12. - Plusz egy katona

370 46 11
                                    

Alexandra:

Bizonyos esetekben rühelltem, hogy Alfaként vannak olyan kötelezettségeim, melyeknek mindenféleképp eleget kell tennem. Szívesebben töltöttem volna az időmet Jungkookkal, ám ehelyett Rasmus társaságában ücsörögtem a szálloda éttermében. Persze, a fogyasztásunk ingyen volt, lévén enyém az egész kóceráj, ennek ellenére kőkemény bűntudat mardosott. Kook feltehetően vergődik a fájdalomtól, míg én bájcsevejt folytatok azzal sráccal, akit rám akar erőszakolni a tanács. Ha bármi módom lett volna rá, kiiktattam volna őket, ám meg volt kötve a kezem. Akármekkora hatalommal is bírtam, a tanács sokkalta nagyobb impériumra tett szert. Aljasul játszottak. Kapcsolatokat építettek ki és még azt is kinéztem volna belőlük, hogy az ellenséggel lepaktálnak.
- Min agyalsz ennyire? – kérdezte szórakozottan Rasmus.
- A tanácson – sóhajtottam.
Válaszomra hátradőlt a kényelmes karosszékben, ujjaival ajkát babrálta, szemeit rajtam nyugtatva.
- A tanács egy rakás vén bolondból áll, akik a hatalomért cserébe a saját anyjukat megbasznák – jelentette ki mérhetetlen ellenszenvvel.
Szavai megleptek, mégsem akarództam elhinni mindent amit mond. A falkámban bíztam, de ő nem tartozott bele. Rasmus feltehetően igyekezett a saját oldalára állítani, vagy saját tervet szövögetett. Fogalmam sem volt.
- Vicces, hogy épp te mondod ezt – horkantottam.
- Nem vagyok idióta Alexandra – ingatta enyhén fejét, féloldalas mosollyal – Pontosan tudom, mi a szart akarnak. Túlságosan erős személyiség vagy, állandóan felülbírálod a döntéseiket, dacolsz velük és a beteg embersrácot dajkálod. Ez nem tetszik nekik, mert nem tudnak manipulálni és a saját szájízük szerint formálni. Nekik egy báb kell. Egy olyan báb, aki zokszó nélkül úgy ugrál, ahogyan azt ők akarják. Abban a hitben vannak, ha Te és én egy pár leszünk, én betörlek téged és szabad utat kapnak – emelete meg egyik szemöldökét.
- Érdekes elmélet – bólintottam.
- Ez nem szimpla teória. Te is tudod, igazam van – szélesedett ajkain a görbület.
- Mit javasolsz? Szítsunk felkelést ellenük? – viccelődtem.
- A vénekkel szemben az kevés. Mindenhol ott vannak. Én a saját falkámban nem bízok. Neked sem kéne – csóválta kobakját.
- Akár az életem adnám értük – morogtam.
- Áldásom reá. Nekem nincs ilyen szerencsém. Valaki folyamatosan információkat szolgáltat ki.
- Akkor, kiben bízol?
- Magamban...
- Hát ez elbűvölő, viszont, ha nem haragszol, én most pihennék egyet. Pocsék éjszakám volt – masszíroztam orrnyergemet.
- A vacsora még áll, ugye? – kapta fel fejét.
- Persze – helyeseltem.
Rövid búcsút követően a szobámba cammogtam. Ha épp nem Jungkooknál éltem, a szállodában volt egy állandó szobám. Ugyan, semmire sem volt gondom itt, mégsem szívleltem. Jobb szerettem önálló lenni, főzni, takarítani. Ezen a helyen bezárva éreztem magam és otthonomként sem tudtam tekinteni rá. Már a küszöbön felkúszott orromba az idegen farkasszag. Nyugtalanul, karmaim kieresztve, harcra készen nyitottam be a szobába. A szag felerősödött, mindent be lengve. Hasonló volt a miénkhez, mégis dominánsabb pézsmás aromával. Ideges pillantásom körbejárattam a helyiségben, végül megtalálva a betolakodót. Ott ült teljes nyugalomban a fotelben. Még ültében is magasnak tippeltem, testalkata szálkásan izmos, melyet kiemelt mellkasára tapadó fekete pólója. Hosszú, szőkés haja laza copfban pihent fején, egy rohadt rocksztár benyomását keltve. Ábrázatát nem láthattam, leszegett kobakja miatt, aminek okán még frusztráltabb lettem. Fenyegető morgást hallattam, mire végre rám nézett. Esküszöm, mintha gyomorszájon vertek volna, mitől kissé előrébb is görnyedtem. Fogaim csikorgattam a mellkasomat váratlanul elárasztó megmagyarázhatatlan érzelmek kavalkádjától. Ziháltam, ujjaim ökölbe szorultak, testemre libabőr kúszott.
Azok az indigó színben pompázó íriszek teljeséggel kisepertek minden értelmes gondolatot az agyamból. Ezzel ellenben mégis úgy meredtem rá, mintha szemeiből megtudhatnám az univerzum összes titkát. Ő is hasonlóképp fixírozott, majd fejét félrebillentette. Elsőként törtem meg a kínos csendet.
- Ki a szar vagy és mit akarsz tőlem? – leheltem a szavakat.
- A nevem TaeHyung Kim. Dél -Koreából utaztam el egészen ideáig – felelte totális nyugalommal, mély baritonján.
- Minek is? – hátráltam egy lépést, hogy hátammal az ajtónak támaszkodhassak némi stabilitást nyerve.
- Nyugodj meg Lexie, nem azért tettem meg ekkora utat, hogy harcoljak veled – emelte fel kezét, békét jelezve.
- Ismersz engem? Honnan tudod a nevemet? – ráncoltam homlokomat.
- Egy ideje figyellek titeket. Téged és a... társadat. Jungkookot.
Rosszalló morgást eresztettem. Nem tudtam eldönteni hirtelen mit is érezzek ezzel kapcsolatban? Legyek dühös a falkámra figyelmetlenségük miatt, vagy hajtsak fejet, dicsőítve ennek a TaeHyung nevűnek az ügyességét.
- A tanács küldött? Zsoldos vagy? – faggatóztam aztán, kitartva bizalmatlanságom mellett.
- Isten ments! – horkantott gúnyosan – Nekem is Strumám volt. Súlyosabb tünetekkel, mint a barátodnak. Sajnálatos módon, engem kórházban kezeltek és ott jött el az idő, hogy átváltozzak. Te is tudod, hogyan bánnak Ázsiában a fajtánkkal...
- Kísérleteztek rajtad? – szörnyedtem el.
- Az összes létező módon – biccentett.
- Sajnálom – rebegtem.
- Nem a te hibád – ingatta enyhén fejét.
- Ezért jöttél? Koreának kémkedsz?
- Dehogyis – vágta rá.
- Akkor? Nem értelek. Mit akarsz tőlünk?
- Beszélhetnénk normálisan? Tényleg nem bajt keverni vagyok itt – eresztett fáradt sóhajt.
Bólintottam és addig görcsös testtartásomból lejjebb engedtem. Az ágy szélére telepedtem, míg TaeHyung elfoglalta iménti helyét a fotelben. Mesélni kezdett arról, mennyi szörnyűséget kellett átélnie saját hazájában. Éveket töltött egy kutatóintézet ablaktalan szobájában, ami konkrétan egy cella volt. Kísérleteztek rajta, kínozták, sanyargatták, tesztelve a határait, nem egyszer sodorva a halál kapujába. Éheztették, azt vizsgálva, mennyi ideig bírja a magunk fajta ételmegvonás nélkül. Megsebesítették különféle anyagból készült tárgyakkal, azt vizsgálva, mennyi idő alatt forrnak össze sebei, mennyivel regenerálódik gyorsabban, mint az emberek. Harcoltatták más vérfarkasokkal úgy, hogy egyébként elzárták őket egymástól. Minél többet mesélt az intézetben lehúzott éveiről, annál inkább sajnáltam. Számomra elképzelhetetlen tortúrán ment keresztül. Úgy kezelték, akár egy laboratóriumi patkányt. Operációkat hajtottak rajta végig, többször is. Az agyát vizsgálták, azzal kísérletezve, melyik pontja felel a farkas ösztönökért. Így veszítette el a párkeresési érzékét. Sosem találta meg a társát, pont, mint én. Kicsit olyan volt, mintha Jungkookot és engem összekevertek volna egy szintén vérfarkas személyében. Azzal a különbséggel, hogy a kínok bizony rányomták bélyegjüket a srácra és rettegett. Félt attól, szökése után sok év múltán is rálelnek és minden kezdődik elölről. Ezért keresett fel. Állítólag még Ázsiában is híre ment a 13 éves lánynak, aki egy kifejlett Alfa vérét és rangját vette. TaeHyung úgy vélte, én elég erős vagyok ahhoz, hogy védelmet biztosítsak számára és ezért a csekély hipotézisért átszelte a fél világot. Bele sem mertem gondolni, mennyire elkeseredetten retteghet, ha egy legendára alapozva nekivágott.
- A falkámhoz akarsz csatlakozni? – kérdeztem majdnem másfél órával később.
- Semmim sincs Lexie. Sem otthonom, sem családom, még pénzem sem. Egyedül a rémálmaim és a beléd vetett hitem – vallotta be fájdalmas tekintettel – Hűségesen szolgállak, de kérlek, ne küldj el. Nincs hová mennem.
Ajkamba harapva töprengtem el. Általános esetben megvitattam döntéseimet a többiekkel. Hisz’ bármi amit cselekszem, az őket is érinti. Mégis szorított az idő és Jungkook átváltozása is. Nem tudtam, mikorra számíthatok rá, TaeHyungnak pedig volt tapasztalata. Felálltam a matracról, mire ő is idegesen pattant fel. Kétségbeesve tekintett rám, lelkemre hatást gyakorolva. Szánalmasan festett és valóban sajnáltam is.
- Rendben. Csatlakozhatsz a falkához. Add a kezed – utasítottam.
Bár, normális esetben ez nem teljesen ilyen lefolyással működött, megharaptam csuklója belső részét. Nem nyeltem le vérét, ám számban tartottam. Elé tartottam karom, hogy ő is hasonlóan tehessen. A pillanatnyi szúró fájdalomra felmordultam. Ezután kezet fogva tartottuk a szemkontaktust és egyszerre nyeltük le egymás fűszeres vérét.
- Az Alfa vérét adta érted. Ezzel vállalva érted a felelősséget. Te véredet adtad az Alfának, lojalitást fogadva neki. Immáron katonáim sorát gyarapítod. Egy vagy közülünk, a család tagja. A falka része. Bármi történjék is, parancsaimat kétkedés nélkül teljesíted, máskülönben kitaszítalak és megtagadom a pozíciód. Elfogadsz Alfádnak TaeHyung Kim?
- Már hogy a picsába ne...? Khm... Elfogadlak Alfámnak. Persze.
- Fasza – vigyorodtam el, elengedve hosszú ujjait – Felteszem, éhes vagy.
- Mint a farkas – mosolyodott el ittléte óta először, megmutatva furcsa ajaktartását.  

My Sweet Alpha |Jeon Jungkook ff.|Where stories live. Discover now