Bandaháború: Shibuya |Taiju × Reader - Befejezett|

7.jegyzet

Ketsumaruval töltöttem a délutánt és amikor eljött az este, akkor visszamentünk hozzánk és ő is jött velem. Ennek az volt az oka, hogy apuék még nem jöttek haza. Én hívtam őt is és Makotot is, azonban nem vették fel. Amikor megkértem Ketsumarut, hogy hívja fel őket, mert én nem érem el őket, akkor mondta, hogy nyugodjak meg. Ha lett volna valami komolyabb bajuk, akkor valaki hazaszólt volna. Ezzel tisztában voltam, egyszerűen csak aggódtam. Nem szerettem, amikor így eltűntek és nem adtak magukról életjelet. Ketsumaru maradt velem, gondoskodott arról, hogy vacsorázzak, majd, amikor későre járt, akkor én elmentem fürdeni és aludni. Ő a nappaliban maradt, de nem tudom, hogy meddig, ugyanis én elaludtam. Elalvás előtt még Taijuval sms–eztem kicsit, ugyanis szükségem volt rá, hogy beszéljünk. Ebből végül az lett, hogy felhívott, mert nagyon aggódtam apuék miatt. Az ő hangjára aludtam el, melytől sokkalta jobban éreztem magamat.

Késő volt, amikor felébredtem. Akkor is nem magamtól, hanem hallottam némi zajt. Az órára néztem, mely a szobámba volt, de nem igen tudtam kivenni, hogy mennyi az idő, ugyanis sötét volt ahhoz, hogy leolvassam. Emiatt a telefonomért nyúltam és azon néztem meg, hogy negyed három volt. Egyből arra gondoltam, hogy apuék jöttek végre haza. Eszembe se jutott, hogy esetleg Ketsumaru csapott zajt véletlenül. Kikeltem lassan az ágyamból és elindultam az ajtó felé. Ekkor már hozzászokott a szemem a sötéthez, így nem mentem neki semminek sem. Az ajtóhoz érve lassan kinyitottam és kimentem a folyosóra. A fürdő ajtónál azonnal észre is vettem, hogy alul fény szűrődik ki, így megállapítottam, hogy fel van nyomva a villany. lassan odamentem, de mielőtt bekopogtam volna, hallottam kettő halkabb hangot, akik nagyon is ismerősek voltak nekem. Értetlenül pislogtam magam elé, és bátorságot merítve magamba, lenyomtam a kilincset és kinyitottam a fürdőajtót. A fény kicsit bántotta a szememet, de azonnal ki is rajzolódott az a két alak, aki a fürdőben volt. Apu ott ült a kád szélén, míg Makoto előtte állt és némi kötszer volt nála és fertőtlenítő. Apura néztem, akinek véres volt az oldala és ott tátongott egy csúnya seb is. Az álmosság azonnal kiment belőlem, a szemöldököm felszaladt a homlokomra és beléptem a fürdőbe.

  – Mi történt veled? – nyögtem ki keservesen, ahogy közelebb értem hozzájuk.

  – [Név], menj aludni – állt elém Makoto, de úgy, hogy ne lássam apát.

  – Nem megyek – remegett meg az ajkam, ahogy a felnéztem Makoto szemébe – Mi történt apuval?

  – Csak karcolás – hadarta el Makoto.

  – De nagyon csúnya! – kerültem ki hirtelen a férfit, majd apu elé álltam – Jézusom, menjetek a kórházba! – estem kétségbe teljesen.

  – Édes kincsem, nincs semmi bajom. Voltam már bent, Makoto most csak lecseréli a kötést. Zuhanyoztam is már, szóval minden rendben van. Ezt befejezzük és akkor én is megyek aludni. Még az iskolába is elviszlek reggel, jó? – mosolyodott el kedvesen, de tudom jól, hogy csak azért tette, hogy ne ijedjek meg ennél is jobban.

  – Azt mondtad, hogy nem lesz bajod – remegett meg jobban az ajkam – Semmi életjelet nem adtatok magatokról és nagyon féltem, hogy nem jöttök vissza. Mindig félek, hogy nem jöttök vissza és ennek ellenére se tudtok soha életjelet küldeni magatokról – könnyesedett be a szemem.

  – Sajnálom – simogatta meg apu a fejemet, majd előre hajolt és adott rá egy puszit – Tényleg jól vagyok. Megsérültem, de jól vagyok. Bementem az ügyeletre, lekezeltek és megleszek. Makoto is megvan – biccentett a férfi felé.

  – Mindig ezt csináljátok – suttogtam lehajtott fejjel – Legalább írjatok egy rövid üzenetet. Kérlek szépen.

  – Azuma kemény ember, nem fog olyan könnyen veszíteni. Ezt te is tudod jól.