Lélektársak ff

Part 4

- Na itt vagyunk. – jöttek ki a kávézóból, de elteleportáltam őket, háttal nekünk majd megcsókoltam a lélektársamat és valahányszor visszafordultak volna felénk megismételtem.

- Hallod Queenie, ez nagyon fura volt. -jöttek sikeresen közelebb.

- Én szédülök.

- Úristen bocsi, nem volt még olyan, hogy valaki rosszul lett volna tőle. Mondjuk egész idáig csak alvó embereken próbáltam, nehogy megtudják. -merengtem. A képességemet muszáj volt más embereken is gyakorolnom, éppen ezért a szüleim többször is álmodtak abban a bizonyos lakatlan házban, aminek a létezése 1 órányi utazást spórolt nekem, viszont őket mindig szinte rögtön vissza is hoztam, nem akartam megkockáztatni, hogy felébredjenek.

- Te is rosszul voltál tőle? -pillantottam a lélektársamra aggódóan.

- Nem szívesen vallom be, de először igen, eléggé furán éreztem magam, azt se tudtam mit csináltál, és jobban belegondolva Lukas is mintha sápadt lett volna. -húzta össze a szemöldökét.

- Bocs srácok, tényleg. Te meddig voltál rosszul?

- Fél óráig talán. -rántotta meg a vállát.

- Tényleg sajnálom, nem tudtam srácok, de mindjárt elmúlik. – húztam el a szám. A képességem ezen részéről fogalmam sem volt, habár már azért régen volt, amikor először használtam magamon, nem rémlett, hogy rosszul lettem volna. Inkább csak beijedtem. Lehet kicsiként alkalmaztam már, csak észre se vettem. Eszembe jut, hogy én alvajáró voltam, vagyis hát néha elaludtam a szobámba és a kertben tértem magamhoz. Lehet, hogy teleportáltam? Előfordulhat, hiszen jobban belegondolva ezek a srácok születésük óta gyakorolják a képességeiket, már kifejlesztették őket, de én csak alig 5 éve tudom ezt magamról, mégis remekül megy. Nem tudom és talán már nem is számít. Picit ledöbbentem, hogy kivételesen nem gondoltam túl a gondot. Talán Scott van rám ilyen jó hatással, vagy a társaság. Vagy csak meguntam a nyomozást meg a túlgondolást. Jézusom, hogy tudom túlgondolni azt, hogy nem gondolom túl? Emberek, megtettem a lehetetlent.

- Ideértünk. -állunk meg egy kis kertes házban Scott a szüleivel és a testvéreivel él.

- Szép ház.

- Törődj bele, hogy sokat látod majd.

'Szerintem elég, ha csak szimplán a szobádba teleportálok.'

Vigyorogva magához húzott és bevezetett. Alex és Misty már sokkal jobban voltak, bár az előbbi azt se vallotta be, hogy neki egyáltalán bármi baja lenne, de Misty miatt nem is tagadta, le is kellett ülnünk útközben egy padra, hogy megpihenjenek.

-Hello mindenki. -kiáltja el magát Scott, mire mindenki mindenhonnan ordibál egy üdvözlést, úgyhogy én is megteszem.

- Quennie, Scott királynője, nagyon az ujjad köré csavarhattad, ha szinte a szolgálódnak nevezi magát. - nevet egy srác. -Hal vagyok, a köcsög öccse.

- Sokat hallottam rólad. Lukas még mondta is, hogy mennyire jönni akartál.

- Hát igen, de tudva mit tettél a bátyáimmal, úgy döntöttem jó nekem így is. – tartotta fel a kezét, mire nevetve úgy tettem mintha lelőném.

- Na igen, remélem, hogy az többet nem fog előfordulni. – öleli át a Robinsonom a derekamat.

- Ígérem, hogy többé nem teleportállak. Vagyis a tudtodon kívül nem. - helyesbítek mikor Misty összerándul.

- Én a kisebb fajta véraláfutásra gondoltam, ami miatt Xavnak megállás nélkül látogatnia kellett. - milyen véraláfutás?

- Miről beszélsz, hisz nyoma sem volt.