Bandaháború: Shibuya |Taiju × Reader - Befejezett|

14.jegyzet

Taiju nem keltett fel, amikor sikeresen bealudtam mellette. Néha–néha félálomban éreztem, hogy ad nekem egy puszit, vagy szimplán csak megsimogatja a karomat vagy a derekamat. Ténylegesen akkor ébredtem csak fel, amikor a fülembe suttogott és keltegetni kezdett.

  – Mhm... – fordultam át, ami azt jelentette, hogy Taijuval voltam szemben.

  – Baby, ne aludj vissza már megint – morogta, majd kicsit rápaskolt a fenekemre, mire csak nyöszörögtem egyet és jobban hozzábújtam – Hé, mondom, hogy ne aludj! – beszélt normális hangmagasságban.

  – Hány óra? – motyogtam eléggé álmos hangon.

  – Délután kettő – sóhajtotta és dobolni kezdett az oldalamon az ujjaival – Kelj fel. Elzsibbadt a karom.

Csukott szemmel húzódtam el Taijutól, majd ültem fel álmosan. A szemeimet lassan nyitottam ki és látta, ahogy ő elhúzza a karját, majd rázogatni kezdi.

  – Órák óta át akarok fordulni, de nem tudok – motyogta, de nem rosszallóan – Jót aludtál? Mostanában sokat alszol.

  – Bocsánat.

  – Nem azért mondtam, hogy ezt mondd – vonta fel a szemöldökét, majd felült rendesen – Inkább pihend ki magad és inkább én legyek itt veled közben. Ha éhes vagy, akkor szólj.

  – Most nem vagyok – szóltam álmos hangon és már vissza akartam feküdni, de Taiju megtartotta a törzsemet, hogy ne tegyem. Emiatt elmosolyodtam.

  – Olyan vagy, mint egy jól lakott napközis...

  – Te meg az óvóbácsi? – kérdeztem jókedvűen, azonban még mindig álmosan.

  – Az, jézusom – fintorodott el, majd felkelt a kanapéról – Yuzuha már itthon van, ha akarsz vele lógni.

  – Most veled szeretnék lenni.

  – Jól van akkor – motyogta és egy hatalmasat nyújtózott. Taiju elindult a konyha felé, azonban némi hangzavart hallottunk az utca felől – Mi a faszom van már?

  – [Név]! – ordította valaki a nevemet és annyira kómás voltam még, hogy nem is igazán fogtam fel, hogy ki az, aki kiabál.

  – Mi a retkes... – kezdte Taiju, de egy újabb kiabálás félbeszakította. Sőt, nem csak kiabálás, de az is, hogy valaki elkezdett az ajtón dörömbölni.

  – [Név]!!! – kiabálta az illető a nevemet és közben erőből verte Taijuék ajtaját. Az, ahogy mondta a nevemet, nem volt agresszív, inkább lomha volt és olyan, mint aki keres engem. Kezdtem realizálni, hogy kinek is lehet a hangja.

  – Ki a faszom az?! – indult el Taiju idegesen az ajtó felé.

  – Mikey? – kerekedett el a szemem, ahogy realizáltam, hogy kinek a hangja az.

  – Mikey? – forudlt vissza Taiju és felvont szemöldökkel nézett rám.

Amiatt, hogy kimondtam a szőke hajú fiú nevét ő sietősebben ment a bejárati ajtóhoz, én pedig követtem. A folyosón elkapta a kilincset, majd elfordította a zárat és kinyitotta az ajtót. Az ajtó kinyitásának köszönhetően megláttam Mikeyt, aki mosolyogva állt az ajtóban, mellette pedig nem más volt, mint az apukám. Taiju ahogy észrevette őket, lendületből rájuk csapta az ajtót, majd megfordult.

  – Taiju! – kerekedett el a szemem és minden álmosság ki is ment belőlem.

  – Hé! – rúgta be apa az ajtót konkrétan és idegesen nézett Taijura – Tudjad, hogy kire csapod rá az ajtót!