My Sweet Alpha |Jeon Jungkook ff.|

14. - Új otthon, új kezdet

Alexandra:

Mivel TaeHyung immáron a falkám tagja volt, kötelességemnek éreztem gondoskodni róla. Először is egy normális otthonra volt szüksége, valamint pénzre és állásra. A srác még aludt, míg én kora hajnalban útnak vágtam, kihasználva kapcsolataimat és vagyonomat. Úgy véltem, szegény túl sok szenvedésen ment keresztül és ideje rendes életet élnie, kialakítva magának egy biztos egzisztenciát. Délelőtt tízet mutatott a telefonom kijelzője, mire visszatértem a szállodába. TaeHyung fel s alá járkált a szobába, ám nyugalom suhant vonásain át, meglátva engem.
- Aggódtam miattad – közölte őszintén.
- Sajnálom. Elintéztem pár dolgot. Tessék – nyújtottam át neki a hatalmas szatyort.
A srác hálás pislogások közepette fogott hozzá a tartalom feltérképezésének. A kicsiny dobozon zavartan vonta össze szemöldökét.
- Láttam, hogy nincs. Szükséged lesz rá. A fontosabb telefonszámokat már elmentettem neked – magyaráztam a mobilra bökve – Remélem, eltaláltam a méreteidet – intettem a szatyor felé.
Talán hülyének hitt, ám az összes cucca belefért egy kisebb hátizsákba. Sajnáltam érte. Mindeddig az élete menekülésből és túlélésből állt. Neki is dukált egy kis kedvesség.
- Öltözz át és kérlek, gyere velem. Szeretnék mutatni valamit – kértem.
Kapkodva felhúzott az új holmijai közül egy farmert, fehér pólót és barna kardigánt. Haját újra gumizta, megzabolázva kusza tincseit és már késznek is nyilvánította magát. Hűen követve robogott le mögöttem a földszintre, onnan a parkolóba. Izgatottan fészkelődött az ülésen, ám nem kérdezősködött. Tudta, hogy hamarosan úgyis fény derül arra, mi a célom mindezzel. Nem kocsikáztunk sokat, alig tizenöt percet, mígnem elértünk a Jiminék szomszédságában díszelgő telket. Mosolyogva állítottam le a motort és szálltam ki, mire automatikusan jött utánam. Tisztában voltam azzal, nem nagy szám, mégis bíztam benne, tetszeni fog neki. A modern, telepített lakókocsi ott árválkodott, új tulajdonosára várva. Előhalászva a kulcsokat zsebemből nyitottam ki előtte a bejárati ajtót. TaeHyung érdeklődve ment beljebb, enyhe zavartsággal. Nem értette, miért hoztam ebbe a házba. Belül a fa dominált. A falakat ez borította, a konyhapult is ebből készült, valamint az étkező asztal és a galériák is. A kihúzhatós kis kék kanapé mégis vidáman törte meg az egyhangúságot, elvétve díszek, virágok voltak fellelhetők.
- Tetszik? – kérdeztem tőle.
- Nagyon szép – bólintott továbbra is nézelődve.
- Örülök neki, mert ez az új otthonod – szélesedett mosolyom.
- Tessék?! – rökönyödött meg.
- A falkám tagja vagy. Azzal, hogy a bizalmamba fogadtalak, nem csupán egy lettél a falka tagjai közül, hanem a családom tagja. A menekülésednek vége. Van hová tartoznod. Most már az én felelőségem vagy. Szóval, ez itt az otthonod. A tulajdonjog a tiéd. Abban a dobozban – böktem állammal az asztalon lévő kartonra – az új papírjaid vannak. A személyid, a bankszámla papírjaid, minden amire szükséged lehet. Van benne egy munkáltatói szerződés. A szállodában fogsz dolgozni a konyhán. Remélem, megfelel. A hűtő feltöltve, a szekrényekben új ruhák. Mivel a lakókocsi telepítve van, van áram, víz, csatorna, internet, kábeltévé – kislitániáztam.
- Ez... – lehelte.
Zsebre dugtam kezeim zavaromban. Sosem hatódott még meg ennyire senki egy számomra apró gesztuson. Szüksége volt ezekre, én pedig megadtam neki.
- Nézd Lexie... – kezdte alsó ajkát rágcsálva – Hálás vagyok mindenért. Ne értsd félre, de nem... nem maradhatnék a közeledben?
- Nem kell félned. Jimin és Maddie itt élnek a szomszédban. Hamar összespanoltok és nem leszel magányos. Itt biztonságban vagy.
- Veled érzem biztonságban magam.
- Ez kedves – simogattam meg vállát – De nem maradhatok mindig melletted.
- Sokszor találkozunk, ugye? Itt maradsz velem egy kicsit? – érdeklődte reménykedve.
- Persze – nevettem beleegyezve mindkettőbe.
TaeHyung kissé egy elárvult kissrácra emlékeztetett. Viszont valóban nem maradt senkije. Kicsit ebben is hasonlítottunk. Miután körbejárta a kicsiny házat, felderítve minden zegzugát, úgy döntöttünk, főzünk valami gyors ebédet. Tae asszisztálásával Buffalo csirke wrapot kreáltunk, melyet jó étvággyal befaltunk. A srác vállalta a mosogatást, míg szedelőzködni kezdtem. Sajnos még egy találkát nem mondhattam le Rasmussal. TaeHyung a lelkemre kötötte, vigyáztak a másik Alfával, bár tutira vettem, úgyis követ majd és titkon testőröset játszik. Aranyosnak találtam a hozzám fűződő ragaszkodását.
Rövid búcsút követően visszaautóztam a szállodába, majd egykedvűen huppantam le az egyik éttermi asztalhoz, ott várva Rasmusra. Nem terveztem mélyen szántó beszélgetésbe bonyolódni vele. Az Alfa hamarosan meg is érkezett, vidáman mosolyogva. Nekem már nem volt ennyire jó kedvem. Rasmus közelében valahogy mindig frusztrált voltam. Bizalmatlan voltam vele szemben, hiába igyekezett meggyőzni az ellenkezőjéről.

- Lexie, jó újra látni. Hiányoztál – bazsajgott nekem és egy puszit nyomott arcomra.
Biccentettem, jobb nem jutott eszembe. A férfi leült az asztal másik oldalára, kényelmesen elhelyezkedve a székben.
- Üdvözlöm Önöket éttermünkben – jelent meg mellettünk egy túlontúl ismerős baritonú pincér.
Somolyogva lestem fel megszemlélve az immáron fehér ingbe és fekete farmerbe bújt TaeHyungot. Annyira tudtam, hogy nem bír megülni nyugton a seggén.
- Mit szeretnél enni Kedves? – érdeklődte Rasmus rám mosolyogva.
Tae rosszallón mordult fel a megszólításra, amit egy köhécseléssel álcáztam. Semmi szükség nem volt arra, hogy az Alfa rájöjjön, új tagot köszönthettem a falkámban. A tanácsnak ráadásul még be sem jelentettem.
- Azt hiszem, a hamburger tökéletes lesz. Egy nagy adag sajtos sültkrumplival és kólával – néztem a pincérre, aki szorgosan jegyzetelt.
- És az Úr? – fordult Rasmushoz.
- Hmm... Ugyanazt, mint a Hölgy – dobta hanyagul az asztalra az étlapot.
- Máris hozom az italokat – sietett el TaeHyung.
Hátra dőltem a székben és elkezdhettem azt hallgatni, Rasmus kaszinói milyen csodásan mennek. A forgalma igazán remek, ő pedig dúskál a lóvéban, mégis ingyen száll meg a hotelomban és ingyen is zabál. Éljen a békekötés! Arról is mesélt, új kocsit akar vásárolni, persze valami buzis flancolós drága szarra gondolt. Itt kissé kiakadtam.
- Kicsi a farkad?
- Hogy mondod? – emelte meg szemöldökét.
- Attól, hogy egy drága autót veszel, nem leszel jobb ember. Esetleg valamit kompenzálni szeretnél ezzel? – vigyorodtam el gonoszul.
- Te is egy Range Roverrel közlekedsz – vetette ellen.
- Ja, egy több, mint tíz éves Roverrel, amit használtan vettem és amúgy kurva jó kis taliga. A kocsimat sose fikázd – villogtattam meg fogaimat fenyegetőn.
- Ugye tudod, ha egy pár leszünk hivatalosan is, le kell cserélned? Nem fogom hagyni, hogy a feleségem egy ősrégi szarral járjon. Az rossz fényt vetne rám – húzta ki magát.
- Ugye tudod, hogy nem fogom hagyni, hogy beleugass a dolgaimba? – könyököltem fel az asztalra.
- Kompromisszum. Veszek neked egy másik járgányt. Mondjuk egy új kiadású Jeep-et.
- Én szeretem Roviet – szögeztem le.
- Becézed a kocsidat? – horkantott.
- Na és? – vontam vállat.
Rasmus szólásra nyitotta a száját, ám a mobilom csörgésére inkább befogta. Jungkook hívott, amiből feltételeztem, jobban van. Reméltem, nem veszekedni akar. Feltartva ujjam fogadtam a hívást. Az erőteljes lihegés megrémített. Befogtam másik fülem, így jobban hallhattam. Kook szíve rettenetesen verdesett.
- Le...Lexie – zihálta fájdalmas hangon.
- Kookie mi a baj? Rosszul vagy? – feszültem meg egész testemben.
- Nagyon fáj Lex... könyörgöm segíts! Azt hiszem, meg fogok halni – fakadt sírva.
- Lexie, ha most elmész... – kezdte dühös ábrázattal Rasmus.
- Kussolj! – vakkantottam neki, majd sokkalta szelídebben Jungkooknak címeztem mondandómat – Azonnal megyek. Tarts ki!