My Sweet Alpha |Jeon Jungkook ff.|

15. - Újjászületve

Jungkook:

Nem tudtam volna megmondani melyik volt hangosabb. A fájdalmas zokogásom, a kín miatt felharsanó üvöltözéseim, vagy az öklendezésem hangjai. Sosem szenvedtem még el ilyen mértékű gyötrelmet. A napok óta sanyargatásom tetőfokára hágott, én pedig úgy éreztem, bele pusztulok. A szó szoros értelmében minden egyes porcikám fájt. Imádkoztam, hogy agóniámnak mihamarabb vége legyen és felszabadulhassak. A házam melletti melléképületben fetrengtem a földön, ujjaimat a talajba vájva. Hol lehanyatlottam, hol négykézláb görnyedtem. Az izmaim, a húsom, a bőröm, a csontjaim, a fogaim és még a fejbőröm is fájt. Küszködtem a légvételeknél, torkom egyszerre porzott és ketté akart szakadni. Szomjúság kínzott, mégis háborgott a gyomrom. A hasogatás egyre erősödő hullámokban tört rám, végeláthatatlan tortúrát generálva. Az őrület peremén egyensúlyoztam. Maradék józan eszem eldugott kis zugában tudtam, amin keresztülmegyek az rendellenes. Egyetlen betegség sem jár ekkora gyötrődéssel.
Ziháltam, majd felordítottam a következő fájdalomhullámtól. Gerincem előre görnyedt, torkomból üvöltés harsant. Még szemgolyóim is fájtak, ám ennek ellenére tisztán láttam, miként fogaim véresen hagyják el helyüket, kihullva a földre. Megrémültem. Fogalmam sem volt, mi történik velem. Gusztustalan hanggal kísérve csontjaim ropogtak, eltörtek, bőröm repedezett, felfedve húsom. Mintha egy élő horrorfilmbe csöppentem volna. Szenvedéseim dacára is felkúszott orromba az az ellenálhatatlan, észbontóan csábító illat. Felnyüszítettem tőle és bármennyire is agonizáltam, előrébb másztam, csak hogy közelebb lehessek hozzá. Heves szívdobogás, mely sokkal inkább hasonult egy dob szóló gyors ritmusához. Gyomrom bukfencet vetett a vér fémes szagától, mégis szörnyű éhínség lett úrrá rajtam.
Közeledő léptek zaja, sietős futásé, lihegéssel párosulva. Fülem hirtelenjében sípolt, dobhártyáim ki akartak szakadni, majd fél pillanat múltán már vércseppek szánkáztak le arcom oldalán. Valaki beszélt hozzám, végtelenül lágy, dallamos hangján. Nem értettem, mit mondott. Azt hiszem, könyörgött. Feljebb biccentettem fejem, röpke pillantást engedve magamnak. Csodás, aggódó barna és kék íriszek vizslattak, angyali arcán sós cseppek egymás után peregtek le. Krákogva, artikulálatlanul tudtam csak kiejteni nevét, fohászkodva hozzá, vessen már véget ennek. Öljen meg vagy valami, de ne kelljen egyetlen másodpercet sem szenvednem. Kínhalálomon voltam, ez biztos.
Újabb hullám. Elviselhetetlen kálvária. Hátamra estem, gyatra porfelhőt kavarva. A bőröm olyannyira feszített és fájt, marni kezdtem, saját húsomat, és hámomat tépve, eltávolítva helyéről. A vér szaga erősödött, keveredve a földével és az ő eszenciájával, furcsa egyveleget alkotva. Hátam ívbe feszült, üvöltésem nyüszítésként csúszott ki. Remegtem minden porcikámban. Izzadságom keveredett véremmel, a sós nedv csípte hám nélkül maradt részeimet. A saját bőrömet téptem le. Körmeim leestek helyükről, mellkasom roppant, miközben bordáim miszlikjeire törtek. A bensőm zúgolódott, mintha egy vulkán készülne kitörni. A szívem követhetetlen tempót diktált, aztán hirtelen megállt. Ott feküdtem a pajtában a földön, semmit sem érzékelve. Nem létezett fájdalom többé, sem semmi más. A következő másodpercben pedig robbantam.
Szívem ismét működött, ahogyan testem is. Ám megváltoztam. Miként a nappalt leváltja az éjszaka, legyőzve a sötétség a fényt, úgy én is újjá születtem. A gyenge, beteg Jungkook helyét átvette egy erősebb, élettel teli srác. Hasamra gördültem, lihegve kapkodva az éltető oxigénért. Az illat.
Az a csodás semmihez sem fogható illat erősebb volt, mint előtte. Teljesen átvette amúgy is kásás agyam felett az uralmat. Felnéztem és azokban a felemás íriszekben tisztán láttam saját tükörképemet. Hajam fakóbb lett, hosszabb, szőkén díszítve fejemet. Arcom férfiasabb vonásokkal megáldott, testem robusztusabb, feszülő izmokkal. Tükörképem mögött mégis felfedeztem valamit, melyet azelőtt soha. A barna és kék íriszek váltak az én saját világommá. Gyomrom liftezett és kivételesen nem a hányingertől. Lexie puszta lénye taglózott le ennyire. Pulzusom hasonulva a lányéhoz, felvette az ő ritmusát, egyszerre dobogtatva ketyegőnket. Újonnan szerzett makulátlan bőröm libabőrözött, mellkasom forróvá vált. Vérem zubogott és számban összefutott a nyál a gondolatra, megízleljem minden egyes porcikáját nyelvemmel. Az a számomra tökéletes Alfa az enyém volt, elszakíthatatlan köteléket közénk vonva. Gyönyörűbbnek véltem, mint bármit a bolygón. Beteges késztetést éreztem arra, boldoggá tehessem és az összes létező kívánságát teljesíthessem. Védeni akartam, levenni minden terhet a válláról, megkímélni a szomorúságtól.
- Kook... – lehelte.
Mint egy indítókar, úgy hatott rám dallamosan csengő hangja. Előre nyúltam, finoman megragadva bokáját és magam alá húztam. Elégedett morgást produkáltam az alattam fekvő lányt tanulmányozva. Csábítóan telt ajkai, pisze orra, felemás színű szemei, barna hullámos haja és hibátlan bőre egyszerűen káprázatosnak látszódott. Pupillái hatalmasra tágultak, mikor pólója nyakát megfogva egyszerűen elszakítottam az anyagot, felfedve dús kebleit, makulátlan bőrét. Eszembe sem jutott bántani, csupán feltérképeztem azt, ami engem illetett. Ziháltam az őrült vágytól, aztán tétlenkedés nélkül hajoltam melleire, nyelvemmel nyaldosva megkeményedett bimbóit. Kéjes nyögést eresztett, kézfeje immáron létező bicepszemre simult, körmeivel kissé karmolva. Édes, mégis fűszeres íze kellemesen áradt szét számban, kényeztetve ízlelőbimbóim.
- Állj le! – kérte enyhe riadalommal.
Azonnal megálltam, kutakodva nézve szépséges pofiját.
- Így bántani fogsz – pihegte.
Őrültségnek találtam már a puszta feltevést is. Sosem ártottam volna neki. Megráztam fejem, majd tenyerem selymes arcára simítva ajkaira hintettem egy csókot. Előzékenyen összébb húztam mellkasán szakadt pólóját, elfedve meztelenségét. Megpusziltam homlokát és felkecmeregtem róla. Undorodó horkantást eresztettem a pajtában látható véres díszletre. Hajcsomók, bőr és vér mindenütt. Akár egy mészárszék.
- Zuhanyozz le – fogta meg gyengéden csuklómat Lexie kihúzva onnan.
Séta közben izmaim sajogtak, viszont ez most jóleső izomláz volt. Mosolyognom kellett realizálva, sokkalta magasabb lettem az Alfánál. Hasam hangosan korgott, követelve az ételt. Mintha hetek óta éheznék. Alig pár lépéssel már a házban voltunk, ami hirtelenjében kicsinynek tűnt robusztusabb méreteimhez képest. Kényelmetlen lesz így, hacsak ki nem bővítjük.
- Csinálok enni, amíg fürdesz – vonult a konyhába Lexie.
Követtem őt. Fájdalmasnak éltem meg eltávolodni tőle. Biztonságban éreztem magam vele és védelmezni akartam. Le sem véve róla tekintetem megálltam a nappaliban, figyelve ténykedését. Szerettem, hogy ennyire otthonosan mozog a konyhában. A hűtőt kinyitva grimaszolt, megnevettetve mimikájával. Hogy lehet valaki ennyire édes?
- Ne kúrjatok fel, hogy nincs semmi kaja – fújtatta.
Előhúzta mobilját, gyorsan pötyögve a készüléken. Nyílván ételt rendelt a szállodából.
- Oké. Mindjárt lesz mit enned. Addig is nyomás zuhanyozni. Tiszta vér és maszat vagy – mondta anyukáskodva.
Szófogadón hátráltam a fürdőszobáig. Hogyan is mondhattam volna ellent annak a nőnek, aki a mindenséget jelentette számomra?