Bandaháború: Shibuya |Taiju × Reader - Befejezett|

15.jegyzet

Apu még maradt egy kicsit, de igazából csak addig, amíg össze nem pakolom a dolgaimat és el nem köszönök Taijutól. Mikey előbb elment, mert hívta őt Mitsuya, így hárman maradtunk. Háromnegyedóra elteltével Taijuék előtt álltunk, ugyanis apáék kocsival jöttek el barátomhoz. A cuccom már bent volt aza utóban, így Taiju felé fordultam és megsimogattam a kezét.

  – Jövő héten elmegyünk egyik nap randizni? – kérdeztem tőle kedvesen–

  – Ja, végül is elmehetünk – morogta és lenézett rám végül – Hova szeretnél menni, baby?

  – Még kitalálom majd, de ha neked van egy különlegesebb kívánságot, hogy hova menjünk majd, akkor szólj.

  – Nekem igazából kurvára mindegy. Amíg velem császkálsz a városban, addig mindegy. Na, menjél, mert apád mindjárt rosszul lesz – vigyorodott el, ahogy apát nézte a kocsiban ülve.

Az autó felé néztem és láttam, ahogy apa felénk néz, de amikor odanéztem, akkor elvezette a tekintetét rólunk. Kicsit elmerengtem rajta, de végül visszafordultam barátomhoz, és lábujjhegyre álltam, hogy meg tudjam csókolni. Taiju erősen átfogta a derekamat, magához szorított és erősen megcsókolt. Belemosolyogtam a csókjába, ő pedig egy perc után el is engedett. Gyorsan megöleltem még, majd integettem és beszálltam az anyósülésre.

  – Mit szólnál hozzá, hogyha hazafelé... – kezdte apu, azonban én a szavába vágtam, miközben csatoltam be magamat.

  – Nem bocsájtottam meg neked – mondtam ki nyílegyenesen – Meg se bántad, hogy ezt tetted – néztem felé haragosan – Bocsánatot se voltál hajlandó kérni tőle. Mit sem ér az egész, hogyha csak azért csinálod, hogy engem hazacsábíts. Nem szeretnék apa–lánya programot. Csak hazamegyek veled és kész. Majd...Majd szépen lassan lehet, hogy megbocsájtok neked.

  – Tsk – csettintett apa a nyelvével – Miért vagy annyira makacs, mint én?

  – Nem makacs vagyok, egyszerűen csak bántottál engem érzelmileg, a barátomat meg testileg. Komolyan azt hitted, hogy idejössz bocsánatot kérni és minden el is lesz felejtve? Nem, apu ne lesz.

  – És Makoto? – kérdezte, miközben elindult a kocsival.

  – Rá is haragszom.

  – Ezt majd azután mondd meg neki, hogy sütött neked sütit és főzött rád.

  – Köszi az érzelmi zsarolást... – motyogtam.

  – Nem azért mondtam – sóhajtott fel egy nagyot – Egyszerűen csak azt akarja, hogy ne neheztelj rá és egyel egy jót. Makotoba részben én neveltem azt, hogy ennyire óvatos legyen veled és vigyázzon rád. De tudod, tényleg úgy szeret téged, mintha a saját lánya lennél és nem tud nem védelmező lenni veled kapcsolatosan.

  – Én ezt értem, mindössze az aggódalomnak is ban már egy határa, amit néha ti túlságosan is télléptek... – jegyeztem meg keserűen.

  – Makoto elveszítette a feleségét, amikor kicsi voltál. Hogy vagy képes ezt mondani? – kérdezte apu elhaló hangon – Persze, hogy aggódik és valójában nem csak érted, [Név]. Folyamatosan aggódik mindenkiért, és képtelen levetkőzni ezt a tulajdonságát. Meg akarja védeni a szeretteit. Mivel még kicsi vagy és fiatalkorú, ezért téged jobban védelmezni szeretne. Ahogy én is. A lányom vagy és bármikor bajod eshet. Amikor elkezdtem ezt az egész életmódot, akkor eldöntöttem, hogyha lesz gyermekem, akkor megvédem őt, legyen bármi. Legyen fiú vagy lány. És te éppenséggel lány lettél. Hálás is vagyok, hogy lányom született. Te is tudod nagyon jól, hogy átkozottul szeretlek, különben nem is tettem volna ezt. Téged akartalak védeni és megmutatni Taijunak hogy mi lesz, ha nem vigyáz rád.