Bandaháború: Shibuya |Taiju × Reader - Befejezett|

16. jegyzet

Nagyon, de nagyon élveztem írni ezt a részt és már várom, hogy a következőket is megírjam. :-)

🥊🥊🥊

Három hét telt el a történtek óta. Az otthoni helyzet még mindig nem a legtökéletesebb, de határozottan megváltozott apuék hozzáállása Taijuhoz, amitől én is kicsit megenyhültem nekik. Látom rajtuk, hogy most tényleg próbálkoznak és javítani szeretnének azon, amit elrontottak.
  Még aznap szóltam Taijunak arról, hogy apu szeretné, hogyha átjönne, mert beszélni akar vele és ebédelni. Ő először hallani se akart róla, és azt is kijelentette, hogy biztos nem jön át úgy, hogy én nem vagyok itt, aztán végül nagyon szépen megkértem rá és azt mondta, hogy meglátja. Másnap délelőtt elmentem otthonról és Mikeyéknál voltam. bevallom eléggé hiányoztak és Baji is ott volt, így páran társasoztunk és videójátékoztunk Mikey szobájában. Taiju írt egy sms–t, hogy elment végül, én pedig kissé félve ültem Mikeyéknál, ugyanis nem tudtam, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Attól rettegtem, hogy a végén annyira össze fognak veszni, hogy még a házat is magukra robbantják. Feszengtem és amikor Emma rákérdezett, akkor elmondtam őszintén a dolgokat és ekkor már ő is aggódni kezdett, hogy mi lesz ennek az egésznek a végkifejlete. Mikey azt javasolta, hogy menjünk el hozzám megnézni a helyzetet, de mivel megígértem, hogy nem fogok ott lenni, amikor beszélgetnek, ezért lebeszéltem róla a szőke hajú fiút. Fiatalok voltunk és nem nagyon tudtuk, hogy mi lesz ennek az egésznek a következménye és igazából pont jókor jött az, hogy Shinichiro hazatévedt. Elmondtuk neki az aggodalmunkat és kicsit be is vezettem abba, hogy velem mi történt, amikor megtámadtak. Ő reálisan gondolkodott és felvázolta apu és az én szemléletemet is, amiben százszázalékosan is igaza volt. Igazából megértette, hogy apuék miért ilyenek, de azért ő is túlzásnak tartotta, amit csináltak. Itt kicsit eltértünk tőlem, és nagyobb körben kezdtünk el erről beszélni. Szóba jött Emma, hogy mi lenne, ha vele történne ez és igazából Mikeyék kijelentették, hogy akkor már nem élne az illető. Draken (aki Shinichiroval jött haza) Emma tudtára is adta, hogy soha nem lesz ilyen, de ha valaki meg is merné próbálni, azt a hullaházba küldi. Őszintén szólva (még ha ennyire durván is fogalmazott) jó volt látni és hallani is, hogy ennyit jelent neki Emma és valóban szereti őt. Arra is rájöttem, hogy elégég védelmező emberekkel vagyok körülvéve. Magába Taiju mindig vigyáz rám és itt vannak Mikeyék is, akik soha nem engedik, hogy bajom essen. ha esetleg elmegyek az egyik gyűlésükre, hogy velük legyek, akkor mindig Emmaval vagyok és az egyikőjük ott van és vigyáz ránk. Bár nem igen beszélgetek az átlag Toman tagokkal, ők se nagyon jobban a közelembe, ugyanis tudják, hogy ki a barátom és nem akarják megkockáztatni, hogy Taiju elkapja őket. Igazából ilyen kimondatlan szabály, hogy Emma és én tiltott terület vagyunk, ugyanis neki ott van Draken, nekem pedig Taiju. Néha–néha beszélnek velünk, de annyira közeledni már nem mernek és igazából ennek örülök is. Az a pár ember, akikkel szorosabb kapcsolatban állok a Tomanban, olyan emberek, akikre Taijunak egy rossz szava sincsen. Jó, igaz, nem igen kedveli őket, azonban ezt olyan értelemben értem, hogy nem szólja meg, hogyha velük vagyok, vagy barátkozom. Tisztában van azzal, hogy őket előbb ismertem és Mikeyékkal nőttem fel, így igazából néha úgy érzem, hogy velük szívesen elenged, mert tisztába van azzal, hogy ők vigyáznak rám és boldoggá tesznek. Mindig is szerettem velük lenni és sokat köszönhetek nekik. Apa tényleg megbízik bennük és Mikey nagyapjában is, különben nem lehettem volna annyit itt náluk.

Annak a szombati ebédnek és beszélgetésnek különös végkimenete lett. Mikeyékhoz délután betoppant Taiju, azzal a címszóval, hogy elvisz engem magával. Mikeyék is elengedtek, én pedig vártam, hogy Taiju meséljen, hogy mi volt apuékkal. Különös módon nyugodt volt és nem igen láttam az arcán feszültséget vagy haragot. Ő nem igen akart engem beavatni abba, hogy mi volt a beszélgetésben, de annyit elmondott, hogy nem nézte volna ki apuból, hogy ennyire normális tud lenni. Emiatt a megszólalása miatt kissé vállon ütöttem, mire ő úgy csinált, mint akinek nagyon fájna az ütésem. Habár nem mondott semmi konkrétat, annyiba beavatott, hogy másképp lesznek kicsit a dolgok és vele kapcsolatban szabadabban fognak fogni engem. Ám, ami a legjobban meglepett és el se akartam hinni, azaz volt, hogy nem csak apu, de Makoto is bocsánatot kért Taijutól. AMiket elmondott a barátom, nagyon is rájöttem, hogy őszinte volt az a bocsánatkérés. Jól ismertem apuékat és a reakciójukat is és a hallottak alapján valóban sajnálták, amit tettek. Szerintem ráéreztek, hogyha ezt folytatják, akkor a közeljövőben nem igen fogok hozzájuk úgy állni, ahogy eddig és eltávolodunk. Viszont a hallottak alapján kicsit megnyugodtam, ugyanis ez azt jelentette, hogy eljutott hozzájuk az üzenetem és az, amit érzek.
  Aznap, késő délután Taiju kivitt engem a játszotta és ott voltunk. Igazából semmi különlegeset nem csináltunk, csak hintáztunk, csúszdáztunk és beszélgettünk. Mint az átlag tizenéves fiatalok. Habár ő egy évvel idősebb volt, nem láttam soha azt a nagy korbéli különbséget közöttünk. Nem is volt nagy, ez való igaz, azonban ő lassan már tizenhét éves lesz, míg én csak tizenhat. Rohamosan telik az idő és minden egyes napot ki szeretnék élvezni Taijuval és a többiekkel, ugyanis ők számítanak nekem a legjobban. Apuék mellett egyaránt.
Habár nem bocsájtottam meg apéknak százszázalékosan, tényleg éreztem, hogy megváltozott a légkör otthon. Ezt pedig olyan értelemben értem, hogy már nem feszülnek eb annyira, ha Taiju neve feljön a beszélgetésekben. Én is próbáltam nyitni afelé, hogy valóban megbánták ezt az egészet és azt kell, hogy mondjam, ők tényleg igyekeznek helyrehozni ezt az egészet. Azóta apuval és Makotoval külön–külön is beszélgettem egy hosszadalmasat és rendesen meg is hallgattak engem. Akármennyire viselt meg ez az egész, szükségem volt rájuk, hiszen ők neveltek fel engem.