I'd never thought / HUN

cinq

[Alana szemszöge]

- Emlékeztek még arra a Kaliforniai sztorira? Amikor azt a Mr. Brownt kellett elkapni?-kérdezte Maya ahogy beléptünk a nappaliba.

- Akinek az a fura cége volt?-kérdezte Ash.

- Ja, az a meló volt az amit a jelentés után átvettek tőlünk.

- Igen, de i van vele?-kérdeztem. A csaj, tuti ahhoz a csajhoz lesz köze az ebédlőből.

- Mondom már. Szóval, Mr. Brownnak ugyebár volt egy családja, akik elvileg nem voltak érintettek az ügyben. A felesége, Bella Brown, aki visszaváltoztatta a nevét Rodrigora, elköltözött Kaliforniából nem tudni hova.

- Miért van olyan sejtésem, hogy te már tudod?-kérdezte Ash.

- Várj, a csávónak egy gyereke volt, Elena Brown. Miután kiderült az apja mivel üzletel, Bella lelépett Elenával, de senki nem tudja hova. A lány az ebédlőből ő volt ugye?

- Pontosan.- helyeselt Maya.

- De honnan tudtad?- kérdezte Ash.

- Ha csak egy kicsit is jobban megné...

- A karkötő. Az a kibaszott karkötő.

- Amit nem találtunk Brownon?

- Ahha.

- És hogy került Elenához?-kérdezte Ash.

- Úristen Asher rakd már össze a részleteket.- mondta Maya.

- Szóval a karkötő ami nem volt Brownnál mire odaértünk most megjelenik a lányán akik eljöttek Kaliforniából a balhé előtt. De ha a családja nem tudott a cégről, akkor miért is van náluk a karkötő?

- Ki mondta, hogy nem tudtak róla?-kérdezte Maya.

- Te?

- Ahhhj, nem. A végleges jelentésben volt benne, hogy a család nem tudott az ügyekről és elvileg már hónapokkal hamarabb elköltöztek Kaliforniából, sőt Bella még el is vált a férjétől.

- Abban a jelentésben, amit az vagy azok írtak akik átvették az ügyet?- kérdeztem.

- Igen.

- Az is lehet, hogy csak emlékbe tartja meg a karkötőt.-mondta Ash. Őszintén szólva ma nem sok hasznát vesszük ha ilyen papucs az agya.

- És mégis hogy csinálhatta volna ha hónapokkal hamarabb elköltöztek és a karkötőt még mi is láttuk Brown kezén? Aztán a csávó meghal és a karkötő eltűnik.

- Azt akarjátok mondani, hogy Elena vagy Bella ott volt amikor Brown meghalt, hogy elvegye a karkötőt?- kérdezte Ash

- Igen. Nem tudom mi volt abban a karkötőben, vagy miért olyan fontos, de ez nem lehet véletlen.

- Kikérhetjük az aktákat meg a jelentéseket?- kérdeztem.

- Elvileg csak akkor, ha nyomós okunk van feltételezni, hogy bezavarhat a mi munkánkba. De megpróbálhatom engedély nélkül megkeresni az archívumban. Ahhoz viszont be kell majd menni az ügynökséghez.

- Milyen nap van? Csütörtök. Jól van, akkor majd szombat délelőtt be,együnk. Tudni akarom ki kapta meg az ügyet, és hogy Bella hol tartózkodik most. Meg bizonyítékot arról, hogy itt voltak Washingtonban aznap, amikor Brown meghalt és a karkötő is eltűnt.

- Alana, ugye tudod, hogy a családtagjaid vagyunk. Vagyis majdnem. De a lényeg hogy nem az alkalmazottjaid. Majd ha saját csapatot kapsz, azokkal beszélhetsz majd így.- mondta Ash.

- Igazad van. Bocs.- mondtam. Maya csak mosolygott.- Felmegyek pihenni.

A szobámba érve átöltöztem és bebújtam az ágyamba.

Pár óra múlva a telefonom pittyegésére keltem. Felkeltem, hogy megnézzem ki az és mit akar. Ahogy feloldottam a képernyőn Nora neve jelent meg.

nora.miller bekövetett
nora.miller üzenetet szeretne küldeni neked
nora.miller hozzáadott egy csoporthoz
COOLiver bekövetett
graysonmacario bekövetett
cora.grey bekövetett
acebradford bekövetett

nora.miller: holnap gyertek 8:30-ra a suli elé
nora.miller: ott találkozunk

Azt, hogy hogy találták meg a profiljainkat azt nem tudom és megmondom az őszintét nem is érdekel. Válaszoltam Nora üzenetére egy okéval és aztán nekiálltam a háziknak. Azt kell mondjam, hogy nem kaptunk annyira sok feladatot.

- Azt kell mondjam, hogy ez egy jó nap volt. Mármint elég hamar jóba lettünk a célszeméllyel.- mondta Ash vacsoránál és beleharapott a szendvicsébe.

- Ja. Azért látszott, hogy ez nem egy olyan iskola ahova mindenkit felvesznek.- mondta Maya.

- Most érezzem magam különlegesnek?- kérdeztem.

- Mintha nem az elnök fia mellett meresztetted volna a segged egész nap. Azért ezt nem mindenki teheti meg.

- Még jó, hogy nem szórakozásból csináljuk.

-Legalább, ha csak részben is, úgy néz ki hogy viselkedhetünk "normális" tiniként.- mondta Maya.

- Közben azért nézzem hogy ki akarja éppen megtámadni a célszemélyt. Mert ilyen egy normális tini élete.- mondtam. Ash homlokráncolva nézett rám és megszólalt.

- Nem tudom mi bajod van Alana. Örülnöd kellene hogy csak- megnyomta a csak szót- ennyi a dolgod és nem kell állandóan lesben állni mert megmérgezhetnek, lelőhetnek vagy hasonló. Fogd fel ezt egy kis pihenésként.

Legszívesebben azt mondtam volna, hogy persze majd akkor is ezt mond ha csak egyszer hibázunk és buktuk az egészet. De helyette inkább felálltam az asztaltól és annyit mondtam, hogy elmegyek futni.

A fülemben szólt a zene miközben futottam a kivilágított utcákon. Jogos lehet a kérdés, hogy miért akadtam ki ennyire. Soha nem élhettünk normális, átlagos életet. Egy részem haragszik a szüleinkre, hogy képesek voltak minket az ügynökségre bízni, ahelyett, hogy bárki más ismerősüket jelölték volna meg gyámnak. Nem, nekik ez egy jó ötletnek tűnt. Nem úgy néz ki, hogy átgondolták volna mit vesznek el tőlünk. A gyerekkorunkat, a tinédzserkorunkat.

A másik felem persze hiányolja a szüleimet és örül, hogy ide kerültünk, ezzel egy biztos jövőt és karriert biztosítva nekünk. Mayának volt választási lehetősége. Ő választhatott, hogy a keresztszüleihez vagy az ügynökséghez akar jönni és csak azért nem a keresztszüleit választotta, mert nem voltak olyan kedvesek vele, mint a szülei. Nem kérdeztem meg tőle, hogy megbánta-e a döntését, mert tudom, hogy ez egy érzékeny téma neki.

Igen, talán kicsit túlreagáltam és majd ha hazaérek bocsánatot fogok kérni Mayától, Ash meg úgyis meg akarja ezt majd beszélni.

Így csak gondolkoztam és futottam tovább.