehet ők se tudnak magukról. És tudod, ne felejts el...

 - Autógrammot kérni Lewis Hamiltontól és Lando Norristól - fejeztem be a mondatát szemforgatva. Az utóbbi pár napban legalább százszor elmondta már.

 - Pontosan.

 - És mi van, szegény George Russellel? - kérdezem nevetve, miközben kisebb csatát vívtunk a tv nézés jogáért, miután megállapodott egy rögbi meccsnél - Ha már ennyire britek vagyunk, őt miért diszkriminálod?

 - Kérhetsz tőle is, ha már ott vagy – vont vállat a szokásos rosszfiús mosolyával.

 - Hihetetlenül kedves vagy, mondták már? - végül belenyugodtam sorsomba és elővettem a kedvenc könyvemet. Nem szeretem a rögbit.

Hát igen, ez egy fontos információ rólam. Nem vagyok túlságosan izgalmas személyiség. Nekem a tökéletes nap, ha kellemesen meleg van, kiülhetek egy tó partjára egy jó könyvvel és olvashatok. A klasszikusoktól kezdve a ponyváig mindent képes vagyok elolvasni, akár szomorú, akár romantikus, de még a horror is jöhet. Mert hát ki ne rajongana, például Stephen Kingért? Jó tudom, a legtöbb huszonkét éves nem. Azonban ők nem is tudják, milyen jó belemerülni egy történetbe, száz meg száz különböző életet megélni, átérezni, kicsit belehalni minden szerelmi csalódásba és igazán, mélyen beleszeretni egy nem létező karakterbe. Az ő veszteségük, komolyan.

Ma este azonban még Arwen és Aragorn szerelme sem tudta elterelni a figyelmem, az előttem álló napokról. Mélyet sóhajtottam, majd félre is tettem a Gyűrűk Ura rongyosra olvasott példányát. Kíváncsi voltam a holnapi napra, a többi csapatra, a pilótákra. Hogy milyen hangulat lesz? A többiek közvetlenek lesznek? Vagy mindenki lehajtott fejjel csinálja a dolgát? 

 - Megpróbálok aludni – mondtam Jamesnek és bementem a hálószobába.

Addig nyújtottam a mosakodást, ameddig csak tudtam. Élveztem, ahogy a forró víz lefolyik a bőrömön, szinte égetve azt. Becsuktam a szememet, próbáltam teljesen elengedni magam, miközben hallgattam a vízcseppek egyenletes zaját. Mielőtt azonban teljesen ellazultam volna, a telefonom aprót jelzet, tehát sms-t kaptam. Nagyot sóhajtottam, majd kiléptem a zuhanykabinból. A való élet belopózott a kis elszigetelt buborékomba, a feszültség meg szépen, lassan és megfontoltan kúszott vissza a csontjaimba. Ennyit arról, hogy ma este kialszom magam.